Kisvárosban élek, aminek egyaránt van előnye és hátránya. Néha jó, hogy mindenki ismer mindenkit, néha azonban baj, mert nem lehet titka az embernek.
A vállalkozásommal kapcsolatban kellett egy igen bonyolult ügyet elintéznem, ezért az ügyfélszolgálati irodába mentem. Meglepődtem, mert az addigi ügyintéző kislány helyett egy idegen férfi fogadott. Vékony, magas, jóképű, szőke férfi, úgy jó tíz évvel lehetett idősebb nálam. Eleinte nyeglének, lekezelőnek tartottam, de minél többször találkoztunk (közben kiderült, hogy ő a főnök, csak helyettesítette az egyik kollégát), annál inkább változott a véleményem. Jó irányba. Kezdtem megkedvelni, és egyre többet beszélgettünk a vállalkozástól független dolgoktól.
Egyik alkalommal, amikor éppen nála voltam, az anyósom telefonált. Szokásos parancsolgató stílusában oktatott ki, amiért csődbe viszem a tőle átvett vállalkozást… Csak mondta, mondta, nem csoda, hogy kiborultam és elsírtam magam. Közben Gyurinak is megszólalt a telefonja.
– Máris indulok – mondta. – Ne haragudj, Juli, de be kell mennem Pestre.
– De jó volna veled menni, és elszabadulni ebből a pokolból! – csúszott ki a számon.
– Gyere, ha van időd! Kora délutánra itthon leszünk.
Hazavittem a kocsimat, s néhány sarokra tőlünk, ahol nem láthatott meg senki, átültem Gyuriéba és elbújtam a hátsó ülésen.
Amikor kiértünk a városból, előremásztam. Megcsapott finom arcvizének az illata, erős vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. Tulajdonképpen nem akartam tőle semmit, csak az anyósomat akartam megbüntetni a zsarnokoskodása miatt.
– Ugye, nem szereted az anyósodat? – mintha olvasott volna a gondolataimban.
– Mondj valakit, aki szereti az anyósát! Az enyém mindig kioktat, mintha hülye lennék. Igaz, hogy ő indította be a vállalkozásomat, és ő szerzett nekem munkát, és az is biztos, hogy folyamatosan kapom a megrendeléseket, hála a közreműködésének. De én dolgozom, nekem kell tárgyalni, helytállni. Ezt nem veszi figyelembe. Torkig vagyok vele! Ráadásul a férjem is neki ad igazat – panaszkodtam, és megint elsírtam magam.
Gyuri gyengéden megsimogatta a fejemet, én pedig védelmezésre vágyva hozzábújtam. Hazafelé jövet megálltunk egy kifőzdében és megebédeltünk. Jó volt, hogy nem kellett alakoskodnom, és végre önmagamat adhattam. Amilyen jól telt a nap, olyan rossz volt hazaérkezni.
– Köszi, hogy elvittél! Jó volt veled – leheltem puszit a szájára, aztán egy nagy bokornál kiszálltam a kocsiból, ügyelve arra, hogy ne lásson meg senki.
Este berregett a mobilom. Gyuri írt üzenetet, érdeklődött, hogy jól vagyok-e. Visszaírtam, hogy minden rendben.
Másnap ismét bementem az irodába. Kicsit féltem a személyes találkozástól, mert nem tudtam, mi zajlik le Gyuriban, de amikor becsukta az ajtót mögöttem és szenvedélyesen átölelt, megnyugodtam. Aztán hagytam, hogy csókoljon, ahol ért.
– Nagyon hiányoztál. Azt hittem, nem bírom ki ezt az éjszakát – súgta. Hízelgett a kedvessége. Hiányzott, hogy egy férfi ilyen kedves és szenvedélyes legyen velem. – Menjünk el valahová, ahol csak mi ketten lehetünk!
– Sajnos, nem lehet. A férjem és a kisfiam is otthon van… De a férjem a jövő héten két napra elutazik. Aludj nálam! – merész ötletnek tűnt, hiszen a kisfiam bármikor felébredhet éjjel, de ezzel most nem törődtem.
Szerdán kora délután a férjem elindult otthonról. Megpusziltam, és szinte óránként felhívtam. Szegény, azt hitte, hogy máris hiányzik és aggódom érte, pedig csak abban akartam biztos lenni, hogy valóban elutazott.
Kezdett sötétedni. Izgatottan vártam Gyurit. Végre csengetett. Sietve nyitottam ajtót, és majd elájultam: az anyósom állt az ajtóban.
– Szia. Tudom, hogy Jani elutazott… Ha gondolod, itt alszom, és segítek neked.
Megijedtem. Már csak az kellene, hogy itt legyen, amikor Gyuri megérkezik. Kedvesen elhárítottam az ajánlatát, és közben imádkoztam, hogy minél hamarabb elmenjen.
– Jól vagy? – nézett rám.
– Igen. Miért kérdezed?
– Olyan furcsának tűnsz. Piros az arcod. Nem vagy lázas? Feküdjetek le minél hamarabb és pihenj! Reggel majd jövök és átviszem ezt az angyalkát az oviba. Maradj ágyban, mert úgy látom, beteg vagy.
Alig ment el, halk kopogás hallatszott. Gyuri állt az ajtóban, idegesen nézett jobbra-balra.
– Gyere, nem szeretném, ha meglátnának!
– Az anyósod volt itt? Láttam a kocsiját…
Izgatottan készültem az előttem álló éjszakára, és nem is csalódtam. Gyuri odaadó, figyelmes szerető volt. Megkaptam tőle mindent, amit egy nő férfitól kaphat. Egész éjjel szeretkeztünk, és csak másnap hajnalban váltunk el. Korán kellett elmennie, nehogy reggel összefusson az anyósommal.
Másnap este ismét jött, de éjfél előtt elküldtem, mert féltem, hogy a férjem korábban hazaér. Szerencsénk volt, épp hogy elkerülték egymást.
Alighogy megérkezett a férjem, szerelmesen húzott magához, és mivel nem akartam, hogy rájöjjön, mit tettem, én is „odaadóan” viszonoztam a csókjait, és teljesítettem a házastársi kötelezettségemet.
Hónapokig tartott a titkos kapcsolatunk, de egyik nap Gyuri kiborult:
– Ez így nem mehet tovább! Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz. Válj el!
Tudtam, hogy igaza van, de a mostaninál nem volt jobb megoldás.
– És hol fogunk lakni? Hozzád nem mehetek, hiszen az elvált feleségeddel laksz.
– Talán sikerülne egy olcsó bérű lakást találni…
Két hét múlva már ki is béreltünk egyet. De nem azért, hogy összeköltözzünk. Ott találkozgattunk napközben, volt olyan nap, amikor kétszer is. Közösen fizettük az albérletet, így senkinek nem tűnt fel, hogy valamennyivel kevesebbet viszünk haza. Janival a külvilág számára továbbra is tökéletes házaspár voltunk, senki nem tudta, hogy már hónapok óta mást szeretek.
Gyuri minden alkalommal kérlelt, hogy váljak el, ezért rászántam magam, hogy változtassak.
Szerdán kora délután a férjem elindult otthonról. Megpusziltam, és szinte óránként felhívtam. Szegény, azt hitte, hogy máris hiányzik és aggódom érte, pedig csak abban akartam biztos lenni, hogy valóban elutazott.
Kezdett sötétedni. Izgatottan vártam Gyurit. Végre csengetett. Sietve nyitottam ajtót, és majd elájultam: az anyósom állt az ajtóban.
– Szia. Tudom, hogy Jani elutazott… Ha gondolod, itt alszom, és segítek neked.
Megijedtem. Már csak az kellene, hogy itt legyen, amikor Gyuri megérkezik. Kedvesen elhárítottam az ajánlatát, és közben imádkoztam, hogy minél hamarabb elmenjen.
– Jól vagy? – nézett rám.
– Igen. Miért kérdezed?
– Olyan furcsának tűnsz. Piros az arcod. Nem vagy lázas? Feküdjetek le minél hamarabb és pihenj! Reggel majd jövök és átviszem ezt az angyalkát az oviba. Maradj ágyban, mert úgy látom, beteg vagy.
Alig ment el, halk kopogás hallatszott. Gyuri állt az ajtóban, idegesen nézett jobbra-balra.
– Gyere, nem szeretném, ha meglátnának!
– Az anyósod volt itt? Láttam a kocsiját…
Izgatottan készültem az előttem álló éjszakára, és nem is csalódtam. Gyuri odaadó, figyelmes szerető volt. Megkaptam tőle mindent, amit egy nő férfitól kaphat. Egész éjjel szeretkeztünk, és csak másnap hajnalban váltunk el. Korán kellett elmennie, nehogy reggel összefusson az anyósommal.
Másnap este ismét jött, de éjfél előtt elküldtem, mert féltem, hogy a férjem korábban hazaér. Szerencsénk volt, épp hogy elkerülték egymást.
Alighogy megérkezett a férjem, szerelmesen húzott magához, és mivel nem akartam, hogy rájöjjön, mit tettem, én is „odaadóan” viszonoztam a csókjait, és teljesítettem a házastársi kötelezettségemet.
Hónapokig tartott a titkos kapcsolatunk, de egyik nap Gyuri kiborult:
– Ez így nem mehet tovább! Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz. Válj el!
Tudtam, hogy igaza van, de a mostaninál nem volt jobb megoldás.
– És hol fogunk lakni? Hozzád nem mehetek, hiszen az elvált feleségeddel laksz.
– Talán sikerülne egy olcsó bérű lakást találni…
Két hét múlva már ki is béreltünk egyet. De nem azért, hogy összeköltözzünk. Ott találkozgattunk napközben, volt olyan nap, amikor kétszer is. Közösen fizettük az albérletet, így senkinek nem tűnt fel, hogy valamennyivel kevesebbet viszünk haza. Janival a külvilág számára továbbra is tökéletes házaspár voltunk, senki nem tudta, hogy már hónapok óta mást szeretek.
Gyuri minden alkalommal kérlelt, hogy váljak el, ezért rászántam magam, hogy változtassak.
Megmondtam Janinak, hogy szeretnék elválni, mert úgy érzem, kihűlt a szerelmünk.
– Van valakid? – kérdezte.
– Nincs senkim. De el kell költöznöm ahhoz, hogy tisztába jöjjek az érzéseimmel.
Jani elrohant otthonról. Amikor hazajött, már tisztán tudott gondolkodni.
– Ha úgy érzed, hogy nem szeretsz, akkor váljunk el. De szeretném, ha tudnád, hogy itt minden az enyém. A ház, a kocsi, sőt még a munkád is. Elmehetsz, de a gyerek marad!
– Egy gyereknek az anyja mellett a helye…
– És mit fog csinálni szegény gyerek, amíg az édesanyja dolgozik. Különben is, hová mész majd dolgozni?
– Hiszen van munkám!
– Most még igen. A munkát, a berendezéseket az anyám adta. Csak nem hiszed, hogy megtarthatod? Ezt te sem gondoltad komolyan! A ház pedig az enyém volt, amikor megesküdtünk. Ha jól emlékszem, csak a ruháidat hoztad. Azt elviheted, mást nem. A kocsikulcsot is tedd le, mert a kocsi is az enyém. Egy dolog, hogy te használtad, de ha elválunk, akkor vége. Te döntesz, mikor költözöl.
Másnap sírva mondtam el Gyurinak a válás feltételeit.
– Ne foglalkozz az anyagiakkal, nem fogunk éhen halni! Egyedül a kisfiadhoz ragaszkodj!
Kétségek közt hánykolódtam. Megbeszéltük Gyurival, hogy egy darabig nem fogunk találkozni, nehogy kitudódjon a kapcsolatunk.
Egyik december délután a férjem korábban jött haza és kérlelni kezdett.
– Juli, kérlek, gondold meg magad! Ne hagyj el! Még megmenthetjük a házasságunkat. Menjünk el kettesben kikapcsolódni! Ráférne a kapcsolatunkra a semleges környezet. Lefoglaltam egy kubai utat. Anyu vigyáz a kicsire, mi pedig ott töltjük a szilvesztert. Mindig is a Karib-tengerről álmodoztál…
Nem tudtam nemet mondani.
Gyuri fájdalmas tekintettel nézett rám, amikor megmondtam, hogy elutazom a férjemmel.
– Hát neked csak ez számít? A piszkos anyagiak? – vont felelősségre. Látta rajtam a választ. – Akkor légy boldog a férjeddel, ne is hívj többé!
Persze nem bírtam megállni, hogy ne hívjam fel indulás előtt, sőt még Kubából is naponta küldtem neki SMS-t. Amikor pedig hazajöttünk, az első utam a munkahelyére vezetett.
– Haragszol rám? – kérdeztem. – Kérlek, érts meg! Vele kell maradnom, de téged sem akarlak elveszíteni. Holnap találkozzunk a szokott helyen, hogy nyugodtan átbeszélhessünk mindent!
De mégsem beszélgettünk másnap, mert elvesztünk egymás ölelésében, csókjában.
– Hát jó. Ha neked megfelel ez a helyzet, akkor nekem is – mondta Gyuri.
– A jövő héten három napra elmegy. Azt gondoltam, hogy ez idő alatt végig nálunk maradhatnál.
– Hogy képzeled? – kérdezte, mire mindent elmeséltem.
Végre eljött Jani elutazásának a napja. Amikor felszállt a repülőgép, Gyuri már a házban volt. Óvatosan engedtem be, nehogy a gyerek észrevegye. Hirtelen zajt hallottam, kinéztem az ablakon. Az anyósom kopogott. Gyurit gyorsan bezártam a szekrénybe, és szegény ott várta meg, amíg anyósom megfürdeti és lefekteti az unokáját. Szegény Gyurinak teljesen elzsibbadt a lába a szekrényben, a karomban azonban elfelejtette az összes kínját.
Reggel ismét bebújt a szekrényben, nehogy a gyerek meglássa. Aztán jött az anyósom, elvitte oviba az unokáját, megint kiengedtem a szekrényből és miénk volt a nap nagy része, gondtalanul szerethettük egymást. Délután elment, majd este visszajött, és a szekrényben volt, amíg a fiam el nem aludt. Ez így ment három napig, aztán hazajött a férjem, és én ismét kedves feleséggé változtam.
Három éve tart ez a kétlaki élet, amiről senki nem tud az édesanyámon kívül. Szeretem, imádom Gyurit, ő az énem másik fele, de nem válhatok el a férjemtől, mert ő az anyagi jólétemet biztosítja.
Választási lehetőségem volt, és én a pénzt választottam a boldogság helyett. Lopott, boldog óráimon azonban pótolok mindent. De vajon meddig élhetek még ilyen kétlaki életet?