A fenti jelenet egy újabb remek bizonyíték arra, hogy az éveket és rutint nem pótolja semmi. Tessék csak megnézni azt a magabiztos technikát, ahogyan a bácsi, egy megőszült méhecskeként ereszkedik rá a pitypangként sárgálló nénire. A remekül felépített jelenetből pontosan egy percet vesz igénybe a tényleges aktus, amiből arra következtetünk, hogy alaposan felfűtötték a medence vízét. Nem azt mondjuk, hogy ez a legvágyfakasztóbb jelenet a termésből, de az ötlet és a kivitelezés miatt itt a helye.

A Tejút egy sajátos természetfilm, amiben nem zsiráfokat, pingvineket látunk, hanem embereket. Ebben a filmben nincs város, nincs vidék, nincs politikai konfliktus, csak a bioszféra, az időtlen táj, és ezek a furcsa és titokzatos lények – azaz mi emberek. (…) Ez a film bizonyos szempontból sokkal kevesebbet ad a nézőnek, mint a hagyományos filmek, más szempontból viszont sokkal többet. A filmet nézve talán sikerül olyan tudatállapotot teremteni, amely élőhelyünket annak láttatja velünk ami: egy csodálatos bolygó a végtelen űrben.
Kiritika: Ha egy magyar alkotás bemutatása óta 18 különböző filmfesztiválra kapott meghívást, közte Locarno-ban a zsűri elismerése mellett, akkor azt meg kell nézni. A Tejút ennek ellenére nem olyan mozi, amelynek fogyasztása hétköznapi használatra javallott. Nem úgy kell rá beülni, mint egy közönségfilmre, hagyni kell, hogy sodorjon minket a rendező zsenialitása.
Fliegauf Benedek gondolt egy nagyot, és az elmúlt években megírt, 13 különböző novelláját filmre installálta. 13 nagytotálban, mozdulatlan kameraállással, prózai részek nélkül, csupán néhány hangeffekt segítségével képekben mondja el mondanivalóját. Ha egy film úgy kezdődik, hogy hosszú perceken át egyetlen szélkereket mutat, amely egyre hangosodó, nyomasztó sivításával szinte kirobbantja a nézőt a székéből, az biztos, sokakban kiveri a biztosítékot.
Mégis, aki „kibírja” az első tíz percet, utána olyan élményben lesz része, amelyet az elején kiszaladó társai minden bizonnyal sosem hisznek majd el. Néhol még kacagásra is ösztönzi egy-egy zseniális novella feldolgozás a nézőt. Maga a rendező így vélekedik a Tejútról:
˝A Tejút egy sajátos természetfilm, amiben nem zsiráfokat, pingvineket látunk, hanem embereket. Ebben a filmben nincs város, nincs vidék, nincs politikai konfliktus, csak a bioszféra, az időtlen táj, és ezek a furcsa és titokzatos lények – azaz mi emberek. (…) Ez a film bizonyos szempontból sokkal kevesebbet ad a nézőnek, mint a hagyományos filmek, más szempontból viszont sokkal többet. A filmet nézve talán sikerül olyan tudatállapotot teremteni, amely élőhelyünket annak láttatja velünk ami: egy csodálatos bolygó a végtelen űrben.˝
A Tejút nem tipikus film, sőt, igazából ambient a maga valóságában. Nem véletlen, hogy máris több kiállításra kapott meghívót, mint képi installáció. A Tejút olyan műremek, amely igényes, magát filmértőnek valló embernek kötelező. De aki pattogatott „kukival”, pereccel felszerelkezve szeret mozizni, inkább üljön be valamelyik aktuális hollywoodi mozira. Mert teljesen felesleges volna magát beégetnie, amikor ordibálva követeli vissza a pénzt, hogy hang- és képhibás volt a Tejút, mert a hiba ezúttal az ő „készülékében” adódott…
[Videók]