Az már biztos, hogy az élet egyik legnagyobb császárát Leonardo Medeirosnak hívják. A pasas teljesen úgy néz ki, mint egy lerobbant földrajz-biológia szakos tanár, mégis meztelenül hempereghetett a gyönyörű Hámori Gabriellával a Budapest című filmben, és még egy halom pénzt is kapott érte. Basszus. Öröm látni, hogy a fenti jelenet mennyire magán viseli a klasszikus és egyben kihalófélben lévő glamúrszex alapvető stílusjegyeit: egy kis cici, egy-két villanásnyi popsi, de a rengeteg közbevágott csókolózásból ordít, hogy itt az érzelmek dübörgésén van a hangsúly és nem a hormonokén. Nem mellesleg egy hasonlóan érzelemdús szexjelenetben látható Hámori Gabi a Kaméleon-ban is, ahol Nagy Ervin a partnere, ám a brazilos meztelenkedés fényében erős a gyanú, hogy testdublőrt használtak, hiszen a cicik nyomokban sem hasonlítanak egymásra. Azért Nagy Ervint így sem kell sajnálni.

Tartalom: José Costa (Leonardo Medeiros), a sikeres szellemíró éppen a Névtelen Írók Konferenciájáról tart hazafelé Isztambulból, amikor gépe kényszerleszállást hajt végre Budapesten. Megérkezésekor beleszeret a magyar nyelvbe, az egyetlen nyelvbe, amit még az ördög is tisztel. Bár Rióban felesége, Vanda (Giovanna Antonelli), egy éjjeli hírműsor bemondónője, és fia várja vissza, rá kell jönnie, hogy a házassága megromlott, egyre boldogtalanabb, végül magyarul kezd motyogni álmában.
Amikor pedig Costa egy sikeres munkája hatására, felesége beleszeret a feltételezett szerzőbe, csalódottnak és becsapottnak érzi magát, s elhatározza, hogy visszamegy Budapestre: megtalálni önmagát, és új történeteket írni.
Costa találkozik Krisztával(Hámori Gabriella) a harmincas, elvált és fiát, Pistit egyedül nevelő magyartanárral. Az ő szeretetével és támogatásával José Costából Kósta Zsozé lesz, magyarországi szellemíró, aki újra képes lesz mesteri értekezések, novellák, versek megírására. A tükröződések útvesztőjében – két város, két nő, Borges és Gogol modorában – vajon Costa azt írja meg, amit átél, vagy azt éli át, amit ír? Vajon létező dolog a szerelem és a boldogság, vagy csak a könyvek, dalok, üres szavak tárgya?
Kritika: Nem olvastam Chico Buarque regényét, így nem tudom megítélni, a Budapest adaptációnak milyen, de az biztos, hogy filmnek erőtlen és egyéniség nélküli. Walter Carvalho filmje egy brazil bértollnokról (Leonardo Medeiros) szól, aki nem szereti a nőjét és utálja, hogy mások aratják le helyette a babérokat, ezért az évek során frusztrált farokká válik. Véletlenül megismerkedik Budapesttel és a csodás magyar nyelvvel, később pedig egy csodás magyar nővel, Kriskával is (Hámori Gabi), és ez örökre megváltoztatja az életét. Vagy mégsem. Lelövöm a poént: a brazíliai frusztrált farok Budapesten is csak frusztrált farok marad. Ettől még persze lehetne lebilincselő a film, de nem az, mert Medeiros figurája totálisan érdektelen. Nem elég sármos ahhoz, hogy szívesen nézzük, és szenvedése nem elég mély ahhoz, hogy átérezzük. Egy nyavalygó fickót látunk két órán keresztül, aki a világban mindenhol egyformán rosszul érzi magát. És még felpofozni se támad kedvünk, annyira semmilyen. Még az a szerencsénk, hogy magyarok vagyunk, így legalább mi nevetgélhetünk az ordas nagy sztereotípiákon, amiket népünkről felvonultat a film – más nemzetiségű nézőknek még ez sem adatik majd meg. Kiderül például rólunk, hogy az utcán közösülünk, mint a kutyák, és amikor már elegendő pálinka robog az ereinkben, orosz rulettre tesszük fel mocskos kis életünket (Kálloy Molnár Péternek jut a kétes megtiszteltetés, hogy ezt illusztrálja). Az egyetlen igazán jó dolog a Budapest-ben Hámori Gabi, aki először úgy fél óra után lép színre, és tőle rögtön felvidul a film. A forgatókönyv vele is elég mostohán bánik, ezért sok kérdőjel marad a figurája körül, de benne legalább van tűz és élet, és amíg őt látni a vásznon, kicsit háttérbe szorul a filmet belengő érzelgős unalom. Szívesebben megnéztem volna a Budapest-et úgy, hogy ő a főhős, a szenvelgő brazil csak epizódszereplő.
[Videók]