Rob Lowe a Hallywood-i keljfeljancsi

Ígéretesnek tűnt, de elbaszta, szó szerint, ennek ellenére most ismét hallhatunk róla. Ha nem szúrja el szexbotrányaival, bukott tévéshow-ival és hírhedtté vált duettjével, amelyet Hófehérkével adott elő 1989-ben az Oscar-gálán, kamerabűvölő hollywoodi pofijával akár nagyobb karriert is csinálhatott volna, mint Brad Pitt. De Rob Lowe – aki Sean Pennel és Demi Moore-ral indult, Tom Cruise-t több főszereptől ütötte el – szakmai élete első harmadában mindent elkövetett, hogy teljesen leírják. Csodával határos módon most mégis itt van, és nem is akármilyen szinten. Tavaly év végén megjelent életrajzi regénye Amit csak a barátaimnak mondok el címmel a bestsellerlistán, múlt szombaton bemutatott tévéfilmje, Az érinthetetlen egy többszörös feleséggyilkos rendőrről, Drew Pattersonról a nézettségi listán foglal el előkelő helyet. Ő maga pedig inkább hangos-, mint csendestárs abban a fi lmvállalatban, amelyet Harvey Weinstein alapított és tett legendává, mert bármilyen valószínűtlenül hangzik, másfél éve Rob Lowe a Miramax egyik társtulajdonosa. A könyvről, a tévéfilmről, a Miramaxról, a karrierről, a bukásról és a sikerről a hét elején adott exkluzív interjút a Népszabadságnak. Mondja, mi a hollywoodi túlélés titka?

A rugalmasság. Nem érdemes makacsul ragaszkodni semmilyen elvhez, és csak az nyer, aki mer ugrani a mélybe, hajlandó egyet visszalépni, hogy aztán kettőt ugorhasson előre, és ami a legfontosabb: legyen tisztában a képességeivel. Nem elég megtenni minden tőled telhetőt, arra kell koncentrálni, amit csak te tudsz. Sok szerepet játszottam, amit bárki más eljátszhatott volna. És volt egy pár szerepem, amit senki más nem tudott volna eljátszani, csak én. Ezek működtek. Ugyanez áll a filmezésre üzleti szempontból, áll az írásra, és az összes többi szakmai dologra. Addig döcögtem, míg rájöttem, hogy mi az, amit csak én tudok. Akkor is ez motoszkált a fejében, amikor 2010 őszén barátjával és üzlettársával Tom Barrackkal és Ron Tutorral megvették a Miramaxot a Disney Stúdiótól? Tommal nyolc éve vagyunk közeli barátok, azóta fi gyelem az üzleti mozgását, és ő az enyémet, anélkül, hogy valaha szóba került volna, hogy társuljunk. De ahogy a pénzügyi világban az utóbbi két-három évben kozmikus változások mentek végbe, s ez természetesen a szórakoztatóipart is alaposan megrázta, elkezdtünk egy kicsit komolyabban beszélgetni arról, amihez Tom a legjobban ért, nevezetesen, hogy megtalálja a piaci hiányosságokat és megkeresse azt, amivel be lehet tömni a lyukakat. Hollywoodban kínálkozott néhány lehetőség, összeraktuk a pénzügyi hátteret és sikeres ajánlatot tettünk a Miramaxra. Nyilván olvasta, hogy a világsikerű Alkonyattrilógia mögött álló Summit produkciós cégre is szemet vetettünk, mert jó lett volna összeolvasztani a Miramaxszal, de túl sokat kértek érte. Közben a Miramax jövedelmezőbb beruházásnak bizonyult mint gondoltuk, és ez válasz azoknak a tamáskodóknak, akik annak idején azt hitték, hogy túlfizettük a céget. Mi volt a piaci hiányosság és mi volt a dugó, amivel a lyukat betömték? Harvey Weinstein fantasztikus dolgot épített a Miramaxszal, amit aztán eladott a Disney-nek. Csakhogy a Disney mamutvállalat, hatalmas globális marketinggépezettel és túl kis pont volt neki a Miramax a maga érzékeny művészfilmjeivel. Nem tudott velük mit kezdeni. Azt szúrtuk ki, hogy ezt az értékes filmtárat, mely hollywoodi viszonylatban is egyedülálló, hogyan kell jól értékesíteni a Netflixen, a Hulun, a külföldi tévéken. És nekiveselkedtünk. Filmet még nem gyártunk, a meglévő filmarchívum marketingjével foglalkozunk, mert pénzügyi szempontból egyelőre ez a logikus. Ha Harvey Weinstein is így gondolkodott volna, soha nem vág bele a Koljába, a Csokoládéba és a Szerelmes Shakespeare-be… Ha egy producer nem keres, nincs miből finanszíroznia a következő filmjét. A repülőn is azt mondja a stewardess, ha baj van, ne a szomszédod légmaszkjával törődj, hanem a sajátoddal. Csak akkor tudsz másról gondoskodni, ha magadat már rendbe tetted. Addig nem nyújtózkodhatunk, amíg a Miramax nem termel annyi hasznot, amennyiből filmeket tudunk gyártani. Szenvedélyes fi lmes vagyok, ezért társult velem Tom Barrack. A színész, az író, a rendező annyit álmodik, amennyit akar, nem érdekli, hogy miből, és az sem, hogy mennyit ér a nézőnek az álma. A pénz nem az ő dolga, hanem a produceré. Mikor a könyvemet írtam, eszembe se jutott, hány példányt fogok belőle eladni, hogy fogja fogadni a kritika. De mint vállalkozó, anyagi felelősséggel tartozom a befektetőimnek. A pénzügyi fegyelem és a művészi álom összehangolása a dolgom, és ezt az egyensúlyt próbálom megteremteni. A filmcsinálás hatalmas lutri. Nem kávésbögrét, és nem kocsit gyártunk, hanem varázslatot, amire soha nincs garancia. Ha nem így lenne, nem is izgatna. A Ponyvaregényt kiadjuk Blu-rayn, a Szerelmes Shakespeare 25. évfordulóját pedig díszkiadással ünnepeljük, és eddig soha nem látott werkrészleteket teszünk a DVD-re. Készülünk kiadni Anthony Minghella utolsó projektjét is (Louis kilenc élete – A szerk.), amin közvetlenül halála előtt dolgozott. Említette, hogy Hollywoodban az marad lábon, aki azt veti be, amire csak ő alkalmas. Ön például mire?Adott esetben arra, hogy írtam egy könyvet, amiről azt gondoltam, nem csak nekem mond valamit. A nemzedékem (a nyolcvanas években híres haveri kör, a „Brat Pack”, azaz Sean Penn, Emilio Estevez, Charlie Sheen, Demi Moore – A szerk.) tagjai közül senki nem írta meg azt a korszakot. Szeretem a váratlant, a merészet, tisztelem azokat, akik elég bátrak, hogy kinyissák a szájukat vagy meglépjenek olyat, amitől más esetleg dob egy hátast. Kaptam én hideget-meleget, mikor kiderült, hogy benne vagyok abban a csapatban, amelyik megvette a Miramaxot. Akkor is, mikor híre ment, hogy könyvet írok. Mit fogok kitálalni? Kikről fogok fecsegni? Fal mellett élni könnyű, de nem szeretek. Drew Peterson nem kimondottan szimpatikus hős, hiszen két asszonyt tett el láb alól, de kit érdekel? Érdekes figura, kedvem volt eljátszani, még az se igazán érdekelt, mennyit fizetnek érte. Visszatérve a Miramaxra: ha egyszer eljut odáig a cég, hogy filmeket is gyárt, menynyire marad hűséges Harvey Weinstein szellemiségéhez? Mint a jelölések és a díjak tanúsítják, Harvey idén is bebizonyította, mekkora zseni, mert Cannes-ban jó lóra tett a tüneményes, de kockázatos némafilmmel, a The Artisttal. Abszolút a nyomdokaiban fogunk járni, ésszerű költségvetésből, okos, gondolatgazdag filmeket fogunk gyártani, és ahogy neki annak idején, nekünk is a sztori lesz a kulcs, nem pedig egy csattanós félmondat, amivel olyan gyakran operálnak a stúdiók. A Miramax erénye a jó könyv, jó színész, jó rendező kombinációja volt, nem pedig az, hogy miből lehet több folytatást kisajtolni, melyik színész idén a sláger, vagy mit látnának szívesen a német meg a kínai nézők. Ezt meghagyjuk a stúdióknak. Viszont színészként elfogadom a hollywoodi szisztémát, és mostantól csak tíz évvel fiatalabb fi ckókat vállalok. Nehogy már én legyek az egyetlen idióta ebben a városban, aki folyton vénebbeket játszik a koránál! Forrás: nol.hu