Mikor felébredt mély álmából a szolgám, tudta ugyan, hol van, de helyzete felismeréséig el kellett telnie pár másodpercnek. A szoba, ahol elaludt, valahogy más volt. Az éjszakát Úrnőjénél, nálam töltötte. Most is abban a szobában van, de akkor mi nem stimmel?- gondolta. Már megvan, a karjai. Nem tudja mozdítani őket.
Ahogy egyik kezét megpróbálta felemelni, úgy érezte meg a csuklójára tekeredő kötelet.
De miért van így kikötözve?
Feljebb tornázta magát az ágyon, hogy többet lásson. Ezen töprengett, amikor halkuló tűsarkúm kopogását hallotta.
A vele szemben elhelyezkedő szekrényen, a digitális óra kijelzője fél hármat mutatott. Oldaltról halovány fény szűrődött be. A nyitott fürdőszobaajtó mögött volt a fényforrás. Az ajtó mellett a falon, egy nagy tükör lógott, amiben saját magával nézett szembe. A beszűrődő fényben duzzadtnak látta szemeit.
Ez vajon az árnyékok játéka? Vagy az éjszakai sírás nyomai?
Aznap este rengeteget sírt, amikor én, az Úrnője engedelemre tanítottam. Előszőr csendben hallgattam egy darabig, majd megbüntettem keményen. Mikor nagyon sírt, gyengéden magamhoz öleltem, mint kapcsolatuk két éve alatt máskor is.
Most közeledő lépteim neszére figyelt fel. A fürdőszoba ajtaja kicsit szélesebbre tárult és nézte, amint Úrnője belépett rajta. Halványan elmosolyodtam, mikor láttam, hogy szolgám fenn van.
– Csodálkoztam, amikor nem ébredtél fel arra, hogy a kezeddel babrálok. – mondtam csendesen, szelíd hangon.
Bal kezemben tálcát tartottam, amin sok, általa fel nem ismerhető tárgy volt. Behajtottam a fürdőszobaajtót, így a szoba félhomályba borult. Ekkor látta, ahogy lassan közeledek hozzá, majd a tálcát az éjjeliszekrényre teszem.
– Mit hoztál? – kérdezte kis mosollyal a szája sarkában.
– Majd meglátod, hangzott a válasz.
Elfeküdtem mellette az ágyon, kezemet tarkójára tettem és húztam magamhoz a kezét, amennyire csak a kikötött karok engedték. Számat a fiú ajkaira illesztettem, s közben kezem a hajába csúsztattam. Gyengéden csókoltam először, ám a következő csókunkba minden szenvedélyem vágyát bele csempésztem. Meglepődött ezen. Az eltelt két év alatt alig csókoltam meg, ezt a vad vágyat csak most éreztem először. Ahogy szolgám nyelve a meglepetéstől primitív táncot járt nyelvemmel, ahogy mohón feltérképezte számnak minden belső zugát, abba szinte beleremegett. Minden érintését élvezte, mert nem volt hozzá szokva Úrnőjétől ilyen nagy kegyhez.
Érezte, ahogy kezeim hasára kúsztak és elkezdtem pólóját felfelé csúsztatni. Nem húztam le róla teljesen, csak a mellei aljáig toltam fel. Eközben egy pillanatra sem vált el ajkunk. Figyelte, amint simogató kezem lassan kúszik vissza lapos hasán. Lefelé, egészen a rövidnadrágja korcáig, és azt is egy kicsivel lejjebb toltam, hogy a csípője szabad legyen. A csóknak lassan vége szakadt, bár mindketten szívesen folytattuk volna, de nekem más terveim voltak. Megfordultam és a tálcán kezdtem matatni.
– Honnan tudtad, hogy ezt az erős köteléket szeretném egyszer kipróbálni? – érdeklődött kíváncsian a fiú.
– Még te mondtad egyszer régebben. Már nem emlékszem, hogy mikor, – feleltem háttal állva neki.
Mikor megfordultam, kezemben egy kis porcelánból készült csészécskét tartottam.
– Az mi? – kérdezte és fejével a csésze felé bökött.
– Majd megtudod. – hangzott tömör válaszom.
A cssze megdőlt és érezte, hogy valamilyen sűrű, meleg, sötét folyadék kezdett csordogálni a hasára. Lustán folyt szét a lapos területen. Amikor köldöke megtelt vele, a felesleg lassan patakzott szét a hasán, és egy kicsi még az oldalán is. A férfi kíváncsi volt az anyagra, ezért kezével meg akarta érinteni és megízlelni azt, ám a kötél megfékezte.
Én, az Úrnője viszont mosolyra húzott ajkakkal hajoltam le és nyelvemet körbejártatva, lassan elkezdtem lenyalogatni testéről a “folyadékot”. Felemeltem a fejem és körbenyaltam a számat, majd megszólaltam.
– Kérsz te is?
A férfi már nagyon kíváncsi volt, így habozás nélkül rávágta:
igenis Úrnőm, amennyiben Úrnőm úgy gondolja, hogy megengedi nekem ezt a kegyet.
Mutatóujjamat végighúztam a hasán, majd azt körbe jártattam ajkain. A férfi mohón nyalta végig a száját és meglepte az édes íz.
– Ez csokoládé…-mondta sóhajtva. Bólintottam.
– Kérsz még? – kérdeztem, de választ nem várva ismét keresztül húztam ujjam a férfi hasán.
Már épp megérintettem volna ajkait, mikor valami eszembe jutott. Az ujjamat visszahúztam és én nyaltam le róla az édes afrodiziákumot. Lassan a szolgámhoz hajoltam és végtelen gyöngédséggel csókoltam szájon. A férfi szinte szopogatta nyelvemről a nedűt, majd csalódottan sóhajtott mikor ajkaink elváltak.
Ám már hajoltam is a férfi hasához, és újra nyalogatni kezdtem róla a megmaradt csokoládét. A köldökéből kéjesen szívtam ki, amitől felnyögött. Az utolsó cseppig lenyaltam az édességet.
– Ez elfogyott…
A szolga csalódott sóhaja itt félbe szakított
– Nem tudta, hogy a tálca még tele van sok-sok finomsággal, amivel átéli a kínzó gyönyört.
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 3. rész
Egyik karomat Virág vállára tettem. Csupán egyetlen pillanatig pihentettem ott, s máris engedtem, hogy Newton átvegye az irányítást: szabadcsúszásban ereszkedett alá, karcsú derékon és nőies csípőn át, egészen a domborodó nadrágig.
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásrakész állapotban talált bökőmet…
Hopp! A zsebemben kitapintottam Karcsival közös szobánk kulcsát. Tényleg, én zártam be!
– Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
– Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
– Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, máris a földre repítette ruháit.
Hozzám lépett, hogy – mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal – segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza tépőmozdulattal szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget – képviselő koppantással egyidőben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
– Visszaadnám a nadrágodat, köszi… – kezdte. Nem folytatta.
– Nem sürgős – nyugtattam volna, ha nem ő lett volna a rögtönzött csapat legnyugodtabb tagja. Kiegyensúlyozottan állt a részéről zavartalan csendben, és nem vette le a szemét Virág meztelenségéről és az én hasonló irányú törekvésem félbemaradt látványáról.
Történt mindez egy egyhetes – vagy mégis legyen igaza a szervezőknek, velem lehet alkudni: ötnapos -, bentlakásos továbbképzés harmadik éjjelén, úgy éjfél táján, egy üdülőközpont egyik, parkranéző épületének aprócska, ám normális körülmények között lakótársammal, Karcsival és az ő ideiglenes barátnőjével közösen használt szobájában. A létszám most is a beletörődötten megszokott, ám más ivararánnyal. Három fő.
Az a fő, hogy nem tudtam mit mondani, pedig nem a nehézkes reagálásomról és a csikorgóan akadozó mondatalkotásomról vagyok híres.
– Isztok valamit? – érdeklődött a kisméretű, ám rendkívül formás csaj. Kinyitotta a minibár ajtaját, kivett hármat Karcsival közös sörkészletünkből, és figyelmes házigazdaként felénk nyújtotta.
Virág leült, pontosabban leomlott az ágyam szélére.
Érdeklődéssel tekintettem az események elébe, amennyire kettőnk pucérsága és a kedves betolakodó felöltözöttsége közötti kontraszt ezt engedélyezte.
– Megzavartam valamit? – csodálkozott szótlanságunkon a váratlan látogató.
– Á, dehogy! – E Virág-féle kinyilatkoztatás, hangsúlyát tekintve ilyesforma titkos jelentéseket hordozott: „menj a fenébe!” Nem sok fantázia szükségeltetett ennek első-hallásra felméréséhez.
– Nem zavarsz – szólaltam meg én is, kipattintva a sörösdoboz fedelét. Őszintének tűntem, amennyire ilyen körülmények között lehet játszadozni a hangszínnel, a sebességgel és az ezeket kísérő mimikával. Egyre inkább úgy is gondoltam, ahogy hangzott! Nem zavar, inkább izgat.
Élénken élt az emlékezetemben az esti közösségi játékunk, amit akár zártkörű csapatépítésnek is nevezhetnénk, amikor az alacsony méretű – de arányos – kiscsajjal homlokunkat összetéve nadrágot kellett cserélnünk, miközben legalább 20 fős közönség biztatott minket, és minden külső zavar ellenére kellemesnek bizonyult a feszes popsiját érinteni, és – biztos nem tévedek – ő is érdeklődéssel igazgatta meg muníciómat.
Előállt a minden-pasi-álma-helyzet két csábító lánnyal, egyik pucéran, a másik letolni készülő nadrággal, ugyanakkor a szituáció frappáns megoldásához és beteljesüléséhez semmiféle ötlettel sem rendelkeztem. Segítségkérő tekintetemet Virágra vetettem, aki szinte közömbösen várta a fejleményeket… azaz éppen elcsíptem egy felmérő-jellegű pillantását. Nem úgy nézett a derék fölött érő csajra, mint vetélytársra, vagy egy felesleges személy jelenlétére, hanem mintha kíváncsi lenne, mit rejthet a rám éppen megfelelő, úgyhogy a lányra bőven méretezett nadrág.
A labilis, kiteljesedni bármely irányba képes, hármas viszony megoldását éppen Virág ezen lapos tekintete oldotta meg, melyet a csajszi is észrevett. A harmonika-szerűen leomló nadrágot letette egy szék háttámlájára, s miközben mindketten a viselőjéhez képest formásan feszülő, ám emberi léptékkel mérve kisméretű popsiját néztük, jólesően emlékeztem, milyen jó fogás esett zálogkiváltós szerepünk közben az alig-bugyiba bújtatott félgömbökön.
– Jobban járnánk, ha először elmennél saját ruhádért, s utána hagynád itt a nadrágot – jegyezte meg Virág.
Ez logikusan hangzott, de számomra egyre jobban tetszett ez a félig sztriptíz, és az elhatalmasodó érzés, hogy szemmel láthatólag nem véletlenül jött utánunk…
– Elvihetsz egy köntöst addig a fogasról – tanácsoltam, de titokban abban reménykedtem: nem fogadja meg. Gyorsan hozzátettem, megemelve a sörösdobozt: – Először azért igyunk!
Leült ő is az ágy szegélyére, öltözetéhez képest kislányosan, összeszorított combokkal.
Milyen egyszerűen megy minden egy filmben, akár két csajjal is! Persze, ott a rendező megmondja, mit kell tenni.
Hol egy rendező?
Mindenesetre leültem a két lány közé. Jólesett volna egy határozott instrukció.
Belekortyintottam a sörömbe, hátha ötletet merítek, vagy legalább hígítja tehetetlen zavaromat. Ötletem lett volna, mit kellene a két csajjal csinálni… Az első lépés a nehéz! Meg esetleg még a második, de a többi jön magától.
Jöhetne már!
A többé-kevésbé még buliképesen öltözött csajnak alig ért le a lába az alacsony ágyról. Nem győztem csodálkozni a méretein! Bal kezében tartott sörösdobozát, melynek hűvösét jól éreztem a combomon, lassan – mint élő bárpultra – rám eresztette, így vékony csuklója milliméterekre megközelítette tétovázó szerszámomat. A sör habzott, férfias testkellékem megszűnt habozni, s a picike kéz közelségétől, másik oldalamon pedig Virág meztelenségétől indíttatva önálló életre kélve, emelkedésbe kezdett.
Szobatársam, Karcsi korábban a lányt „autósnak” nevezte el, mondván ugyanakkorának látszik a kocsi mellett is, mint bent ülve. Tényleg, a gázpedálig nem érne le a lába, már ha lennének pedálok az ágy előtt, de jobb kézzel balra átnyúlva a sebességváltót határozottan megmarkolta.
Virág is odakapta a tekintetét, s keze sem sokat késlekedve az átlagosnál vastagabb szabad botrészt érintette meg.
– De jólesik! – sóhajtottam, megtörve a csendet.
Néztem, ahogy a két lány szorgalmasan, egymás kezét keresztezve simogat. Mint amikor a tangazdaság tehenészetében több a tanuló, mint a fejésre váró tehén, így a bika mellé is beáll két csajszi, és kerekre tárt szemmel várja igyekezetének kézzelfogható eredményét.
Legszívesebben hátradőlve élveztem volna munkálkodásukat. Csakhogy közben úgy elveszíteném a vizualitás élményét, ezért inkább kissé mögé hajolva, az autós lányt is kibújtattam kevés felsőruházatából, majd kis fészkelődése árán bugyijából is. Felváltva siklott végig a tekintetem a négy rezgő cicin, a derekak ívén és popsik völgyén.
– Így is jó? – kérdezte Virág, és ajkait kitárva közelített két kéz által közrefogott farkamhoz.
Az autós lány marka lentebb csúszott, fejét félrebiccentve, csodálkozó tekintettel nézte, ahogy félig eltűnök Virág szájában, aki egy hirtelen mozdulattal kényelmesebb pózt választott, elém térdelt.
Mindkét kezemmel az autós lányon matattam, egyszerre akartam felfedezni feszes puhaságának minden szokatlan méretét. Finoman, de azzal a határozottsággal döntött hátra, melyet megismerhettem már a zálogkiváltós, közös játékunk során. Húztam magammal, s amikor homlokunk összeért, és kétkézzel magmarkoltam a fenekét, jót nevettünk a helyzeten: ilyen történt már velünk ezen az éjjelen, csakhogy akkor 20 ember figyelte a műveletet, most meg csak Virág láthatná, ha nem lenne elfoglalva.
Átvetette a lábát, s mint vágtázó zsoké, végighasalt rajtam. Két kisméretű, feszes cici közé fúrtam a fejem, kicsit bekaphattam mindkét bimbót, de már csúszott lejjebb, és a szánk került egyvonalba. Virág közben kényelmes ügetést diktált az autós csaj popsijától nem messze.
Éppen ez az a helyzet, amit a végtelenségig el bírnék viselni!
Virág, akivel ez már második közös fél-éjszakánk, kieresztette forró ajkai közül elkényeztetett szerszámomat, és – úgy érzékeltem – a másik csaj popsivágatához illesztette, dörgölte, aki ezt megérezve, hastáncos módjára mozgott rajtam, és még lentebb ereszkedett. Egy apró mozdulat nyomán éreztem, hogy bármiféle irányítás nélkül a punci bejáratánál állok, sőt lassan beszippant a mély nedvesség. Nagyon lassan mozgott, mint ahogyan gőzmozdony löki és fogadja magába a dugattyút induláskor.
Virág félig hason mellém heveredett, arcomba mosolygott, egyik kezével az autós lány és az én testem közötti felületen kalandozott, a másik kezének minden ujjával saját magát ajnározta.
– Gyere belém! – súgta.
Kicsit sajnáltam félbeszakítani a vonatozást, de – Maradj csak így! – kibújtam az autós lány alól, és szelíd irányítással melléje térdeltettem Virágot.
Micsoda látvány!
Egy kisebb és egy nagyobb, ám mindkét popsi tökéletes arányban áll a hozzátartozó további női testtel. Ezért tartom a legnőiesebb gyümölcsnek a körtét?
Virág mögé térdelve bevezettem a továbbképzés során már kétszer meghódított résen át a feszülve követelődző férfidíszemet, miközben a másik popsit simogattam. Néhány mozdulat után csere. A lányok át-átnyúltak, megmarkolták egymás melleit, rezgő mozdulattal megérintették a másik csiklóját… Újabb csere. Az autós lány jött velem, Virág mögött térdelve, annak popsijába dugta a kisujját, s a számba a nyelvét… Megint csere. Most Virág csatlakozott hozzám, és először visszaadta a popsi óvatos ujjazását, majd fordított helyzetben, háton becsúszott a másik csaj alá, ott tanulmányozta a dugattyú működését, és becsléssel – a zacskó tapogatásával – ellenőrizte az üzemanyag-készletet. Lábait valami hallhatatlan zene ütemére nyitogatta. Viszonzásképpen a két térd előrébb araszolt – lankadatlanul követtem -, és az újdonság-csaj feje elmerült a széttárva felejtett lábak között… Egyre hangosabbakká váltunk.
A lányok teljes összhangban helyet cseréltek egymással, nekem szinte mozdulni sem kellett, csak amikor újabb – a jobban ismert – punci került elém. Jól jött ez az apró szünet, mert szerettem volna még sokáig élvezni a váratlanul adódó élményt, sajnos ennek a remélhető hosszát már így sem sokra értékeltem. Önkéntelenül mozogtam, felvettük egymás ritmusát, míg tekintetem fáradhatatlanul pásztázta az elém táruló, időnként változó látványt.
Az autós lány hangján hallatszott, hogy célba ért, majd én következtem: Virág rejtekhelyébe ürítettem az egész készletemet. A hirtelen túlontúl érzékennyé váló farkammal még ösztönösen löktem néhányat, majd tudatosan húzogattam még, miközben megmerevedett a popsi előttem, és Virágból kitört egy hosszú, kéjes sóhajtás.
Vagy a továbbképzés szervezői választottak olyan helyszínt, ahol elég széles ágyak találhatók, vagy a szálloda készült fel eleve többszemélyes tartózkodásra alkalmas ágyakkal a mindenkori továbbképzésekre, esetleg már a tervezők vagy a gyártó számított ilyesféle akciókra… Mindegy is! A fő, hogy kicsit összekuszálódva, ám viszonylag kényelmesen elfértünk hárman az egyik ágyon, s akkor még ott áll parlagon, néhány lépésnyire egy másik!
Ahhoz képest, hogy odakinn intenzíven világosodott – a sok apró fényforrást egyetlen óriásira cserélték – mondhatjuk: sokáig aludtunk. Ha azonban számításba vesszük, hogy eleve éjfél körül kezdtünk el hármasban játszadozni, először csak tétován, majd igen célirányosan, közös kielégülést keresve, s még így álmos szemekkel arra is tekintettel vagyunk, hogy nagyon rövidek az éjszakák ilyentájt, akkor viszont keveset aludtunk.
Az ablak irányába hunyorogtam. Itt tartózkodásom harmadik ébredése több szempontból eltért a megelőző kettőtől. Először: Karcsi kivételesen nem feszített üzletszerző öltönyében az üvegtábla előtt, mintha éppen halálbiztos biztosítást vagy hőre olvadó edénykészletet szeretne oktondi vevőire sózni. Másodszor: Egyik oldalamon, nekem háttal, popsiját mutatva az autós csaj aludt békés domborításban. Harmadszor: Ahogy bambán megfordítottam a fejem, ezen apró mozdulat elindította Virágot, és a nálam mindig valamivel korábban ébredő farkamat kezdte kétujjal simogatni.
Akkor még nem tudtam, hogy létezik „negyedszer” és „ötödször” is, ám Virág egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy nézzek a szomszédos ágy felé.
Hasonló felállást láthattam. A falnál Luca ismert fenekét, amelynek Karcsi hátat fordított, s amihez a sajátját illesztette. Az ágy innenső oldalán a lábak vonaláig lecsúszva egy jóval nagyobb, érett alma mosolygott – biztos voltam benne, hogy Nagycicis tulajdona -, azért került jóval lentebb, hogy feje, pontosabban szája egyvonalba kerüljön Karcsi reggeli kényeztetésre vágyó szerszámával.
Ilyen nekem is jólesne – jeleztem Virágnak selymes haja megsimításával.
Ahogy Nagycicistől elleste, lentebb csúszott, és szapora cumizásba kezdett.
A két lány – Virág és Nagycicis – szinkronban mozgott, a másik kettő összehangoltan és zavartalanul aludt. Karcsi megfeszített hüvelykujjával és fülig szalasztott mosolyával jelezte felém szertelen elégedettségét… Bennem is túláradtak az érzések, alig fértek már, hamarosan egy hosszú, hangos sóhaj kíséretében Virág felső kelyhébe töltöttem.
Az autós lány mocorgott, elmosolyodott álmában, magára húzott egy gyűrött takarót, és folytatta vándorlását az ismeretlen birodalom könnyed ösvényein.
A szomszéd ágyon is befejeződött a reggeli ébresztés.
Óvatosan leereszkedtem az ágyról és csendben elfoglaltam a fürdőszobát. Már a vállamat ostorozta a meleg, karcsú vízsugarak hada, amikor belépett Nagycicis. Némán integetett, a mosdónál kiöblítette a száját, majd olyan közel állt meg, hogy őt is érték az elkóborolt vízcseppek.
– Segítsek? – kérdezte.
– Jöhetsz, mindjárt végzek – Jelezve hajlandóságomat, arrébb húzódtam.
– Téged meg már ismerlek! – nézett valahová a derekam alá, s hogy egyértelmű legyen az üdvözlés címzettje, ¾-et mutató jelzőmbe kapaszkodva lépett be mellém a kinyílt zuhanyrózsa alá.
– Azt üzeni, hogy emlékszik, kellemes élmény volt az a hétfő éjjeli kaland – vettem át a szóvivő szerepét.
– Jobb voltam, mint ez a két csaj? – Mohó tekintettel meredt rám.
Összeszedtem minden reggeli diplomáciai érzékemet:
– Nem lehet összehasonlítani a csajokat! Mindegyik más – magyaráztam – szerencsére. Így érdekes.
– Jó-jó! – Láttam rajta, hogy nem éppen ezt akarta hallani, hanem valami puncsot a felejthetetlenségről. – Azért még folytathatjuk, ha van kedved, amit hétfőn elkezdtünk…
– Tetszik az ötlet! – válaszoltam szóvivőként, lefordítva a jelbeszédet, amely szerint a ¾-es állás nemhogy csökkent volna, hanem a mosás és Nagycicis túlfűtött erotikus vonzása következtében felfelé indult.
Kicuppogtam a kőre, és gondosan megtörülköztem.
Nyílt az ajtó, és egymás után megjelent Virág, Luca és az autós csaj. Sürgetően néztek Nagycicisre, aki névadóiról mosogatta éppen a habot. Talán az én tusfürdőmet? Annak az illatát érzetem. Nem mintha zavarna, de furcsa lehet egy lányon érezni.
Még az ajtóból visszapillantva láttam, hogy Luca lelkesen segít Nagycicisnek a fürdésben, s elképzeltem, ahogy Virág és az autós csaj is kölcsönösen mosogatja majd egymást. Erős késztetést éreztem, hogy visszalépjek, és gyönyörködjek a látványban.
A szobában Karcsi elégedett vigyora fogadott:
– Csak nem hoztál rám szégyent! Amikor elindultatok a buliból, már láttam, hogy összejön a két csaj, és én is rádumáltam az enyémeket egy kis hancúrozásra.
– Mikor jöttetek? Én aludtam…
– Mint mindig! Úgy elterültetek mind a hárman, mint a kik kiütötték magukat. De sokat segített, mert az én csajaim egyből beindultak, látva a jó példát.
– Van még egy éjszakánk! – lelkesedtem.
– Az ám! Nem is akarok mégegyszer visszamenni Zoli bátyánk bulijába, unalmas, kisded játékokra, inkább itt elfickándozunk a csajokkal.
Alig néhányan maradtak a reggeliző-asztalnál, mikor kis társulatunk belépett.
Az a nő, aki előző reggel közölte velem Timi rosszullétét és eltávozását, most merőn figyelt. Fürkésző tekintete feltűnt Virágnak is, mert nevetve kérdezte:
– Jelentkezni szeretne a csapatba?
– Nem hiszem, hogy látszana rajtunk, mivel töltöttük az éjszakát – válaszoltam elmélázva.
– … és a reggelt! – szólt bele Nagycicis is.
Határozottan úgy éreztem, hogy a háromasztalnyira reggelizgető, kipihentnek tűnő lány, aki minden bizonnyal siet majd arra a továbbképzésre – melynek aktuális előadásairól nekünk, hatunknak nem sok fogalma van -, mondani akar valamit.
Talán Timi nagyon beteg? – Hatalmasat dobbant a szívem.
Elébe mentem az információknak, odasétáltam az asztalához.
– Szép reggelt! – köszöntöttem.
– Hasonlókat!… Timi küldött egy sms-t, hogy minden rendben, de nem jön már vissza erre a két napra.
Kettő? Nemcsak egy? – morogtam magamban. Aztán rájöttem, hogy valójában tényleg két nappal van hátra, s nem egyetlen éjszakában kell gondolkozni, ahogy én teszem.
– Kár… – válaszoltam lemondó hangsúllyal.
– Azt írta, hogy felhívhatnád, ha van kedved!
– De jóóó! Hát te tudod a számát! – Ez hogy nem jutott eddig eszembe?
– Itt van, fel is írtam neked…
Kissé udvariatlanul otthagytam, és kiszaladtam az étterem elé, közben előkotortam a zsebem mélyéről a telefont.
Megismertem a hangjukat.
Nevetgélve, viháncolva jöttek fel a lépcsőn. Gyorsan legyűrték a reggelit, minél hamarabb folytatni lehessen a csoportosan elkövetett szexet.
Mintha Zoltán jellegzetes orgánumát is felfedeztem volna, úgy látszik, bővült a csapat.
Amikor kinyitották az ajtót, és Zoltán minden csajt a fenekénél fogva előretessékelt, éppen becsuktam a közepes méretű bőröndömet.
Döbbent tekintetek mérték fel a helyzetet.
– El kell mennem, de nektek feledhetetlen továbbképzést kívánok!
Gyors kézfogás a férfiakkal, pusziváltás a csajokkal. Indultam a csajomhoz.
20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 2. rész
Amikor beléptem a Karcsival közös motelszobába, egy piros bugyi repült az ablak irányából átlósan, és kecsesen landolt az ágyamon. Ballisztikai szakértők hangzatos tanulmányokat írhatnának erről a szabályos ívű röppályáról, azonban nagyon kicsi esélyét látom annak, hogy efféle szaktekintélyek is jelen legyenek egy nem számukra szervezett egyhetes továbbképzésen, s annak második napján éppen ebbe a szobába tévedjenek be kevés textília felhasználásával készült, rakoncátlan, piros női alsó repülési adatait tanulmányozni.
– Bocsánat… – motyogtam. Nem tudtam hirtelen, hogy a folyosóra visszalépve kívülről csukjam-e be az ajtót, és még egyszer megvizsgáljam a cirkalmasan kirajzolt szobaszámot, jó helyen járok-e, vagy pedig belülről zárjam be gyorsan, mielőtt fékevesztett, filigrán piros bugyik cikáznának szerteszéjjel a világba.
Már a reggel sem indult normális mederben.
Gyors egymásutánban két meglepetés is ért, melyek közül egyik is bőven elég lett volna ahhoz, hogy elriassza az álom maradékát a szememből.
Először is Karcsi az ablaknál állt már és nem létező porszemeket pöccintgetett le kifogástalan, sötét öltönyéről.
– Jó reggelt! Már ennyi az idő?
– Héttől van reggeli – fordult felém az ablaktól. Hangja kicsit reszelősebb a tegnapinál.
– De fél 9-ig!
– Ráérsz még felkelni, én nagyon megéheztem az éjjel. Abban a presszóban semmit nem lehetett enni, csomagolhattunk volna el a svédasztalról! Azt viszont túl gyorsan otthagytuk, meg sem tömtük magunkat rendesen. Amint nyit az étterem, be fogok alaposan reggelizni.
– Ezért öltöztél ki ennyire? Mint egy befektetési tanácsadó. Nagyobb adagot kapsz így, gondolod? Vagy van valamid eladó?
– Megnézem a nőket… – válaszolta titokzatosan, hangját lehalkítva. Ilyen se gyakran fordulhat elő vele, egynapos ismeretségünk alapján, hogy ne teliszájjal beszéljen a csajokról, vagy bármiről.
Felültem az ágyon, nekem sem fog ártani a reggeli… Micsoda, fénylő-zöld szemek! – jutott eszembe Timi. Biztos ő is elsők között fog reggelizni, a királylányok korán kelnek. Vagy mégsem? Kutattam gondolatban az ismerőseim körében, de nem sok királynő-gyanús jutott eszembe, aki ismerhetné az etikettet. Mindenesetre szép ez a reggel!
Abban egyetértettem magammal az egyhetes továbbképzés vagy konferencia második napjának reggelén, hogy annál jóval kellemesebb az ittlét, mint gondoltam indulás előtt, vagy akár az egész, végtelennek tűnő, ide vezető úton. Újabb gondolat: Micsoda cicis-popsis, és segítettem neki éjjel kimenekülni a vécéablakon! Utána meg a csillagfényes éjjelen… huh! Szép ez a reggel!
Benyitottam a fürdőszobába. Itt ért a második meglepetés! Egy csaj pucér popsija nézett vissza rám, ahogy a mosdó előtt kissé behajoló, mezítelen gazdája éppen a fogát mosta.
Gyorsan visszacsuktam az ajtót. Még hallottam a hangját: – Mindjárt készen leszek!
– Ki ő? – kérdeztem Karcsitól a fürdőszobára mutatva.
– Hát nem emlékszel? Egy asztalnál söröztünk az este!
– Vele? Csak nem az a vékony csaj, aki veled volt? – hüledeztem. – Itt aludt?
– Nem nagyon aludtunk, de helyileg itt tartózkodtunk. Hanem téged aztán el lehetne lopni álmodban! Nem zavartattad magad, csak aludtál, mint akit leütöttek. Igyekeztünk azért diszkrétek maradni…
A diszkrét hölgyvendég egy szál vastag ám túlontúl tarka, viszont kellőképp kurta törülközőben kilépett a fürdőszobából. Apró cicijeit rejtegetve próbálta megoldani, hogy azért közben alul se maradjon takarás nélkül. – Hogy aludtál? – kérdezte tőlem, és odatipegett a még mindig ablakmélyedésben tartózkodó, hosszútávú, tuti befektetések árusaihoz hasonlító Karcsihoz.
A fürdőszoba ajtajából visszanézve még láttam, ahogy lábujjhegyre emelkedve csókra nyújtja a száját, miközben lecsúszik a törülköző.
Én viszont nem vittem magammal törülközőt, csak a kis utazós piperetáskámat. Visszavegyem a pólót, amiben aludtam? Azonban mikorra elkészültem a reggeli tisztálkodással, és óvatosan kidugtam fejemet az ajtón, biztosítási ügynök jelmezébe bújt Karcsi és diszkrét partnere nem voltak már ott.
Érdemes volt korán reggelizni! Alig kezdtem hozzá a tojásrántottához, megérkezett Timi a tegnapinál is fénylőbb, zöld szemekkel, üde mosollyal, és régi kedves ismerősként üdvözölve csatlakozott. Nagy mennyiségű vörös haját még jobban kihangsúlyozta hófehér felsője.
– Mik a mai terveid? – kérdezte.
– Meghallgatom az előadásokat…
– Haha!
– No jó, nem terveztem még semmit – vallottam be.
– Csatlakozhatnék? Persze, csak akkor, ha nem zavarlak meg valamiben.
– Részemről a megtiszteltetés! Köszönöm a jelentkezést, természetesen csatlakozhatsz – Figyeltem a hatást, mert közben kitaláltam már, mit fogok mondani. – Első programpont szerint felmegyek a szobába és lefekszem. Jössz?
– Jó, én is felmegyek az én szobámba… – Nem látszott meglepettnek miközben kivágta magát. Megszokhatta már az erotikus töltetű célzásokat.
– Hol itt a csatlakozás? Egyszerre fekszünk le, de nem együtt?
– Komolyodj meg kicsit egy percre! Legszívesebben sétálnék, ülnék egy padon… persze csakis jó társaságban! De ha a jó társaság inkább aludni szeretne, akkor bemegyek az előadásra. – jelentette ki.
– Akkor én kérdezem: Lehet csatlakozni zöldszemű királykisasszony sétájához?
– Felfaljuk, azután uzsgyi!
Délig sétálgattunk, beszélgettünk, nagyon sokat nevetgéltünk, gyakran komolyak is voltunk azért, ha súlyos dolgokról esett szó. Ebéd után folytattuk a délelőtt elkezdett közös programunkat, egészen a 19 órakor kezdődő vacsoráig. Részletesen kár lenne leírni, mi minden előkerült a társalgásban, mert nem tervezek több kötetes regényt, ám az a tény, hogy perceknek tűnt és ennek megfelelő sebességgel elrepült a nap, mindent kifejez.
Karcsit kétszer is láttam napközben befektetési tanácsadói jelmezben, amint diszkrét társával éppen elhagyták a szállást.
Második közös vacsoránk ideje alatt tapasztalhattuk, hogy a többek sem tétlenkedtek a továbbképzés második napján – De akkor ki lehetett bent egyáltalán a nagyteremben? -, párok és kisebb-nagyobb csapatok alakultak már. Innen-onnan különféle invitálások is elhangzottak, hívtak bennünket csónakázni, sétálni, szalonnát sütni, házibuliba… Meglepő módon minden meghívás kettőnknek szólt – hamar összekötöttek bennünket! – Timinek és nekem.
Zoltán – akit előző nap éjjel a kocsmában láttam utoljára, amint meghódítandó barátnőjét várta hiába, miközben az a vécéablakon menekült – házibulit szervezett valahová, bizonyára a meglehetősen szűkös 2 személyes szobába. Még kacsintott is hozzá kettőt, mikor odaállt az asztalunkhoz és átnyújtotta a szóbeli meghívást.
– Karcsi, te mit terveztél? – kérdeztem szoba- és asztaltársamtól, aki töprengő arckifejezéssel ült szemben. Átöltözött eddigre, üzleties öltözékét lazábbra cserélte.
– Kevés sör a szomszéd presszóban retró zene mellett, aztán majd csak kialakul valami.
Ez tetszett legjobban. Sétáltunk egész nap eleget, ismeretlen társaságokhoz nem akartunk csatlakozni. A házibuli kíváncsivá tett, de annyira azért nem, hogy a Karcsi jelenléte által garantált szórakozást felcseréljem rá.
Ismétlődött az előző este: sör, rengeteg vicc – és akkor a kismalac…! – , régi zenék, mind többen húzták oda a széküket, osztozni a vidámságunkban. A négyfős asztalnál már tizenketten ültünk, amikor Karcsi két vicc között bejelentette, hogy sétál egyet, a búcsúviccet már állva mondta el. Vele együtt elköszönt a vékony csaj is, így erősen gyanítottam, hogy mostanában nem jutok be a közös szobánkba. Mások is kiszakadtak az ideiglenes asztaltársaságból.
Kisvártatva mi is felkerekedtünk Timivel.
Felerősödött és hűvösre fordult a vízszagú szél. Gyorsabban lépkedtünk és azon törtem a fejem, mit tegyek ahhoz, hogy ne ismétlődjön meg az előző napi két-puszis, röpke búcsú. Valamicskével többet kívántam ennél!
Timit fél lépéssel megelőzve, nyitottam előtte a bejárati üvegajtót, így nem tudja becsukni az orrom előtt. A taktika bevált, de maradt még leküzdendő ajtó: a szobájáé.
Jólesett belépni a motel fülledt levegőjébe az odakint már csapkodó szélről. Mintha számolnánk a lépcsőket és nem jutna minden sorszám az eszünkbe, komótosan lépdeltünk felfelé.
A szobaajtó előtt megtorpant, kopogott kettőt. – Gyere! – kiáltotta bentről egy cigifüstös női hang. Timi egész testével felém fordult:
– Köszönöm neked ezt az egész napot! – mondta, és a már előző napról megismert két puszival közelített az arcomhoz.
Megfogtam a derekát, átkarolva magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam.
– Ezt is köszönöm, és szép álmokat neked! – Karjaimból kibontakozva belépett a szobájába, és becsukódott előttem az ajtó.
Tényleg szép nap volt.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat lefelé, átfutottam az esőáztatta parkon, a szemben lévő épületig. Ott torpantam csak meg felismeréstől: Ha szobatársam felvitte a csajt – hogy is hívják? – akkor most nem tudok bemenni! Márpedig miért ne tenné, hiszen már az előző éjjel összejöttek.
Hová menjek? Vissza a presszóba? Egyedül nem volt kedvem. Hol lehet a nagycicis? Együtt csak kitalálnánk valamit! Egész nap nem láttam… Elmenekült véglegesen, vagy beragadt valahol egy ablakkeretbe kibúvókeresés közben?
Jobb ötletem nem akadt: beültem a kocsiba. Vaktában betettem egy cd-t, mielőtt rázendített volna, megfejtettem az előadót… Az eső monotonon kopogott.
A folyosón egy ki- vagy beszögellésben rémlett, hogy láttam valami kanapéfélét, azon elleszek egy darabig – gondoltam. Elhaladva a közös szobánk előtt, zenét hallottam kiszűrődni… és a kulcs!
Az ajtóban kívülről ott fityegett a kulcs!
Ez pedig – Karcsi értelmezésében, ahogy tegnap praktikusan elmagyarázta – azt jelenti, hogy nem zártkörű a rendezvény, bemehetek nyugodtan. Mindenesetre óvatosan nyitottam az ajtót.
Ekkor repült éppen – mint egy apró, piros madár – a bugyi az ágyamra. Pontosan a mértani közepén landolt.
Becsuktam az ajtót és a számat.
Bent állt a buli! Karcsi ágyán – kívüle – még ketten ültek, az ablakpárkánynak támaszkodva az elveszettnek hitt nagycicis, az asztalon, és az alacsony éjjeliszekrényen öt további vendég helyezkedett el. Az emelkedett hangulat viszont mindent ellepett. Az üres és teli üvegek szintén dolgoztak az ellepés-projekten.
A két szék valahogy mindenkinek elkerülte a figyelmét, az egyiket kibányásztam az asztal alól és ráültem, közben valaki egy üveg sört nyomott a kezembe.
– Üdvözlünk a hajlékodban! – harsogta Karcsi az ágyról, egyik kezében egy pohár, másikkal egy számomra ismeretlen csaj hosszú, selymes, barna haját simogatva. – Bemutatom minden kedves barátomnak és főleg barátnőmnek egyetlen szobatársamat, Imrét, akinek köszönhetitek, hogy itt tölthetjük ezt a feledhetetlennek induló estét, hiszen a szoba 50 százaléka fölött ő rendelkezik. Jól mondom? – mutatott körbe, majd a kezét a mélybarnán fénylő haj helyett derék alá helyezte vissza.
Hamar visszazökkentek a vidámságba, egymás szavába vágva. Nagycicis mintha külön előadást tartana, ami miattam félbeszakadt, többen fordultak felé ismét leplezetlen érdeklődéssel. Lehetséges, hogy ez az a házibuli, amit Zoltán szervezett, felhagyva az apróhirdetések böngészésével? De hol van ő? Zoltán partnere, a cicis-popsis, akit tegnap sikeresen és kalandosan, végül pedig élvezetesen megszöktettem, az ablaknak támaszkodott, és a társaság kitüntető figyelmétől kipirulva győzködte a csajokat:
– Csak próbáld ki egyszer! Senki nem tudja, hogy nincs rajtad bugyi, de neked olyan bizsergető élményed lesz!… – Nem talált szavakat a bugyi-nélküliség dicsőítésére. Én sem találtam volna, de izgalmasan hangzott. – Most, hogy már nincs rajtam, kívülről semmi változás. De képzeld el, amikor leülök, és nem a bugyim villan ki, vagy tánc közben hozzámérnek… csak próbáld ki, próbáljátok ki, ezt nem lehet elmagyarázni!
Karcsi partnerén – Eszembe jutott: Luca! – úgy láttam, hajlik az ötlet megvalósítására, annál is inkább, mert lovagja nem az ő derekán nyugtatja a kezét, hanem a másik oldalán ülő csajt tapogatja. Jól gondolta! Még csak megmoccant, máris minden szem rátapadt, Karcsi is elhagyta az idegen deréktájat… Luca kanalazó mozdulattal benyúlt a saját szoknyája alá, és egyetlen pillanat alatt a térdéig húzta halványkék tangáját. Következett egy lehajlás, kilépés, és máris újabb bugyi került az ágyamra, a piros mellé.
Megtapsoltuk a mutatványt.
– Jó a buli, le a bugyit! –vezényelt Karcsi.
– Jobb lesz már, mint Zoltán kollégánk házibulija! – jegyeztem meg. Nem sejthettem, mit szabadítok ezzel magunkra!
– Az hol lehet? Mit mondott? – záporoztak a kérdések. -… Átmegyünk megnézni?
Villámgyorsan arra jutottunk, hogy megkeressük azt a házibulit. Azaz: valakit kisorsolunk, aki megkeresi, mindenki nem menjen át feleslegesen, hátha kamu az egész. Sorsolás nélkül vállalkoztam, hogy felfedezőútra indulok, azzal a feltétellel, ha távollétemben egyetlen további bugyit sem húznak le, visszavárnak ezzel az akcióval.
Lesétáltam a bóbiskoló recepcióshoz, megkérdeztem, Zoltán nevű kollégám melyik szobában tartózkodik. Gondolkoztam két különös ismertetőjelén, hátha valamelyik lendít a keresésen közülük: apróhirdetéseket tanulmányoz szabadidejében és tarkóig ér a homloka. Nem kellett segítség:
– Tizennégyes… és harmincnégyes.
Még szerencse, hogy nem ötven Zoltán vesz részt a konferencián.
– Azt hiszem, egyikük elkérte a 2. emeleti kistársalgó kulcsát… – tette hozzá.
Ez az!
Kettesével vettem a lépcsőfokokat a másodikig. Balra mutatja a tábla: társalgó. Az ajtó nincs becsukva, csak behajtva, bent andalító – nyálas – zene. Bekukkantok. Fotelokban gubbasztanak néhányan, többen egymás ölében, előttük üvegek serege, poharak hada…
Ennyi elég is! Vissza a szobába.
– Punnyadnak – foglaltam össze tömören a látottakat.
– Itt a nagy lehetőség! Átvonulunk, mint az orkán, és feldobjuk a bulit! – lelkesedett egyikük.
– Hülyeség – ellenkezett nagycicis. Értettem, miért.
– Ha nem lesz jó, legfeljebb visszajövünk, ez már bevált! – Karcsi felemelte a mutatóujját: – De legalább megmutatjuk nekik, milyen az igazi buli!
– Lányok, le a bugyit…
– És ti, pasik, mivel készültök? – kérdezte az egyik csaj.
– Lógnak itt fürdőköntösök, azt vesszük fel, alatta semmi!
– Én is olyat akaroook! – kérte Karcsi partnernője.
– Nem jut, csak kettő van… Ahhoz mit szóltok: alul semmi?
– Még jobbat tudok! Lányok bugyi nélkül, fiúk nadrág nélkül, csak alsóban?
– Nem rossz, én is, mint a fiúk… – helyeselt a hosszú, barnahajú, és megszabadulva farmernadrágjától, ott állt állatmintás bugyiban és köldök felett érő világos topban.
Nem állíthatom, hogy nem volt izgalmas! Nevetgélve végigvonultunk a folyosón, lépcsőn, másik folyosón és betódultunk a „kistárgyalóba”.
Mint amikor felgördül a függöny! Minden szem kikerekedett, feltámadtak a simogató-tapogató kezek, csörrentek az üvegek és a poharak… még a langyos-ragacsos zene is élénkre váltott, dobbant a basszus… Zoltán, jó házigazdához illőn, ahogy feleszmélt, megnézegette a csajokat, különösen nagycicist, akiről pedig nem is tudta, hogy a ruha alatt nincs rajta semmi, és a hosszú, barnahajút, akin ugyan volt tanga, de szinte csak az.
Két csaj, majd gyorsan még kettő középre pördült, és egymással táncoltak.
– Táncolsz? – kérdezte tőlem, aki mellé lehuppantam az ajtó közelében.
– Nem tudok – vallottam be. – Ennek ellenére három sör után már rá lehet beszélni…
– Igyál! – biztatott és elém tolt egy üveget. Fél arcát eltakarta rakoncátlan haja, ezért minden második mozdulattal azt igazgatta. – Hozzak még kettőt? – nevette.
A négy csaj erotikus vonaglásokat mutatott be. A bugyis, hosszúhajú magában táncolt, amíg fel nem tápászkodott egy pasi és levegőt ölelő mozdulatokkal illegett körülötte. Lassacskán mindenki felkerekedett és együtt élveztük a ritmust.
Odakinn vihar tombolt, eget átszelő villámok kukkantottak be ránk.
– Játék! – Zoltán középre állt, és túlkiabálta a zenét. – Aki nem tud válaszolni a kérdésre, zálogot ad, amit majd kiválthat.
– Figyelj csak, majd én! – avatkozott közbe nagycicis, és szorosan Zoltán mellé állt. – Ki játszik?
Minden kéz a magasban.
– Ok. Az első kérdés: milyen színű bugyi van rajtam? Ha eltalálod, lehúzhatod, ha nem találod el, le kell vetned egy ruhadarabot magadról! … Nos?
Zoltán, az est ötletadója máris próbálkozott:
– Fehér.
– Más ötlet? – kérdezte körbefordulva nagycicis.
– Piros… fekete… – Lányok is találgattak, csak mi, a társasághoz utólag csatlakozók nem tippeltünk. Mi tudtuk. – Csíkos, átlátszó…
– Vége a licitnek! Akkor te, te, te… vegyetek le egy-egy ruhadarabot! – mutogatott a vesztesekre.
– Milyen? Muti! Hadd lássuk!
Nagycicis lassan felhúzta a ruháját és ott állt a várakozó csendben. Egy villám, mint reflektorfény, éppen a meztelen punci előbukkanásakor világított be. Éljenzés, tapsolás!
– Jó-jó, következő kérdés jön máris. Idejönnél? – kérte az egyik csajt, Karcsi diszkrét partnernőjét. – A kérdés meglepő lehet: Milyen színű bugyi van Lucán?
Újabb találgatások, de immár elhangzott a „semmilyen” tipp is. Nagycicis suttogva tanácskozott Lucával, aztán kihirdette az eredményt:
– Örömmel jelentem, hogy többen is levethetnek valamit, úgyis fülledt meleg van itt… te, te, te is… aki pedig eltalálta, Zoltán helyesen tippelt, ezért most ő húzhat le Lucáról valamit, hát a bugyit nem, mert a helyes válasz: olyan nincs rajta. – Felemelte Luca szoknyáját és mindannyian láthattuk: igazat mondott, csupán egy rózsa-tetoválás kanyarodott a punci felett.
– Zoltán, tiéd a pálya, valamit lehúzhatsz a hölgyről.
Luca felemelte a karját, így akadálytalanul jutott le testéről a felső, kicsi de nagyon formás ciciket rejtett még a melltartó.
A mellettem ülő, táncoskedvű csaj már kétszer is tippelt, bugyiban-melltartóban ülve nevetgélt a fejleményeken, néha a kezembe adta a sörömet – még mindig az első üvegnél tartottam -, gyakran a haját igazgatta, és várta a következő kérdést.
– A játék első fordulójának utolsó kérdését könnyű lenne megválaszolni… Gyere ide mellém, légy szíves! Íme, itt látható kedves szobatársam, Edina, mindenki láthatja a párducmintás bugyikát, a kérdés éppen ezért más: milyen tetkó található a vállán? – Egy fergeteges show háziasszonyához illő széles mozdulattal a hosszú, barna hajú csajra mutatott, aki bugyiban, topban és egy szál mosolyban állt mellette.
– Szivecske, kisvirág, sárkány… – Mindenféle elhangzott hirtelen.
– Mindenki csak egyet mondjon lehetőleg, vagy duplán kockáztat! – figyelmeztette a társulatot nagycicis, élvezve a szerepét. – Ennyi? Kész?… Ki mondta, hogy E betű? Erről hallottam… Te gyere ki legyél kedves… A többiek egy-egy ruhadarabtól megszabadulhatnak, Zoltán, te pedig kettőtől is.
Táncpartnerem, aki párducra tippelt, kikapcsolta a melltartóját és letette maga mögé, én kigomboltam az ingemet és mellé helyeztem. Oda-odapislogtam a marokingerlő cicikre, meredező bimbókkal néztek vissza rám.
Edina gyorsan megmutatta a kacskaringós E betűt a jobb válla tájékán, s mosolyogva várta, hogy a nyertes melyik ruhadarabját fogja eltávolítani. A kiszólított csaj – alacsony, ám jól kihasználva termetét, arányos és formás – fölül már semmit nem viselt, mellbimbói játékosan mozogtak. Egy-egy ujjal megfogta Edina párducos bugyiját és hangos helyesléstől övezve, lehúzta.
Nagycicis közben már egy fotel karfáján ülve emelte szájához a poharát, Luca pedig összeszedte azokat a ruhadarabokat, amit levetettünk a játék 3 fordulója során.
Jókedvűen mentem táncolni, sőt ezúttal én kezdeményeztem, még sördopping sem kellett hozzá. Néztem a hullámzó ciciket, később pedig, amikor összekapaszkodtunk, egyre kevésbé ügyelve arra, hogy ne tiporjak a lábára, élveztem a hozzám simuló bőrét.
Nem akartam elhinni, amikor megnéztem az óráját – rajtam nem volt -, hajnali 3 óra!
Lerogytunk a fotelba, közösen, egybe. Elkerülöm a helyzet kínálta, elcsépelt szóviccet a közösről és az ülésről, ám jólesően vettem tudomásul, hogy – bár beszorultam az egyik fél térfélre – bal lábát átvetette az én jobbomon, cicije a karomat simogatta.
Mások is abbahagyták a táncikálást, Zoltán végtelen homlokát törölgetve cicis-popsissal szervezkedett. Mégis összemelegedni látszanak, pedig a szöszit szívesen kimenteném! Így, távolról nézve még ő tűnt a leginkább felöltözöttnek, pedig az ő piros bugyija került le legelőször, még a szobánkban.
– Te honnan jöttél? – kérdezte toples táncpartnerem.
Ez az egyszerű, udvarias kérdés, ez a kommunikáció halvány jele döbbentett rá, hogy nem kell itt fénylő zöld szemekről ábrándozni, nem kell messziről figyelni nagycicis ingerlő alakját, amikor karnyújtáson belül két finom cici található. Meg is simítottam egyiküket, miközben hétköznapi dolgokról beszélgettünk: honnan, mit, miért? Puncija kidomborodott széttett lábai között a bugyin keresztül, hát megsimogattam gyorsan. Ő Virág, és csábítottak a szirmai.
A zene mindjobban feléledt, végtelennek tűnően lüktetett.
Úgy láttam, mások is szorosabbra fűzték az ismerkedés fonalát, minden kéz felfedezőúton járt. Zoltán szervezkedés közben derékig felhúzta nagycicis ruháját – Melyik regényben olvastam Örömpopsi nevű hősnőről? Illene ez nagycicisre is! -, így már ő sem tűnt annyira túlöltözöttnek a többnyire egy bugyis, vagy anélküli csajok között.
Tetszett ez a légkör, mindig vonzottak a jó hangulatú bulik, bár igazán nem gyakran volt ilyenben részem. Bevált Zoltán házibuli-ötlete, és mi – a Karcsinál kialakult csapat – csak dobtunk rajta egy nagyot. De jó lenne néha szervezni ilyet, feldobva a hétköznapokat! Ujjaim a bugyi elején matattak, éreztem, hogy megnyílik az út, és nedvességet is felfedeztem.
Zoltán valami papírt tépett apró darabokra, miközben nagycicis – vagy inkább Örömpopsinak nevezzem? – sem tétlenkedett: hátulról átkarolva, alsónadrágon keresztül markolászta a ceruzát. A zálogosdi játékra készülhettek ennyire buzgón! Reméltem, ami a kezében van, nem akarja kisorsolni.
Megfogtam táncpartnerem kezét, és szó nélkül kivezettem a „kistársalgóból”. És most hová? Egész testével hozzám simult, és nyújtotta nyíló ajkát. Egyik kezemmel a popsiját markoltam, a másikkal elölről benyúltam a bugyijába, minden nedves volt. Nem töprengett rajta, egy gyors rántással letolta valameddig az alsómat, és megmarkolt. Így élveztük egy darabig az érintéses együttlétet, de továbbra sem tudtunk hová menni. A szobába? Biztos Karcsinál van a kulcs, nem is figyeltem, mit csinál vele. Bemenjek így álldogálva, elkérni?
A megoldás kínálta magát! Ahogy mindkét kezemmel a popsiját markoltam, ő ágaskodó fegyveremmel folytatta puncija simogatását. Addig csúszkáltam a meleg nedvességben, míg az örvény egyszerűen beszippantott és elnyelt. Kiscicás dorombolást hallottam és elégedett, forró leheletet éreztem a nyakam táján. Térdem az üvegfalon… aztán egyik lábát felemeltem, vállát a függönnyel borított üvegnek támasztotta, csípőjét előretolta, és apró hangokat hallatva kapaszkodott belém, ahogy újra-újra belé-merültem, vadul, mind gyorsabban. Végül talpára került mindkét lába, tenyerével a minden kibíró üvegfalnak támaszkodott és popsiját tolta felém, egyszerre mozogtunk. A folyosón!
Kifáradva tértünk vissza a terembe. Beleültünk a párnás, öblös, közös karosszékbe, és néztük a többieket, hol tartanak. Jócskán előrehaladtak az események, olyan érzésem volt, mintha csak valakinek el kellene kezdeni, egy bekapcsolás, egy pöccintés, s mindenki nekiesik a partnerének abban a pillanatban.
Óvatosan, elnézést kérő mozdulattal – még álmosabb szemekkel – belépett a recepciós, és a fülemhez hajolva kezdte mondani:
– Úgy beszéltük meg a vendég úrral…
Mindent szót nem értettem pontosan, de a lényeget igen. Beálltam a terem közepére és közöltem a társulattal:
– A motel azt kéri, hogy tartsuk be az ígéretünket, miszerint éjfélig bulizunk. Mivel betartani már nem tudjuk, mert 4 óra körül van, legalább igyekezzünk rendes vendégeknek látszani, akik engedik a ház többi lakóját pihenni…
– Rendben van! – pördült mellém nagycicis, ruháját húzkodva. Mi mindig így, felcsúszott szerelését igazgatva találkozunk? – Már daraboltunk papírokat a következő játékhoz, most azt kellene, hogy mindenki elviszi a ruháját, de ahány darabról van szó, annyi papírkára ráírja a nevét, és következő alkalommal ezeket a cédulákat lehet majd kiváltani.
Így tettünk, felhörpintettük az italokat, kikapcsoltuk a zenét, és csapatostól elindultunk. Akik másik épületben kaptak szállást, jól bebugyolálva magukat, többen meg, jócskán hiányos öltözékben, de ami hiányzott, azt a kezünkben tartottuk.
Kivéve a bugyikat! Négyet láttam az ágyamon, ahogy Karcsi mögött beléptem a szobába. Pirosat, kéket és – még-hogy már nem divat?! – két fehéret.
20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 1. rész
A második mondat után tisztában voltam vele, hogy nem fogok unatkozni. Akár többes számban is érvényes lehet ez az első benyomás alapján kialakított megállapítás, hiszen erősen nyitott személyiségével, szemmel láthatóan örömmel vesz pártfogásába. Nem fogunk unatkozni!
Amikor mondták a recepción, hogy 2 ágyas szobák vannak, s a „kolléga” már elvitte a kulcsot, kicsit tartottam tőle, milyen szobatársat kapok. Majdcsak kibírom ezt a hetet! Ki találta el, hogy egy továbbképzésnek 5 naposnak – 4 éjszakásnak – kell lennie? Ráadásul jó messze otthonról, még esténként meg sem lehet szökni. Vagy nem érdemes…
Kopogtam az ismeretlennel közös szobánk ajtaján, majd beléptem. Letette a kezéből az ingeket, és kedélyesen üdvözölt:
– Remélem, nem vagy a jó hangulat ellensége, jól elleszünk itt pár napot, üdvözöllek! Karcsi vagyok – Kezében, ahol az előbb még a bőröndből kihalászott ingköteget láttam, egy pálinkásüveg bukkant elő, címkéjével felém. – Húzd csak meg, Imi, jobban bírod a gyűrődést!
Végigheveredett az ágyon.
– Nem ittam még bele, söröztem – mondta, tanakodásomat látva.
– Én is inkább sört innék! – böktem ki.
– Találsz a minibárban, a vendégem vagy. Ne igyál azért sokat, mert drága, majd inkább lemegyünk, van itt pár jó presszó! Csapolt sör, zenegép! Mi kell még a boldogsághoz? Na mi? Ne találgass! Valami, amit hoznak a nők magukkal, azon ülnek! Hihihihi!
Úgy tűnt, beszélgetni nem nagyon kell, már ami az én felemet illeti, beszél ő kettőnk helyett is. Olyan egykorúak lehettünk, ám kortalan, sportos külsejével +- 10 év eltérés is belefért.
– Mikor kezdődik? – érdeklődtem a programról mégis, beszélgetésképpen, bár jól emlékeztem a napirendre: többször is elolvastam bosszankodva. Méghogy öt nap?!
– Kit érdekel? – fordította felém a fejét. – Nem azért jöttünk ám… Hallgass a tapasztaltabbra! Engem mindig elküldenek mindenhová, már diplomám lehetne a sok képzésből. Tudod te, miért vagyunk itt?
– Mert küldtek? – próbálkoztam.
– Akkor még nem kellene eljönni, csak mondanánk otthon, hogy jó volt, hasznos volt. Figyelj: hasznos volt! Ezt kell mindig mondanod, ha azt akarod, hogy máskor is eljöhess. És így senki nem fogja firtatni, mi is történt, mert ha érdekelné, ő jött volna el. – Hatásszünet. Hogy bír csendben lenni? Furcsa. – Szóval azért vagyunk itt, mert sok a nő, ők szeretnek ilyen helyre járni. Miért sok a nő? Mert itt szabadon pasizhatnak! Na, mi miért vagyunk itt? Most már értheted: legyen nekik kikkel pasizni!
Letettem a pálinkásüveget a hűtőre, mert meglepetésemben eddig szorongattam.
– Egy jószolgálat, ez a mi feladatunk! – folytatta. – Segítünk egymáson, mármint mi a nőkön, a nők meg ugye rajtunk. Annyit segítünk, amennyit csak bírunk! Önzetlenül!
Kivettem egy aprócska üveg sört és lehajtottam a tartalmát. Majdnem félrenyeltem, amikor hallom az ágy felől:
– Aludni fogok vacsoráig, majd megköszönném, ha felkeltenél. Ha meglepetést akarsz nekem szerezni, felküldesz egy jó nőt, bebújik mellém az ágyba és kelteget.
– Nem jössz az előadásokra? – csodálkoztam.
– Nekem vacsorával indul a program, fittnek kell lenni, ha ma már be akarunk csajozni. Vagy mondhatom egyáltalán a te nevedben is? Be akarunk csajozni? Vagy hagyjuk őket üresen?
– Mondhatod – adtam meg magam készségesen.
– Ne felejtsd: a csajok is azért jöttek, amiért mi! – Oldalára fordult.
Kipakoltam a bőröndömből: 5 ing, 5 alsó, 5 zokni, 1 nyakkendő, 2 nadrág, piperetáska. Még a kocsiban maradt 1 zakó nadrággal, de – gondoltam – elfér az ott.
– Ha lemegyek, bezárom az ajtót, a kulcsot leadom a portán. Ott mindig nézd meg, ki van-e akasztva! – Nem is fordult felé, úgy sorolta el még e pár fontosnak vélt tudnivalót, vagy házirendet. – Ha nincs a portán a kulcs, a szobában vagyok. Na most: ha kívül fityeg az ajtóban, akkor gyere nyugodtan, iszunk egy sört. Ha azonban belül van a kulcs, tehát a portán sincs, kívül sincs, akkor vendégem van, legyél egy kis türelemmel!
– Érthető, rendben van! – válaszoltam.
– És én is így fogom érteni a te játékodat a kulccsal – tette hozzá.
Lesétáltam a lépcsőn, és körbejártam az elkerített területet. Több épület, különféle nagyságú és stílusú, közöttük – tényleg – pár kocsma is. Nekem majdnem minden vendéglátóhely „kocsma”, ez afféle gyűjtőfogalom.
Az épületek között egész modern, félig modern és régi stílusú vegyesen található, közöttük sok fa, bokor, fű, virág. Az a típusú éppen virágzott, aminek a szára a zöldhagymához hasonlít.
Többen még ekkor érkeztek, parkolni próbáltak a füves területeken, fák között, aki pedig szerencsésen meg tudott állni valamelyik épület kisméretű parkolójában, ott is maradt. Úgy láttam, legalábbis a most érkezők között a többség nő. Tudhat valamit ez a Karcsi!
Egy lapos tetejű ház irányába – ebben lehet az előadóterem – több kiscsoport is tartott, kezükben jegyzettömb, toll, a csajok vállán táska. Arrafelé fordítottam mélázó lépteimet.
Hosszú asztalrendszer U alakban, a legtöbb széken már ott a jegyzettömb, így foglalja a legjobb helyeket tulajdonosuk. Projektor, írásvetítő, hangosítás, ahogy az már egy ilyen népes, országos szintű szakmai képzéshez illik.
Leültem – közel a zsűrihez, távol az ajtótól -, ahol még akadt néhány üres szék. Meg is jegyezte a mellettem helyet foglaló, nagyon kopasz, rikító nyakkendős koma:
– Innen nem tudsz megszökni!
Mosolyogtam válaszul. Gyors bemutatkozás, ő Zoltán.
Lassan megtelt minden ülőhely, úgy látszik, számítanak a Karcsi-féle vendégekre, akik távol kívánják magukat tartani az eseményektől, hiszen nem is jutna már neki, csak állóhely. Így is tervezhette, most pedig jót alszik a szobában.
Néhány köhintés után a házigazdának nevezett előadó hosszasan beszélt e továbbképzésre fordított napok várható hasznáról, és részletesen bemutatta az elhangzásra kerülő témákat és azok előadóit. Ismertetette a napirendet: Ma délután már csak 2 kávészünet lesz (zúgolódás), este viszont zenés, svédasztalos vacsora (elégedett moraj). A továbbiakban mindennap 9-ig reggeli, 12-13 óra között ebéd, 19 órakor vacsora, pénteken pedig ebéddel ér véget a nagyon hasznosra tervezett – nevezzük így, mint az előadó: – konferencia.
Végignéztem az U mindkét szárán, kívül-belül. Szemben velem egy nőiesen telt csaj – mellei majd’ szétfeszítették a fehér blúzt – ahányszor átsiklott rajta a tekintetem, vagy picit megpihent a ciciken, mindig megértően mosolygott rám. Igéző, kívánatos mosoly fogadott minden alkalommal. Nem ő volt azonban a legszebb! A falat nézte, vagy az ablakon át a fákat? Sosem láttam a tekintetét annak a vöröshajú csajnak, aki mintha szórakozottan rajzolgatna közben, ám sem a papírra se másra nézve ült, lábai keresztben… Ha lenne konferencia szépe választás, egyértelműen ő vinné el a koronát!
Sok olyat megfigyeltem még, közben rá-rámosolyogva a szemben ülő szőke cicisre, akivel szívesen eltölteném ezeket a napokat. Tudhat valamit ez a Karcsi! Hogy is van ezzel az egymás megsegítésével? Remélem, erről a kezdeményezésről tudnak a csajok is!
A mellettem ülő – Zoltán – buzgón olvasott. Nem a jegyzeteit, mégcsak nem is valami szakirodalmat ám! Apróhirdetési újság volt négyrét hajtva, azt böngészgette. Közelebb hajolva jól láttam, hogy a társkereső rovat kötötte le a figyelmét. Észrevéve érdeklődő pillantásomat, gyors mozdulattal bekarikázott valamit, és átnyújtotta az újságot.
„20 éves, szőke lány ma estére partnert keres! Tel:…” – olvastam.
– Mikori ez a lap? – kérdeztem súgva.
– Mindegy az! – magyarázta Zoltán. – Minden estére keres, ezek olyan hirdetések. És ezek környékbeliek, itt szereztem az újságot.
– Mit akarsz újságból ismerkedni? Itt vannak, mind ránk várnak! – mutattam apró mozdulattal a konferencia résztvevői felé. Gesztusomat a szöszi kisajátította és mosollyal jutalmazta.
– Igazad lehet, de én nem akarok udvarolgatni és vagy lesz belőle valami, vagy mehetek haza pénteken dugás nélkül… – suttogta Zoltán. – De majd meglátjuk még!
A délután további része sok beszéddel, mosollyal telt – azaz: amíg ott tartózkodtam. Ugyanis az első kávészünetet felhasználva nem tértem vissza az U asztalhoz. Lesétáltam a partra, végigjártam az aprócska település turistáktól hangos utcáit. 6 óra körül a szállás felé vettem az irányt – szólok Karcsinak.
Kulcs kívül. Úgy látszik, máris életbe lépett a házirend.
Benyitottam. Erre nem számítottam! Tömény illatfelhő vágott az arcomba. Karcsi javában készülődött, és mindent magára locsolhatott, amit csak talált nagyméretű bőröndjében.
– Hogy vagy? – érdeklődött vidáman. – Vannak-e nők? Ekkora dudákat – mutatta – nyomkodnék!
– Legalább 70 százalékban csajok vannak, találtam neked valókat is… Lehet segíteni rajtuk! – Tetszett ez a bölcsessége egymás kölcsönös megsegítéséről.
– Imi, tudd meg az igazat! Mind nekem való! Úgy engedett el a feleségem, hogy tankoljak, amennyi jólesik, de majd otthon motorozzak. – Látszott, hogy nem először meséli ezt, gondolom, a felesége minden alkalommal így bocsátja útjára. – Hát én tankolni is fogok, tunkolni is, de ilyen távolságban még motorozni is, nem hallik hazáig a motorzúgás. Ahogy a libanyom sem látszik meg a vízen.
Jót mulattam ezen. Egyébként is tetszett ez a közvetlenség, nyitottság, fékezhetetlen optimizmus, ami ebből az emberből áradt. Biztos sikere lesz a csajoknál, szeretik az ilyet. Külön kinevettem a készülődéséért: amikor mindenki más szabadidőruhára cserélte a konferencia merev öltözékét – én is átvedlettem farmerba -, ő éppen most igazgatta a nyakkendőjét. Mintha így akarná bepótolni, amit egész nap elmulasztott.
– Együnk, tunkoljunk! – adta ki a vezényszót, és lesétálva a lépcsőn, keresztül a tágas, füves-fás téren, megkerestük a vacsora színhelyét.
A vacsora csendesen kezdődött, akik napközben egymás mellett ültek, meg persze a szobatársak összetartottak, beszélgetve méregették a többieket. Kétszer is beálltunk üdvözlő pálinkáért, amit a bejáratnál osztogattak. Mindent végigkóstoltam. Éppen arról tanakodtunk, minek kell a svédasztalos állófogadáshoz kés-villa, amikor valahol leesett egy tányér:
– Valaki megpróbálta késsel-villával! – jelentette ki Karcsi a hirtelen beállt csendben, élénk derültséget keltve.
Láttam a nagycicis szőkét, apróhirdetés-böngésző Zoltánnal beszélgetett, harsányakat nevetve, de tekintete mint vadászó sólyom, cikázott a teremben. Akit ez a csak beszorít a cickói közé!… A konferencia szépét kerestem, meg is találtam végre, hol állhatott volna másutt, mint legközepén a társaságnak, körülötte népessé duzzadt udvartartása, akik bizonyára a konferenciáról kialakított véleményére kíváncsiak, vagy csak osztozkodni akartak azokban a lapos és óvatos, szemtelen és provokáló pillantásokban, amik a vöröshajút illették a pasik részéről.
– El kellene menni valamerre, itt nem alkalmas… – töprengett Karcsi.- Nagy a tömeg, mindenki egymást figyeli, nem eresztenek le a nők. Itt ha megszólítasz egyet, mint fülelni kezd, mit beszélsz, holnap már új szöveget kell kitalálni.
– Elhívunk kettőt valamelyik presszóba? – érdeklődtem a tervéről.
– Nem jönnek el, mert innivaló itt is van helyben, ráadásul ez ingyenes, az meg nem… messzebbre kell csábítanunk őket.
– Próbálkozzunk? – kérdeztem, s választ sem várva elindultam nagycicis irányába.
Gyorsan változtattam is a haditerven, mert a szemközi falat borító nagyméretű tükörben megláttam, hogy az apróhirdetések szakavatott tudoraként megismert Zoltán keze nagycicis derekán és fenekén kalandozik, miközben a terem belseje felé fordulva, mintegy ártatlanul nevetgélnek-beszélgetnek. Oda mégsem kellene csatlakozni!
Számomra is váratlan húzással az est és a konferencia szépe címet gondolataimban kiérdemlő vöröshajú szépséghez léptem:
– Te ittál már? A barátommal arra gondoltunk, hogy el kellene menni innen valamerre, de nincs sofőr… – hadartam egy szuszra.
Gyönyörű zöld szemek tekintettek rám keményen, egy pillanattal később eltűnt a szigorúság, és vidám, csillogó szempár fényében olvadtam el. Úgy éreztem, egyszerűen hátat fordít, és itt maradok hülye helyzetben, ehelyett kedvesen megszólalt:
– Megittam a pálinkát, nem tehetek érted semmit.
– Akkor igyunk együtt valamit! – bátorodtam fel.
– Nem bánom – felelte, s azt hittem, rosszul hallok. Ilyen egyszerű ez?
Karcsi is nagy beszélgetésbe elegyedett a hozzá legközelebb tartózkodó, vékony csajjal, és ámuló tekintettel látta, hogy a buli vörös hajú szépével, kettesben arrafelé tartunk. Hát még ha hallotta volna, mit mond nekem a tünemény:
– Jó, hogy kiszabadítottál közülük, már nagyon untam a konferenciáról beszélgetni. Elég volt egész nap belőle!
– Én sem szeretném még egyszer végigélni, elég volt egész nap… – Örültem, hogy ilyen egyszerűen ment a lányrablás.
– Haha! Te nem is voltál egész nap, csak az elején egy kicsit! – Látni kellett Karcsit, ahogy szép lassan, nevetgélve közeledtünk! Még a meghódításra kiszemelt csajszinak is hátat fordított, ránk meresztgette a szemét.
– Láttál? – kérdeztem sután. Arra lettem volna kíváncsi: hogyhogy észrevett egyáltalán?
– Éppen az, hogy nem láttalak! Haha!
Odaértünk Karcsiékhoz, kölcsönös bemutatkozások. A vörös démon: Timi.
Karcsi kiszemeltje, akivel már nem nagyon törődött: Luca.
Csak nem gondolja a kedves szobatársam, hogy neki szereztem Timit? Én dolgoztam meg érte!
– Átmegyünk ide a kocsmába! – jelentettem ki. Három csodálkozó szempár nézett rám, nem is értettem hirtelen, mit mondtam rosszul… hát a kocsma! – Ide a presszóba.
Kezdetben csak mi jelentettük a forgalmat, de később egyre többen szállingóztak át vacsorát és unalmas totyorgást otthagyva, lassan megtelt a helyiség. A sarokban álló zenegépet megtöltöttük aprópénzzel, és sok rockandrollt hallgattunk. Beszéltünk sok-sok hülyéséget, ittunk néhány sört…
Karcsi vitte a vezérszólamot, nem fogyott ki a viccekből és sztorikból. – És akkor a kismalac… – Karját időnként Timi széktámlájára tette, mire mindkét lány arckifejezése neheztelt egy pillanatig, ekkor testhelyzetet változtatott, és mégiscsak Luca vállán pihentette a kezét. Később, az asztal takarásában, a combján is.
Rengeteg, véget nem érő, mulattató történetet tudott, s ezek a sör mennyiségével egyenes arányban jutottak eszébe. – Megint jön a kismalac… – Dőltünk erre-arra a nevetéstől, mi Timivel többnyire egymás irányában.
– Timi és Imi! – jegyezte meg Karcsi nagyhangon.
Az egyik szomszédos asztalhoz telepedett nagycicis Zoltánnal, elmaradhatatlan kísérőjével, a tárkereső hirdetés-szakértővel. Nagyon benne voltak már az ismerkedés sűrűjében, Zoltán egyik keze jó mélyen járt az asztal alatt, másikkal meg időnként megsimogatta a méretes ciciket, mikor nyúlt a poharáért. A csaj is élvezhette, mert kipirulva sikongatott:
– De Zoooltááán!
Közelgett éjfél, mikor Timi kijelentette, hogy elmegy lefeküdni.
– Kivel? – kérdezte rögtön Karcsi. – Most még választhatsz!
– Az vált be legjobban, amikor egyedül alszom, de most nem is leszek egyedül, lakik még valaki a szobában – válaszolta.
– Kizárjuk! – viccelődött Karcsi. – Kitesszük a cuccait a folyosóra. Hányas szoba?
– Jó messze… – nevetett Timi. Nem lehetett Karcsira haragudni.
– Elkísérlek – ajánlkoztam.
– Az jó lesz! – S mielőtt Karcsi is csatlakozott volna hozzánk lelkesen, felé fordulva gyorsan elköszönt. – További jó szórakozást, szép álmokat!
Alig beszéltünk az épületig megtett rövid úton, élveztük az éjszaka friss levegőjét. Az ajtóban hirtelen elém állt:
– Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. Szép álmokat neked! – Egyik kezével már az ajtót nyitotta, miközben hozzám hajolt és két puszit adott meglepett arcomra. Mire feleszméltem, már az üvegajtó túloldalán láthattam, ahogy szapora léptekkel megy felfelé.
Nem egészen így képzeltem, de azért madarat lehetett volna fogatni velem. Valami éjjeli madarat. Most éreztem csak, hogy a sörtől én is elálmosodtam.
Visszaindultam Karcsiéktól elköszönni, azzal a szándékkal, nehogy megelőzzön a szobában, és már nem mehetnék be. Biztos fel akarja vinni Lucát, ha már mást nem sikerült… Hol aludnék?
Kis folyosóról nyílnak a mosdók… azaz még csak egy előtér, még mindig közös női-férfi, s csak innen jelzik piktogramok: ki merre tartson. Az előtérben álldogált a nagycicis szöszi – ruháját elől-hátul lázadva feszítették a dús idomok – még mindig kipirulva. Ők többfélét is ittak, ahogy láttam.
– Van itt másik kijárat valahol? – kérdezte.
– Még a bejáratot is alig találtam meg… Ez az ajtó nem jó neked? – csodálkoztam.
– Nem akarok visszamenni… ahhoz! – válaszolt bosszúsan.
– Hát ne tedd… – Kezem már az én nememnek megfelelő, pisilős kissráccal jelzett ajtó kilincsén. Egyre sürgősebb lett! Otthagytam tanakodva, majd talál másik ajtót…
Kopogás.
– Itt sincs másik kijárat? – hallatszott kintről.
– Ablak is jó? – érdeklődtem hangomat felemelve. Muris volt a helyzet.
– Ha kiférek rajta… Jaj, bocs! – ezt már bent mondta, amikor látta, hogy még tart a pisilésem elmélyült folyamata. – Segítenél?
– Miért nem akarsz visszamenni? Mindegy is… Mit segítsek?
– Megszökni az ablakon át! – Valamivel fejmagasság felett, jó nagyméretű ablak, áttetsző üveggel, rács nincs, ha jól látom.- Készen vagy?
– Nem tudtál megzavarni, már nagyon kellett. – Felhúztam a cipzárt. – Tudni kellene, hová vezet. Nézz ki, majd kinyitom, ha bírom…
Nyújtózkodva elértem az ablakkallantyút, simán nyílott.
– Felemellek, ha komoly a szándékod! – Hátulról átkaroltam valahol térd körül, és megemeltem. – Mit látsz?
– Jó lesz… letehetsz…
Ruhája derékon jóval fölül, a méretes cicikig felhúzódott, amíg óvatosan lecsúsztattam karjaim között a világosszürke-sötétszürke színekben váltakozó padlóig. A szokottnál valamivel vastagabb, erotikusan vonzó combok, vágyakat gerjesztően gömbölyödő popsi picur, fehér franciabugyiban. Talán a popsija is valamivel nagyobb, mint várható, ám a dereka meglepően vékony, ez a kontraszt még nőiesebbé teszi.
Mielőtt világgá szaladna, akár itt a férfi vécében meg kellene vizsgálni a ciciket is! – villant át az agyamon. Az egész menekülősdi homályos maradt számomra, de ezzel egy cseppet sem törődtem.
– Ki is férek, van valami deszkahalom, amire rálépek, és már kint is leszek! – lelkesedett. – Csak fordítva kellene, lábbal előre!
Úgy felemelni az ablakig, hogy a feje lenne lefelé? A lábát átdugni először… Erre nem találtunk megoldást, de közel jártam a röhögőgörcshőz.
– Kellene segítséget hívni – javasoltam. – Ketten áttolnánk.
– Olyan dagadt vagyok? – kérdezte, és csak most jutott eszébe harmonikává gyűrődött ruháját lehúzogatni valameddig, amint észrevette, hogy méregetem. – Mielőtt elfajulnának a dolgok –kommentálta a ruhaleráncigálást.
– Nagyon is formás vagy – állítottam, és így is láttam. Sőt! Vadabbnál vadabb gondolatok cikáztak, s mindegyik a gömbölyű idomokkal volt szoros kapcsolatban.
– Mindegy, megyek elölről, nincs olyan messze az a kupac! Sietni kell, mert még el kezd keresni vagy jön hugyozni… – Megfordult, nekem háttal állva, megfogta az ablakpárkányt, mintha csak úgy átszökellne. – Várj csak! Felhúzom a ruhát, nehogy elszakadjon.
Ez a ruhafelhúzási manőver, amennyiben az elszakadást volt hivatott elkerülni, számomra érthetetlennek bizonyult, kicsit szőkecsajos. Azonban figyelembe vehetjük a bugyimutogatós akció másik oldalát, a látványt, ami gerjesztően hatna még a halvérű halakra is, ezért lelkesen támogattam az ötletet:
– Jó lesz! Le is vehetnéd, majd kiadom.
– Mozizni akarsz? Az előbb láthattál már…
Húsz évesnek becsültem nagycicist. Szőke haja kócos, így még izgatóbb a jelenség.
– Megnézegetnélek még!
– Csak jussunk ki, majd megnézhetsz!
– Én csak az ajtón!…
Az előbbi pontig felhúzta a ruhát. Vad gondolatok leptek el derék alatt.
Ismét lehajoltam, fejem a popsi két félgömbjénél, kicsit térd alatt átkaroltam és megemeltem. Karja, feje, válla az első mozdulattal eltűnt. Meredten néztem a popsit: a bugyi nagy része becsúszott elől-hátul a völgybe – a fülemben csengett még Karcsi monológja: jött a kismalac hátulról… -, a fél puncija is kikandikált. Ha nem lenne ilyen magasan, hát meg lehetne dugni! Mint valami Boccaccio-történetben. Két tenyeremet rátettem a popsijára és játékosan nyomkodtam egy kicsit, aztán mégsem akartam visszaélni szorult helyzetével, segítettem a lábánál fogva, hogy át tudjon csúszni az ablaknyíláson. Még szívesen megigazgattam volna a bugyit, ha már nem húztam le, mégsem léphet így, rendezetlenül ki a kocsma vécéablakán… Amikor átértek a cipők is, megjelent egy fej – Köszi! – és az is eltűnt.
A WC-béli kaland kiverte a szememből az álmosságot, a mosdóból kijőve kicsit odaültem Karcsiékhoz, ahová már többen odahúzták a széküket a vendégek közül, mindenkit vonzott a nevetés. És megint jött a kismalac…
Szemem sarkából kajánul lestem, ahogy a szomszéd asztalnál az apróhirdetéses Zoltán türelmetlenkedik. Biztos szorulása van! – gondolhatja a nagycicisről. Nem csoda: legalább 10 percet szórakoztunk az ablakon átkeléssel, s ki tudja, a szöszi előtte már mennyi ideje várakozhatott ott. Nem szorulás, de az ablakkeretbe majdnem beszorult! – hangosan felnevettem. Nem volt feltűnő, hiszen okkal-ok nélkül mindenki nevetett egyfolytában. Többnyire okkal. – Micsoda popsi volt a kezemben! „Segítünk egymásnak” – jutottak eszembe Karcsi szavai, és ezen is vigyorogtam. Hát könnyedén tudott volna segíteni rajtam! Kicsit még félrehúzni a bugyit… A ciciket meg még nem is láttam, legalább megfoghattam volna!- Ezen sem szomorkodtam azonban, nevettem inkább, ahogy a ruha le- majd felráncigáló mozdulat eszembe jutott.
Kissé udvariatlanul, hiszen nem vártam meg az aktuális történet végét – de hát ki tudja, meddig tart Karcsinál? – elköszöntem.
Szórakozottan lépdeltem a kavicsos úton, Timi hihetetlen smaragd szemeit láttam, majd egy formás popsit fehér bugyiban, aztán szikrázóan vörös hajat, majd megint a naturális, ösztönbizsergető popsi…
Az égbolt, mint megértő tábornok figyelte az eseményeket. De miért a csillagokat nézem, amikor itt lenn történnek az izgalmas dolgok?
– Nincs kedvem még lefeküdni, egyedül meg pláne! – Honnan kerülhetett elő? Annyira erősen gondoltam volna a fenekére, hogy itt termett mellettem karnyújtásnyira?
– Ott a lovagod még a kocsmában, várja, hogy visszamenj a mosdóból. Biztos nem hagyna egyedül lefeküdni.
– Az nem! Már teljesen rám mászott!
– Nem volt jó?
– Az egy mocskos alak! Azt hitte, megvehet kilóra. Kérdezte, mit mennyiért csinálok… Mintha… Hülye.
– Nem csoda, hogy beindult, ki nem tenné a helyében. Úgy látszott, neked meg tetszik!
– Amíg játékos volt, tetszett is, még a tapizás is tetszett. De amikor azt hitte, fizet és használ… nem is értem, hogy képzelik az ilyenek.
– De ha egyszer tetszett, s még fizetne is… Mi a gond?
– Akkor sem vehet meg! Azt csinálok és azzal, amit és akivel akarok! Nem vagyok se guminő, se szexautomata, se szopógép… – Még kereste a szavakat, de úgy tűnik, többféle idevágó háztartási gép nem jutott már eszébe. – Csak bedobja a pénzt és használja… Még ilyet!
– Most mit akarsz? Hová mész?
– Mehetek veled?
– Jön a szobatársam nemsokára.
– Akivel mellettünk ültetek? Á, az megdugja a kiscsajt itt a fának támasztva! Olyan, nekem elhiheted. Sétáljunk egyet! Vagy hol a kocsid? Beülhetünk egy kicsit? Csak amíg lenyugszom, aztán megyek aludni.
– Hol is? Íme… Zenét kérsz?
– Csak csöndet! Mindjárt megnyugszom, ne haragudj…
– Semmi baj. Nem akarlak megvenni…
– Neeem? Láttam, mennyire bámultál!
– Van is mit nézni rajtad.
Percekig hallgattunk. Távolról, tompán zene hallatszott.
– Az a csaj, akivel voltál, gyönyörű! – szólalt meg mégis.
– Neked is tetszik?
Ismét csend. Belesüppedtünk a gondolatainkba. Ő még mindig háboroghatott belül, és meg képzeletben őt vetkőztettem. Főleg a cicik kiszabadítását gyakoroltam el elméletben többször, jelmeztelen főpróba gyanánt…
Vállamra hajtotta a fejét…
Nem egészen így történt! Helyesbíteni vagyok kénytelen, ugyanis csak egy tervet észleltem hirtelen, egy kibontakozó, egyszerű mozdulatsort.
Éppen csak megindult a feje felém, azzal a szándékkal, hogy a vállamon pihenjen, még szinte hozzám sem ért, ösztöneim máris riadót fújtak – nyers, egyszerű, fékezhetetlen nemiség áradt belőle -, elkaptam a derekát, kezem csúszott fel, megfogtam a cicijét, kihámoztam… Szólt az alarm, minden fronton támadtam. Pillanatok alatt történt minden.
Majdnem minden! Beszívtam izgató illatát a nyakánál, mellei között, s már az egyik kezem szokásos magasságig felgyűrte a ruháját, míg a másik már a bugyit fejtegette lefelé… amikor megszólalt:
– Vigyázz, megvan!
Ez a „megjött”, „megvan”, „piros napok” és hasonló kifejezés mindig kijózanítólag hat rám, most is ez történt. Kezeim megálltak.
– Ne ijedj meg azért! – vigasztalt-biztatott. – Maradt még, ami használható.
Nem is bírtam visszafogni magam bíztatás nélkül sem, csupán egy pillanatnyi megtorpanás, és végre megmarkoltam a cickókat.
– Szeretnéd? – kérdezte, hangosan lihegve. – Kiszállsz?
Rögtön megértettem, s megkerülve az autót az ajtóhoz álltam.
Fogtam a ciciket, s míg ő a nadrágomat tolta le térdig, lelkesen masszíroztam őket. Fenekemnél fogva magához húzott és hangos cuppanással elnyelt. Mint egy mohó boci, fejét mozgatva szívott hosszan, kitartóan.
Átnézve a kocsi fölött, mintha ex-lovagja, Zoltán sziluettjét láttam volna kilépni a kocsmaajtón, és bizonytalan léptekkel megindulni egy pad irányába.
Főtt kukorica vagy inkább szájharmonika érezhet ilyet, amikor puha ajkak kényeztetik. Hol az égen kíváncsiskodó csillagokat néztem, hol pedig a száját, ahogy fel akar falni. Összefogtam a lágy érintésű, de kemény ciciket, és közéjük illesztettem háborúra kész fegyveremet. Ösztönös csípőmozdulatokkal járattam a völgyben, megint csillagnézés… és – jelentem tábornok úrnak – a völgyből nagy erővel kiszorítottam az ellenséget.
Még utolsó erőmmel, az egyhetes képzés első napjának éjszakáján aratott győzelmem jeleként a bimbókkal is tudattam, hogy a harcot nem úszták meg szárazon.
Kicsit álldogáltunk még az éjfél utáni ég alatt, aztán andalgó léptekkel az egyik épülethez – az ő szálláshelyéhez – mentünk, elköszönés, majd gyors tusolás után nyugovóra tértem a süppedős ágyban. Ki érti ezt? Utolsó, lassuló gondolatként egy óceánzöld szempárt láttam csillogni az éji csendben.
Csaj a megállóból
Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szex!
Baszás a bejárónővel
Tavaly történt, kora ősz volt, s akkor még jó meleg volt az időjárás. Hetente kétszer járt hozzánk egy bejárónő, aki a délelőtti Órákban dolgozott. Egy nap valamikor 1 óra körül haza mentem, azzal a tervvel, hogy lezuhanyozom, mivel mint írtam aznap nagyon meleg volt, s teljesen átizzadtam a ruhámat. Klári a bejárónő, mivel aznap későn jött, még nálunk volt.
Néhány szót beszéltünk, s mivel nem volt túl bizalmas köztünk a viszony, megkínáltam egy pohár konyakkal, hogy ne legyünk olyan kimértek egymással.
Akkor még nem kapcsoltam, hogy miközben vasalta az alsónadrágjaimat eléggé kétértelmű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy jó keményre vasalja Őket.
Közben én mondtam, hogy most elmegyek zuhanyozni, Ő pedig hogy befejezi a munkáját és már megy is.
Miközben már levetkőztem, rövid idő múlva kopogott a fürdőszoba ajtón:
– László, nincs benn törölköző, adok be egyet- mondta s a résnyire nyitott ajtón beadta a törölközőt- de aztán alaposan lezuhanyozni ám.
Úgy próbáltam állni, hogy a törölközőt a lehető legdiszkrétebben vegyem át, azonban azt egy pillanatra észrevettem, hogy a tükörre látva pont engem néz.
– Köszönöm- mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Zuhanyozás közben elgondolkodtam a vasalás közbeni kétértelmű megjegyzéseken, majd a törölköző beadáson, s azt vettem észre, hogy a farkam vörösen izzva elkezdett ágaskodni.
Hosszan zuhanyoztam, arra számítva, hogy majd csak elmúlik.
– László, talán lefolyt- hallottam- segítsek megmosni a hátát ? Na erre ismét elkezdett merevedni.
– Nem köszönöm, már végeztem is.
Mivel a felhajtott konyak kis bátorságot adott, úgy jöttem ki a fürdőből, hogy a felálló farkam teljesen kinyomta a fürdőköpeny elejét.
A nappaliban ott várt még egy konyak.
– Gondoltam jól fog esni még egy – mondta a bejárónő.
Felhajtottuk a konyakot, majd elvonultam a hálóba, hogy felöltözzem, hiszen az igazat megvallva Klári nem volt az esetem, nem is mai csirke.
A hálóban vettem észre hogy a szekrényemben nincs alsónadrág, ezért nem volt mit tenni át kellet mennem a másik szobába, ahol Klári vasalt és ott voltak az összehajtott, keményített alsónadrágok. Úgy vasalt, hogy a vasalódeszka az ajtónyílásba volt beállítva, mivel fél szemmel a TV-t is szokta nézni.
– Egy alsógatyára van szükségem, mivel a szekrényemben nincs- mondtam, mire Ő nem félreállt, hanem csak a vasalódeszkához állt közelebb, hogy mögötte szorosan tudtam csak belépni a másik szobába. miközben elhaladtam mögötte, a fenekét kicsit hátra tolta, de éppen csak leheletnyire, hogy a még mindig álló farkam súrolta a köpenyen és a szoknyáján keresztül. Visszafelé ugyanez megtörtént.
Visszamentem a hálóba, hogy majd felöltözöm, de közben a farkam már tüzesen lüktetett, mivel a helyzet kissé felizgatott.
Alig telt el egy kevés idő nyílt az ajtó , s Klári hozta a kivasalt ruhákat. Én még mindig köntösben, álló farokkal, a bátorságomat gyűjtögetve álltam. Miközben a ruhákat pakolta be a szekrénybe leengedtem magamról a köntöst , s ott áltam vörösen izzó, álló farokkal.
Mikor megfordult megdöbbent.
– Mit szól Klári- mondtam- mit csinált velem.
– Nem érek én rá ilyen dolgokra, láttam én már elég faszt – (kb 4 férjtől vált el)
– Elnézést már azt sem tudom mit csinálok- mondtam csodálkozva, hiszen úgy éreztem Ő provokált.
– Talán csak nem akar megbaszni ? – kérdezte, s kiviharzott a szobából.
Én leforrázva álltam ott , még mindig álló fasszal, s elkezdtem a szekrényemben keresgélni, hogy mit vegyek fel.
– Engem mindenki csak megbaszni akar, meg hogy állítsam fel a faszát (fászát : ezt így mondta)- jött vissza, közben engem nézett.
– Klári elnézést, nem tudtam mit csinálok.
– Biztosan valaki felizgatta, hogy feláll a fasza.
– Klári ez magától áll fel.
– Most feküdjek le magával? – kérdezte .
– Nem, – habogtam, mivel a helyzetet nem tudtam már mire vélni. Közben csak felvettem egy alsógatyát, ami elől jócskán kidudorodott. Erre kiment, s folytatta a vasalást. én ledőltem az ágyra, mivel kissé forgott velem a világ. Klári rövidesen visszatért:
– Milyen sokáig feláll magának a fasza, ilyenkor Örömet kell magának szereznie.
– Dehogyis- mondtam, csak nem fogom előtte kiverni.
– Magának jó vastag fasza van, s az hogy felfelé görbül, az jó a nőknek.
– Biztosan
– Tényleg milyen sokáig feláll, ilyet még nem láttam.
– Milyet látott.
– Volt olyan férjem, akinek abszolut nem állt fel hiába símogattam.
Közben visszament vasalni, s onnan szólt vissza:
– Biztosan azért csinál ilyen butaságot, mert kiment a vér a fejéből, s a faszába vándorolt.
Felkeltem, s utána mentem.
– Klári és hogyan szokott kefélni.
– Ahogy mindenki- mondta- szoktam nézegetni szexújságot- s abban láttam, hogy a nőnek a fenekébe dugta a pasi a faszát, azt nem tudom, hogyan viselte el. A maga faszába szerintem bele is lehetne halni (!!!)
– Ebbe?- mondtam, s letoltam a nadrágom, s ismét ott álltam előtte meztelenül, álló fasszal.
– Jó nagy, s milyen veres- lihegte Klári
– Nem akarja megfogni? – kérdeztem. Mire félszeg mosollyal előre lépett s először megsímogatta a combom- milyen forró- modta, majd a zacskómat fogta meg- ebben a zacskóban bőven termelődhet gyermekáldás- majd a farkam megfogva a fitymát lepattintotta a makkról. Miközben a farkamat fogta, én megfogtam a mellét.
– Jó kis löttyedt csöcsöm van- mondta.
– Én szeretem a löttyedt csöcsöket, vegye le a pólóját.
Erre levetette a pólóját, én pedig a melltaróját kapcsoltam ki. Tényleg nem valami feszes labdák álltak előttem, hanem jó nagy , kissé lógó, hatalmas bimbójú mellek.
Számba vettem a bimbóját, miközben keze a farkamon pihent, azonban különösebb mozdulatokat nem tett.
– Ez nem helyes, mi most vétünk.- mondta, s eltolt magától, majd visszavette a pólóját, s folytatta a vasalást-Majd legközelebb még beszélgetünk, most megyek, mert kikapunk.
Összeszedte a cuccait, majd elment.
Én is lassan felöltöztem, visszamentem dolgozni. Farkam még mindig lüktetve merevedett a nadrágomban, de arra gondoltam majd csak lelankad.
Mikor beléptem az irodámba, a titkárnőm egy kb 100 kg-s nő így szólt.
– Főnök , neked feláll a faszod – mondta (soha, semmilyen kapcsolat, utalás nem volt köztünk)
– Hozd csak ide, régóta furdal a kiváncsiság, milyen faszod van.
Közelebb léptem, erre lehúzta a sliccemet, kihalászta a farkam,- majdnem kiverte a szemem- mondta- hát téged ki izgatott fel ennyire, Most leszoplak- mondta majd szájába vette.
Kb 3 perc múlva éreztem, hogy már nem bírom tovább az egész napos feszültséget, s a farkam hatalmas rándulással kiadta magából tartalmát.
Szinte ugyanabban az időben nyílt az ajtó, s belépett rajta az egyik adminisztrátor nő, akinek földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. A titkárnőm a száján csorgó ondóval odalépett hozzá, s lesmárolta a nőt, a szájában lévő ondót átpréselve annak szájába. Miközben smároltak elkezdték egymás ruháit észveszejtő gyorsasággal lehámozni egymásról, s néhány másodperc múlva már egymás cuppogó pinájában matattak.
– Főnök basszál meg- mondta az adminisztrátor nő- s felfeküdt az asztalra, lábait pedig felhúzta.
– Megbaszunk, de közben szárazra nyalod a bulámat- mondta a titkárnőm.
– Várjatok bezárom az ajtót, mert elég lesz nekem két nő is.
– Főnök te se láttál még ekkora csöcsöt, meglengetem neked- mondta Éva (a titkárnő) s elkezdte az orrom előtt rázni hatalmas emlőit.
– Anikó most ráülök a szádra- mondta Éva s felmászott az asztalra.
Én odatérdeltem Anikó pinájához, s elkezdtem nyalni. Néhány perc múlva Éva egy hatalmas fingással élvezett el.
– Folyasd a számba a lucskodta- nyögte Anikó, majd a nyalástól ( a szám már begörcsölt) rövidesen Ő is vísítva élvezett el.
– Most dugd belém a faszodat, de óvatosan.
– Óvatosan bedugtam faszomat a pinájába, a s amikor a makkom átpattant a pinája záróizmán, már éreztem, hogy hatalmas élvezés fog eljönni.
– Miközben csumiszoltam, Éva elkezdett a seggem körül matatni, maj szép lassan, először a kisujját, majd a végbelemet tágítva két újjal nyúlt a seggembe.
– Nyugodtan szarjál, ha úgy érzed ha kell.
Erre bátran elengedtem magam, s olyan érzéssel, mintha egy hatalmasat szarnék elélveztem, forró gecipatakot lövellve Anikó pinájába.
– Mekkora baszás, minden csupa lucsok, pina és fasz szag- mondta Anikó – Most kinyalom belőled a főnök gecijét- mondta Éva félrelökve Anikó pinájától.
– Ha kinyaltad adj belőle nekem is – nyögte Anikó, s Éva ismét lesmárta Anikót, átadva neki a geciből.
– Ez valami szuper volt, eddig csak hírét hallottam a főnök faszának, de most ki is tudtuk próbálni.
Két nap múlva, amikor ismét jött a bejárónőnk éppen indulóban voltam.
– László, már megy is – kérdezte (aznap egy mini ruhát vett fel, a az látszott, hogy nincs rajta melltartó.
– Igen- hebegtem, mivel nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá az előző alkalom óta.
– Akkor jó munkát- mondta, s valamiért lehajolt, mire a szoknyája teljesen felcsúszott, s akkor láttam, hogy nincs rajta bugyi. (Ezt biztos szándékosan csinálta)
Ekkor még nem kapcsoltam, nem akartam ismét leégni.
– Múltkor sikerült Örömet szerezni magának ?- kérdezte.
– Dehogy, megvártam míg lelenkad – nem akartam elárulni neki kis kalandomat.
– Az pedig egészségtelen, fezsülséget hagyni.
Erre a beszélgetésre farkam már ismét állt, kiszáradt torokkal mondtam:
– Klári láttam a pináját, nincs magán bugyi.
Erre leült a kanapéra, lábait felhúzta, kitárult fekete, sűrű szőrrel borított pinája.
– Mielőtt ide jöttem, megittam két fél konyakot, bátorságot gyűjteni- mondta.
– Nekem még soha nem puszilták meg a pinámat, puszilja meg.
Erre odahajoltam, s elkezdtem csókolgatni, először csak úgy kívülről.
Igazi bulaszaga volt, azt hittem már attól elélvezetk.
– Most már elég- mondta, s ekkor már láttam, hogy fogalma sincs a nyalásról.
A feneke alá nyúltam, majd a bozont közé nyúlva a nyelvemmel először a csiklóját, majd a hüvelyét kezdtem nyalogatni.
– Mit csinál, hagyja abba, ez olyan gusztustalan.
– Már miért lenne gusztustalan
– Mert eddig minden férjem azt mondta, hogy nem puszil meg ott , mert ott pisilek.
– Én már nem is puszilom, kinyalom, s ki fogom elégíteni.
– Nekem még soha nem volt orgazmusom.
Na bumm, gondoltam, de mivel már volt olyan nő az életemben, akinek frigiditása az én nyelvemtől múlt el, ezért bizakodtam magamban
– Nyugi – mondtam, majd folytattam a minkát.
– Kis idő múlva elkezdett nedvesedni, majd lucska kezdte elönteni a pináját.
– Jaj, valami folyik belőlem, biztos valami gusztustalan- nyögte- hagyjon békén, hagy töröljem meg.
– Nyugi, majd én felnyalom, modntam, s elkezdtem símogatni a hüvelyét, majd a kellően benedvesített ujjamat a végbélynílásához illesztettem, s szép lassan betoltam.
– Mindjárt beszarok, a farkát nem teheti be a seggembe.
Közben a szőre már összevissza vagdosta a nyelvemet, a farkam többször volt abban az állapotban, hogy magától eldurran a nadrágombam, mire elkezdett zihálni, s aprókat nyögdécselni.
– Mindjárt bepisálok- mondta.
– El fog élvezni- mondtam, s mélyebben dugtam nyelvem a hüvelyébe, majd a csiklóját nyalogattam, ami akkora volt mint egy gyerekpöcs.
– Jaj behugyozok, istenem, bocsánat, szétdurran a pinám- sikoltotta, s akkorát élvezett, hogy azt hittem kitöri a nyakamat a combjaival.
Néhány másodperces lihegés után azt mondta- azt hittem le fogom pisálni.
– Csak hasonló az orgazmus kezdete a vizelési ingerhez. Amikor először kivertem a faszom, azt hittem be fogok pisálni, de már nem voltmegállás, s rájöttem, hogy ez mégis más.
– László, baszni majd később basszunk, most elsőre nem bírom tovább.
Mélytorokkal szoptam
Megbeszélem vele, hogy siessen. Kuncogok egy sort és kinyomom a telefont. Beszélgetés közben meg is száradtam, lévén, hogy a tus alól ugrottam ki a telefonért. Még bemasszíroztam a bőrömbe a kedvenc vaníliás testápolómat, vakoltam egy adag sminket és már a nyitott hűtőben túrtam jégkockáért. Kell a vodka-juice-omba sürgősen! Remegek az izgalomtól, azt sem tudom, mihez kapjak, de már a második pohárral is végeztem. Idegességemben tényleg elfelejtettem felöltözni, így amikor felzengett a kaputelefon, még teljesen pucéran rohantam az ajtóhoz.
– Gyere! 4. emelet, tetőtér! – csicsergem a készülékbe. Nyögés.
– Lift nincs?
– Puhány vagy!
– Frászt, csak másra tartogatom az erőmet!
Végül is csak csapódott a bejárati ajtó és elindult fölfelé. Pánik! A lakás kupiban én meg meztelen. Gyorsan felkaptam egy hanyagul a fotel szélén felejtett óriási inget, egyik lakótársam tulajdonát és már mehettem is ajtót nyitni, mert vendégem a nyavalygás ellenére ritka gyorsasággal felért az emeletre.
– Szia, kislány – vigyorog, és végigmér tetőtől talpig. Hosszú, hullámos hajam copfba fogva enyhén napbarnított bőröm, formás, kerek melleim, lapos hasam, simára borotvált puncim és hosszú vékony lábaim mind fedetlenül tárultak elé, egy pillanatra nagyon ledöbbent, meglepte, hogy, így fogadom.
– Szia, Doki – összefogtam az ingem és szó nélkül félreálltam az ajtóból.
– Mekkora rendetlenséget hoztál össze! Ezt mind egyedül csináltad?- mondta a nappaliba lépve.
– Nem. Két hímnemű lakótársam van. Szintén elfoglaltak, nem nagyon időzünk a pakolással mostanában, vizsgaidőszak van. Én meg… készülődtem, na.
– Azt nem is mondtad, hogy pasikkal laksz! – kiáltott fel meglepetten.
– Nem kérdezted! Bár nem is nagyon látjuk egymást. Tomi sportösztöndíjas az egyetemen, folyton aktívkodik, szinte csak aludni jár haza, Ádám meg két szakot csinál párhuzamosan, egyik suliból rohan a másikba, utána meg csatlakozik edzeni valamerre Tomival. Bulizni járunk együtt néha, meg esténként összefutunk itthon, de ennyi. Mindenki rohan a dolgára.
– Aha. Szóval két sráccal élsz és hálsz! Nem akarsz mesélni kicsit?
– Nincs mit, nem hálunk együtt. – nem is hazudtam nagyot. Pedig nem akármilyen srácok volt szó. Tomi, a kétajtós szekrény termetével és a hihetetlen kék szemével kezdettől fogva tetszett. Egyetlen egyszer kavarodtunk össze, mikor egy habparty-ról hazajövet rettentő részegen együtt álltunk be a tus alá és pár perc múlva már arra eszméltem, hogy a hatalmas erejével felemel és a csempének nyomva vágja belém a gigászi farkát. De annyira le voltunk ittasodva, hogy félbehagytuk és mindenki beájult a saját ágyába. Másnap szinte semmire nem emlékeztünk, egy kávé mellett próbáltuk összerakni az éjszakai eseményeket. Ádám segített a részletekkel, majd hagytuk a témát, többé nem is került szóba. Bár még aznap Ádám kacsintva odasúgta, hogy az ominózus pillanatban épp belépett a fürdőbe (szintén ittasan) és az elé táruló látványtól földbe gyökerezett a lába, és percekig el sem moccant az ajtóból, mondván, annyira tetszett neki a gyönyörtől eltorzuló arcom, hogy alig fért el a nadrágjában. Én csak irulni pirulni tudtam ettől a vallomástól, bár Ádám sem egy megvetendő falat, pláne mióta eljárt Tomival edzeni. Az okos, mindentudó szeme és harapnivaló szája akkor nagyon beindította a fantáziámat.
– Akkor nem várhatók haza mostanában? –kérdezte Doki, kibillentve merengésemből szemtelen vigyorral.
– Soha nem tudni, ki mikor esik be az ajtón. De mindegy is nem? Úgyis indulunk! Salsa, Salsa, Salsa! – kiáltottam és beriszáltam a fenekem a szobámba a külön erre az estére vásárolt ruhácskámért.
– Jó lesz?- kérdezem és az orra előtt lengettem a vállfán lengedező jelentéktelen mennyiségű anyagból kreált szoknyát.
Közben észre sem vettem, hogy a boldog ugrándozásban megint szétnyílt az ing rajtam, így gyakorlatilag semmim nem maradt elfedve.
– Te ittál?- kérdezi, és felváltva tekintett a konyhaasztalon lévő Absolut-os üvegre, és a meztelen melleimre.
– Picikét! –mosolygok ártatlanul. – Tudod, hogy milyen ideges vagyok?! Már mióta beszélgetünk arról, hogy meglátogatsz és elviszel táncolni. És az elmúlt pár napban kicsit megint túlfűtöttek lettek a mail-jeink, és és és és és tudom, hogy régen jó volt együtt, és hogy csak arról szólt a kapcsolatunk, de annak már öt éve és én féltem, hogy már nem tetszem, hogy kövérnek látsz, csúnyának és különben is a tánchoz szoktam kicsit melegíteni és és és és… – csak hadartam a sok baromságot, mentegetőztem összevissza, beszéd közben pedig odaléptem az asztalhoz és gyorsan összedobtam még egy koktélt majd egy levegővel ki is ittam a poharat. Közben hadartam tovább:
– Szóval teljesen zizi vagyok, azt sem tudom, hogy most mi van vagy mi lesz és még a srácoknak sem szóltam előre, hogy esetleg vendégem lesz, majd kiteszek egy nyakkendőt, vagy nem teszek ki, ha már nem úgy gondolod, én nem haragszom csak azért nehogy rám nyissanak, ha mégis akarsz, de ha… – eddig jutottam a szövegelésben, mert Doki odalépett és megcsókolt. Könnyen az ing alá csúsztatta a kezét és szorosan magához húzott. Éreztem is azt, amit beszéd közben már láttam, csak nem fogtam fel. Farmeren át is jól érezhető férfiasságától bebizsergett mindenem. Végül is ott álltam egy nyitott ingben, alatta semmiben és félrészegen hadonászva előadtam egy szexelünk vagy nem szexelünk jelenetet… Végre felfogtam mi történik, és az agyam kapcsolt. Átöleltem és hosszan csókolózni kezdtünk. Már azt sem tudom mióta tartott az a csók, csak álltunk a nappali közepén, én lábujjhegyen, amitől alaposan megfájdult a vádlim ezért óvatosan a kanapé felé kezdtem araszolni, finoman magammal húzva őt. Lehuppant, én pedig az ölébe ültem, szorosan hozzásimulva.
– Azt hiszem nekem is innom kéne egy kicsit. Nekem sem olyan könnyű ám feloldódni!
– Dehogynem! Csak engedd el magad! –suttogtam a vodkától felbátorodva – Emlékszel, régen miket műveltünk? Előcsalogattam belőled az állatot, azt, amit addig el kellett nyomnod. Emlékszel, hogyan beszéltél? Hát azt akarom újra hallani! Hogy megőrülj, hogy széttépj!
Nem is kellett több. Féktelen tűz gyulladt a szemében és újra megcsókolt. Akkora hévvel és erővel, hogy azt hittem, összeroppant a kezével. Egy mozdulattal lefejtette rólam a teljesen funkcionálatlan inget és a melleimhez fúrta az arcát. Szívott, harapott, csókolt és minden tevékenységét hangos nyögésekkel kísértem. Fürge keze mintha mindenhol ott lett volna, bizsergett érintésétől a testem. Nagy nehezen levarázsoltam róla a pólót és kezdtem kicsatolni a széles bőrövet. Felemelt és maga mellé ültetett, miközben felállt, lerúgta a cipőjét. Továbbügyeskedtem az övvel, zipzárral, majd egy mozdulattal lerántottam róla a farmert és az alsót egyszerre. Kilépett a feleslegessé vált ruhákból majd ördögien rám pillantott. A kanapé szélén térdeltem ő előttem állt, és amikor felnéztem, annyit szólt:
– Szopj le kislány! Kapd be tövig! – nyögtem egyet a szavaihoz majd mosolyogva a kezembe fogtam a nem kisméretű meredező farkat és lassan a torkomra engedtem. Hangosat sóhajtott hozzá és a tarkómra tette a kezét. Lassan kiengedtem a számból, nagyra nyitottam, majd ismerve szokásait, vártam, egy fél pillanattal később már ő húzta az ágyékához a fejemet és egyre gyorsabban mozgatta a fejemet a farkán.
– Ez az, kislány, csináld! Istenem ez fantasztikus! Szopjál, csináááld!
Elengedte a fejemet, és hagyta, hogy most én dolgozzam. Szívtam erősen, rászorítottam a nyelvem, néha még a fogammal is végigszántottam rajta, tudtam, hogy azt élvezi. Egyre hangosabban nyögött, majd arra gondoltam, megmutatom, kivel van dolga. Lassan a torkomig engedtem a farkát majd vettem egy mély levegőt és nyeltem egyet. A torkom kegyetlenül rászorult a faszára, amitől szabályosan hörögni kezdett.
– Jézusom, mit művelsz velem! Úristen! –közben visszaengedtem a számba és erősen szívni kezdtem.
– Óóó ííiiiggen, ezaz, csináld! Micsoda egy szopós kis kurva vagy! Úgy, igen, szívd!
Beleremegtem, abba, amit mondott, combomon egy vékony csík nedvesség kezdett folyni az izgalomtól. Pillanatok múlva éreztem egy enyhe sós elő cseppet, féltem, hogy túl hamar elélvez, ezért eltoltam magamtól.
– Ne olyan gyorsan! Most nem a számban akarom érezni, ahogy szétrobbansz!
Mintha egy másik világból rángattam volna vissza, kicsit megrázta a fejét, hogy magához térjen, majd szó nélkül hanyatt lökött, elém térdelt, nagyterpeszbe feszítette szét a lábamat, miközben a vállához igazította. Lenézett, majd vigyorogva egy ujjal letörölte a combomról a nedvesedést, majd a szám elé tartotta.
– Na, mi van, kislány, ennyire élvezted a szopást vagy a szövegtől izgultál így be? – nem várt választ, mert újra megszólalt parancsolva: nyald csak le szépen! – ellenkezés nélkül bekaptam az ujját és a nyelvemet körbetáncoltatva letisztítottam. Még soha nem kóstoltam magam, nem volt olyan sós, mint egy férfié, inkább olyan érdekes, édeskés ízű. Hmm. Hirtelen az a gondolatom támadt, milyen jó lenne, ha a farkáról nyalhatnám le a saját ízemet. Hasonló juthatott az ő eszébe is.
– Tudod mit? Most megbaszlak egy kicsit, aztán leszophatod a faszomról a selymes kis puncid ízét! Megint nem érdekelte a válasz, a nyíláshoz illesztette a makkját és egy mozdulattal tövig vágta belém a farkát. Felsikítottam a hirtelen fájdalomtól, de már nem is törődtem vele tovább, mert erős ritmikus mozdulatokkal Doki dolgozni kezdett bennem. Elég kényelmetlen lehetett a szőnyegen térdelve, mert felkelt, könnyed mozdulattal megfordított, derekamat feljebb emelte és hátulról hatolt belém.
– Milyen szűk vagy, imádom! Ezaz, hadd halljam, ahogy nyögsz a farkamtól, sikíts csak, úgyis megbaszlak te kis ribanc!
És azzal még erősebben dugott tovább. Azt hittem, szétszakadok, méretes férfiassága teljesen kitöltött és feszített.
– Óóó igen, gyorsabban, erősebben, bassz szét, igeeen, mindjárt elélvezek! Mindjárt, mindjárt! – kiabáltam és még erősebben és gyorsabban mozgott bennem, amitől pillanatok múlva élvezni kezdtem. Sikítottam egy nagyot, miközben hullámokban feszültek meg az izmaim, remegett minden tagom, végül már nem bírt el a lábam. Doki kihúzta a farkát és élvezettel nézte a remegő testemet, ahogy a kanapé előtt térdelve, a huzatba temetett arccal élvezem az orgazmust. Alig, hogy magamhoz tértem kissé, Doki a hónom alá nyúlt és feltérdeltetett.
– Na, kislány, kóstold meg szépen, milyen ízűt élveztél a farkamon! – megragadta a copfomat és odarántotta a fejem a nedves, merev és remegő farkához. Kiscica módjára lassan nyalogatni kezdtem, alaposan centiről centire haladva, miközben ő tágra nyílt tekintettel bámult. Mikor úgy éreztem, nem maradt belőlem rajta egy csepp sem, az ő ízét akartam érezni. Ezért mélyen a torkomra engedtem a farkát és gyors mozdulatokkal szívni kezdtem. Egyre hangosabban nyögött, biztosan kikészítette már a baszás, ezért még gyorsabban dolgoztam rajta, és már éreztem is, ahogy összerándul majd élvezni is kezdett. Az első két adagot egyből sikerült lenyelni, igyekeztem kiélvezni a fimon ízt ezért a következő adagokat már nem sikerült olyan gyorsan lenyelni, így a nyálammal keveredve a szám szélén folyt ki mindkét oldalon.
– Így vagy a legszebb, kicsi ribanc, így, a farkammal a szádban, ahogy a gecim folyik le az arcodon a melledre.
És tényleg, a bőséges ondó már elérte a melleimet, majd csordogált tovább a hasamon. Gondoltam, pihenünk egy kicsit, de a számban lévő fasz nem akart elpuhulni. Kérdőn néztem fel:
– Te még mindig kemény vagy! Leszoptalak, megbasztál, nem is akárhogy! Most élvezted tele a számat és még mindig állsz!
– Igen! Ma egész este kemény maradok neked! Most pedig játszunk valami mást! A popsidat még soha nem kaptam meg!
Teljesen odavoltam. Itt ez a pasi, úgy beszél, ahogy szeretem, úgy dug meg, ahogy senki nem mer és most ez! Felpattantam és örömömben megpusziltam, még úgy, ondótól csillogó szájjal. Felkaptam Tomi ingét és letöröltem magam, gondoltam, beteszem a mosásba, soha nem tudja meg. Besiettem a szobába és az ágy alól elkaptam az én kincses ládikámat. Doki érdeklődve nézett utánam, én pedig a cipős dobozzal a kezemben visszamentem a nappaliba.
– Válassz! – mondtam és felnyitottam a tetejét. Volt ott minden. Bilincs, vibrátorok, ostor, különböző síkosítók.
Micsoda gyűjteményed van!- mondta, nem kis meglepettséggel a hangjában. Bár a közjáték kissé puhított rajta, a sok kis segédeszköztől továbbra is állt a farka. Kis keresgélés után kiválasztott egy kisebb méretű vibrátort és egy ízesített síkosítót, a dobozt pedig ledobta a földre.
– Mutasd meg, hogy játszol ezzel! – adta a kezembe a fémből készült vibráló szerszámot, a tubust pedig lette maga mellé, hogy kéznél legyen – feküdj ide fel szépen és tarts nekem bemutatót! Távolabb állt kissé, miközben én kissé lámpalázasan végignyúltam a kanapén, enyhén oldalra fordultam, felhúztam a jobb lábam, hogy mindent jól lásson. Bekapcsoltam a kis műszert, majd az egyik kezemmel a mellemet kezdtem simogatni, míg a másikkal a rezgő játékszert a csiklómhoz szorítottam. Próbáltam minél szexisebben csinálni, hogy ha már show-t kért. Közben kezdtem egyre jobban felizgulni, látva, hogy neki is mennyire tetszik, lassan a hüvelyembe vezettem a vibrátort, halkan felnyögtem, majd ütemesen dugni kezdtem magam.
– Mintha pornót néznék! Gyönyörű vagy! Már csak a szádból hiányzik valami! –mondta és odalépett a karfán nyugvó fejemhez. Oldalra fordultam, hogy rendesen elérjem és már szoptam is a nedvedző faszt, miközben a vibrátorról sem feledkeztem meg. Hangosan nyögött, mikor tövig bekaptam, és farokkal teli szájjal nyöszörögtem én is. A tudat, hogy éppen a számat basszák, miközben én saját magamat kefélem egy műfasszal teljesen beindított. Csengett a fülem, remegtem és csak azt zakatolta az agyam, hogy még még még! Egyre gyorsabban szoptam és vele egyszerre dugtam saját magam,mint akit megszálltak. Dokinál is hasonló lehetett a helyzet, kapaszkodott a fejtámlába és már azt sem tudta eldönteni, mit is nézzen: az el-eltűnő farkát a számban vagy a gyorsan mozgó vibrátort a puncimban. Ide-oda járt a szeme, míg végül inkább becsukta, így élvezve, ahogy a nyelvemben lévő piercing rászorul a szerszámára és már élezett is újra. Gecije csak úgy patakzott ki a számból meg sem próbáltam lenyelni, élveztem, ahogy folyik végig a nyakamon a sikamlós anyag. Hirtelen mintha szél kerekedett volna a szobában, kirázott a hideg, libabőrös lettem. Fel sem fogtam mi lehetett az, nem is akartam törődni vele, egyre hangosabban nyöszörögtem, vészesen közeledett az orgazmus. Ekkor tompa puffanást hallottam, erre már muszáj volt felnéznem. Két lakótársam áll megkövülten, nyitva felejtett szájjal az ajtóban. Ádám lábánál a sporttáska, ami a hangot okozta. Szabaddá vált kezével nadrágon át önkénytelenül a farkát markolászta. Tomi úgy nézett rám, mint akit megigéztek. A meglepetéstől elhúztam a fejem Doki ölétől, elengedtem a tövig bennem lévő vibrátort majd gyorsan fel akartam ülni. Ennek az lett az eredmény, hogy konkrétan beleültem a kis rezgő szerszámba, a hirtelen ránk nyitó, merev farkú srácok okozta adrenalintól, Doki számba élvezésétől és az eddig keményed dolgoztatott vibráló műszertől ott ülve, hirtelen elélveztem. De akkorát, hogy hídba feszült a gerincem, a kanapéba kapaszkodva sikítottam, miközben a hullámokban rám törő élvezet és az összehúzódó hüvelyizmoktól kicsúszott belőlem a műfasz és folydogáltak ki a nedveim.
Úristen!- zengték mindhárman szinte egyszerre. – Bocs haver, de ezt most muszáj! –mondta Ádám és Tomival együtt odajöttek hozzám. Doki fáradtan huppant le a földre –Tiétek, én majd nézelődöm. – mondta egy beleegyező kézmozdulattal. Kitapogattam az előbb is használt inget és letöröltem magam.
Tomi letérdelt, betemetkezett a combjaim közé és egy nagyot nyalt a csiklómba. Felsikkantottam a gyönyörtől. Tovább csiklandozott a nyelvével majd szívni, harapdálni kezdte. Majd beleőrültem!
– Ha tudnád, mióta várok erre!- sóhajtotta Ádám, lehajolva hozzám. Úgy csókolt meg, hogy hirtelen azt hittem, vakuval fényképeznek. Minden elfehéredett, hirtelen csend lett a világban és nem létezik más csak az ő forró szája. Szikrák pattantak az ajkaink között és hirtelen Tomi is elengedett egy pillanatra.
– Megráztál tündérem! Ennyire jó vagyok vagy maradt benned valahol egy kósza elem?- vigyorogta majd ellenőrzésképpen belemélyesztette a nyelvét. Hitetlen érzés, ha valaki a nyelvével dug meg! Imádom! Tomi is észrevette, milyen hatással van rám és egyre mélyebbre próbálta nyomni a forró nyelvét, egyik kezével pedig a csiklómat kezdte simogatni. Ádám egy pillanatig nézte, hogyan ül az arcomra az élvezet, majd újra odasúgta a fülembe: gyönyörű így az arcod! Újra megcsókolt, amitől újra áramütés ért, még a kis kék csíkot is láttam az ajkaink között. Tomi felszisszent a combjaim között:
– Ennek a fele sem tréfa! Földeld le magad, amíg ledobom a cuccaimat. Felpattant és sorban húzta le magáról a ruhadarabokat. Aztán zajok szűrődtek a lépcsőházból. Elfelejtették becsukni a bejárati ajtót! Tomi visszakapta a nadrágját és ment, becsukni az ajtót. Míg a kulcsot kereste a táskájában, Ádám finomat végigsimított a jobb mellemen és nyögve az élvezettől figyeltük, hogyan táncolnak a kicsi kék áramcsíkok a bőrünk között.
Mi történik velünk? – kérdezte. Tomi közben hátrafordult az ajtóban a nyögésre és odaszólt:
– Hagyj nekem is belőle ember! Mióta akarom én azt a formás kis testét! –ráfordította a kulcsot és vetkőzve indult is vissza. Tomi felkapott a kanapéról, leült a helyemre és még mindig a kezében tartott. Az ölébe ültetett és éreztem, ahogy a hatalmas farka a nagyajkaimhoz szorul. Követelőzőn csókolt, ölelt és simogatott. Hallva sóhajaimat, marokra fogta a szerszámát, másik kezével a fenekem alá nyúlt és feljebb emelte a csípőm. Nyögve ültem bele a farkába, ami akkora volt, hogy szűnni nem akaró édes fájdalmat okozott. Tomi belekapaszkodott a derekamba és úgy mozgatta a testemet, mintha pehelykönnyű lennék.
– Isteni vagy kistündér, imádom a szűk kis puncidat! – mondta és egyre gyorsabban nyomott a farkára, amitől csak még jobban beindultam. Észrevettem, hogy Ádám felkelt mellőlem és kikapcsolja a zavaróan rezgő kis fémvibrit a földön. Felállt, kilépett a nadrágjából, levette a trikóját. És a fejemhez térdelt. Féltem megérinteni, hátha ismét megráz, de nem tette. Nyelvem hegyével érintettem meg a duzzadó farkát és most nem volt áramütés. Talán a kis fém játékszerem leföldelte, gondoltam mosolyogva. Nyalogatni kezdtem a makkját, amitől hangosakat sóhajtott, Tomi pedig egyre gyorsabban kefélt, közben pedig azt figyelte, hogy jár a nyelvem most már Ádám golyóján.
– Istenem, de jó vagy!-ezaz, mozogj!- igen,szívd,istenem! – egymás szavába vágva beszéltek és egyre jobban élveztem. Tomi hatalmas fasza a puncimban dolgozott, Ádám finom előnedvét szívtam a farkáról, közben Doki a fotelben maszturbált minket figyelve. Tomi egyre hangosabban nyögött és gyorsabban nyomta lefelé a csípőmet.
– Óóó igggen, mindjárt élvezek, hihetetlen vagy! El sem hiszem,hogy téged baszlak! Óóó ezazz, micsoda kis kúrnivaló ribanc lettél! Mindjárt! A melledre akarok élvezni!- lerántott magáról és így Ádámot is ki kellett engednem a számból. Tomi szembeállt velem és hangos nyögésekkel telespriccelte a melleimet, utána pedig a földre rogyott. Ismét használatba vettem az inget, letöröltem magam. Ádám ült velem szemben a kanapén és némán formálta a szavakat a szájával.
– Akarlak most! – több sem kellett, az ölébe ültem és simán belém nyomta a szerszámát. Még ki sem hevertem az előző hatalmas faszt, máris kaptam a következőt. De most én irányítottam, én mozogtam Ádámon. Csak a csípőmet mozgattam, közben a csikóm finoman a lágyékához dörgölőzött. Nem tartott sokáig és máris éreztem, hogy elér az orgazmus. Ádám az arcomat figyelte és élvezés közben próbáltam végig a szemébe nézni. –Ez az kicsim, élvezz!- suttogta a fülembe. Ettől csak még tovább tartottak a gyönyörhullámok. Amint enyhültek kicsit, tovább kezdtem mozogni Ádámon és megkérdeztem mit szeretne.
– Csak téged, folytasd!
– A-a! Nem ezt kérdeztem. MONDD, hogy mit akarsz! Bátran! – kicsit zavarba jött, de láttam, hogy akarná mondani. –el akarok élvezni benned… benned, a puncidba. Meg akarlak dugni, erősen aztán teleélvezni a szűk kis lyukacskádat! Ezt akartad hallani?
– Ezt, és még sok mást is! Mondasz te még ennél többet is! – mondtam és rákacsintottam Dokira. Ő tudta már, milyen az, ha előhozom a rejtett vágyait. Megkértem, vezényelje le ezt a menetet, hogy legyen miből tanulni Ádámnak.
– Ezer örömmel!- kiáltott fel, finoman még mindig a farkával játszadozva. – Akkor hajrá kislány, mozogj! Úgy úgy, szépen, gyorsabban, emeld a kis segged. Baszd meg magad a farkával! Csak te mozogj! Gyorsabban te kis kurva, lovagold meg azt a faszt!!! Hát csak ennyit tudsz? Verj rá a kis seggére ember, hátha gyorsabbal mozog a faszodon! Ez az üsd, hadd fájjon neki, úgyis azt élvezi a kis mazoista!
A szövegeléstől Ádám is kezdett felbátorodni és egyre többször paskolt rá a fenekemre, aztán végre kinyitotta a száját:
– El sem hiszem, hogy ..hogy téged keféllek. hihetetlen kis… kiscsaj vagy, imádom a szűk puncidat!
– Ez nem elég! –mondtam és erősen beleharaptam a vállába.
– Mondd!
Mérges lett, de nem szólalt meg. Újra megharaptam közben végigszántottam a körmömmel a mellkasán. Itt-ott ki is serkent a vére, ettől aztán olyan mérges lett, hogy bosszúból lefogta a csípőm, belém vágta a farkát annyira erősen, hogy felkiáltottam. Ez nem volt neki elég dühében elkezdett kiabálni!
– Mit művelsz te szadista szuka, most megkapod a magadét! Úgy szétkúrlak egy hétig sem állsz lábra! Nesze! Ez kell te kis kurva? Ez? Sikíts csak, úgysem érdekel! Most pedig ülj bele a farkamba és mozogj, hogy elélvezzek! Csináld! Óóó igeeen! Így kell mozognia egy basznivaló kis picsának!
Tomi a szőnyegen ülve tágra nyílt szemmel figyelte barátját és teljesen megdöbbent a viselkedésén. Ezzel együtt újra merevvé vált a farka látván, hogy hogyan mozgok Ádámon. Észrevette a síkosítós tubust a kanapé szélén. Doki is kapcsolt majd újra vezényelni kezdett:
– Kislány! Most meg lesz dolgoztatva a segged is! Lassíts kicsit,úúgy. Ott a síkosítód, használd!
Nyúltam is érte, de Tomi gyorsabb volt. felkapta az ágyról és felolvasta a feliratot:
-”Eperízesítésű síkosító gél a nagyobb és garantált élvezetért!” Na, akkor élvezkedjünk! Megkóstolom én ezt a cuccot! Egyenesen a seggedről!
Azzal már fel is pattintotta a kupakot és egy szép adagot nyomott a kezébe. Doki tovább adta az utasításokat, féltem, hogy Tomit ez idegesíti, de aztán szó nélkül engedelmeskedett:
– Kend be a popsiját, hadd legyen csúszós, amikor bevágod neki!
Addigra már egyáltalán nem mozogtam Ádám farkán, csak a belső izmaimat tornásztattam rajta. Tomi mögém térdelt én pedig amennyire Ádi farka engedte, kijjebb toltam a popsim. Éreztem a hideg gélt és pár fürge ujjat, ami szétkeni fenekemen, majd egy nyelvet is, ami körbenyalja a popsimat és finoman izgatni kezd.
– Tágítsd ki egy kicsit a szűk kis seggét, így soha nem fog beleférni a szerszámod! Úgy igen, mehet két ujjal is!
Beleremegtem, hogy hamarosan két faszt fogok érezni magamban. Tomi nem is tágított sokáig, egy újabb adag gélt ujjazott belém, a maradékot meg szétkente hatalmas farkán, majd a popsimhoz illesztette és lassan dolgozva egyre beljebb hatolt. Nyögtem, nyöszörögtem a megpróbáltatástól. Mikor már teljesen bennem volt, szinkronban kezdett el mozogni Ádámmal és pedig a gyönyörtől remegni kezdtem. A srácok egyre bátrabban mozogtak, ráérezve egymás ritmusára. Doki pedig már nem bírva magával a fejem mellé állt és a hajamnál fogva ráhúzott a farkára. Három éhes farok dolgozott bennem és én már nem bírtam magammal.
– Ezaz szopjál kislány! Élvezed? Tetszik, ahogy hárman basznak egyszerre? Mocskos kis kurva ezt élvezed?
Már alig kaptam levegőt a számban mozgó faroktól és el akartam rántani a fejem, de ekkor Ádám a torkomra szorította a kezét és Doki szerszámához tartotta!
– Na gyerünk szopjad te kis kurva! Élvezd, ahogy baszlak, ahogy Tomi kúrja a seggedet, miközben a barátodat szopod! Ezaz! Csináld!
Ez már mindenkinek sok volt. Sorban élvezett el mindenki. Először Ádám, hatalmas lökésekkel, de szinte teljesen némán, aztán Doki, telespriccelve az arcom, majd végül Tomi is, aki nem bírta sokáig a szűk kis fenekem kiképzését. Utolsónak következtem én. Akkorát élveztem, hogy berekedtem a sikítástól. A három srác fáradtan, de bámulattal figyelte, ahogy görcsbe rándít az orgazmus és tehetetlenül érzem, ahogy vonaglik a testem…
Mikor magamhoz tértem,nagynehezen felálltam. Mindenhonnan a fiúk nedve folydogáltak belőlem.Megkeresten a jobb sorsra szánt inget,megtöröltem magam kissé,majd elindultam a fürdőbe, hogy letusolhassak. Forró víz alá álltam és élveztem, ahogy a víz tisztára nyaldossa a bőrömet. a Sok ondó még mindig szivárgott belőlem, ettől a szemem elé villant a kép, hogy vajon hogyan is nézhetett ki, ahogy hárman dugtak egyszerre. Újra felizgultam és muszájnak éreztem, hogy magamhoz nyúljak. Finoman simogatni kezdtem a csiklómat, halk sóhajokkal kísérve, közben pedig a másik kezemmel ujjazni kezdtem magam. Ádám spermájától még mindig nagyon nedves voltam. Már három ujjam járt bennem és kishíján elélveztem, amikor Ádám lépett be mellém.
– Csináld csak. – mondta mosolyogva. Tényleg nem kellett sok, pillanatok múlva jött is az orgazmus. Csak nézte, ahogy az ajkamba harapok és csendben próbálok maradni.
Csaj a megállóból 10
Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szexjárat
Csaj a megállóból 9
– Az is én vagyok! – szólalt meg váratlanul mögöttem.
Tényleg! Mindenütt őt láttam hirtelen: a tükörben, a nyitott ajtóban, és a kezemben.
A szobában minden rózsaszín vagy fehér volt, a hatalmas ágy sok párnával és plüssel, a bútorok, a tükör kerete… Ki gondolta volna, hogy létezik rózsaszín medve is? Csak én nem illettem a környezetbe, és a kezemben tartott, az imént a rózsaszín öltözőasztalról felvett és érdeklődéssel szemlélt szobrocska. Rajtam kék farmer és kék csíkos ing, a réz szobron semmi. A meztelen lány két karját balettos mozdulattal felfelé tartja, egyik lába spiccállásban… Az ajtókeretben álló, élő változat a hasonlóság kedvéért felvette ugyanezt a pózt, ám fehér bugyit viselt. A cicik ugyanúgy, harcra készen, előre meredtek.
– Tizennyolcadik születésnapomra kaptam! – mondta büszkén.
– Most sem vagy sokkal több… csak nagyobb, mármint a szobornál.
– Arányosan nagyobb, remélem. Akár hiszed, akár nem, akkor még szűz voltam – tette hozzá.
– A szobrász volt az első?
– Nem sok hiányzott hozzá! Olyan átéléssel rajzolgatta a cicimet, popsimat, mintha hosszan simogatna. Amikor elkészült először valami csúszós anyagból, akkor meg a szobron mindig a cicijeimet igazgatta… izgató volt.
– Simogatni is izgató. – Kipróbáltam a szobron.
Megszólalt a rózsaszín telefon.
Engem nézett, míg a füléhez emelte, én őt – tetőtől talpig és talptól tetőig. Másodszor láthattam ruha nélkül. Ahogy a szobrász tehette, tekintetemmel bebarangoltam minden hajlatot, emelkedőt.
– Oké, siess! – Letette a telefont. – Jó hírem van: pár perc múlva jön Mariann!
– Ide? – hüledeztem. Nem mintha nem lett volna tényleg jó hír, de én már beleéltem magam a látványba, s legszívesebben a látottakból következő események sodrására bíztam volna magam.
Négyszer találkoztam eddig Tündével, ebből a legelső alkalom a legemlékezetesebb, amikor meglepetésként egy háromszereplős, csúszkás masszázs élményén keresztül ismerhettem meg behatóan. Ma mintha visszafogottabb lenne, talán a szokatlan helyzet okozza ezt a mértéktartó viselkedést: a mai napig nem voltunk még kettesben.
Hazafelé úton, a kocsiban is elég csendes volt, mondhatni illedelmes, összezárt térdeivel, halk mondataival.
– Feljössz? Meghívhatlak valamire? – kérdezte, s én akkor ennek be is tudtam a furcsa szolidságot: Biztos nem kocsiban akar szexelni, inkább otthon, kényelmesen. Bár ennek ellentmondott, hogy nagyon céltudatosan simogatott nadrágon keresztül, Mariann helyén ülve, az ő szokásának megfelelően.
Helyiségeken vezetett át, egészen az ő birodalmába, amit meg lehet közelíteni a hatalmas udvaron keresztül is, és arrafelé, de az utcára is nyílik ablaka. Egy percre magamra hagyott, nézegettem a szobrot, s megjelent egy szál bugyira vetkőzve.
Tettem egy pincéres mozdulatot, ami nem irányul semerre, csak éppen jelezni kívánja, hogy „történjen már valami”.
Azokra a felületekre volt jellemző a fehér szín – állapítottam meg magamban -, ahol valami nyílt: ajtókilincsek és környéke, fogantyúk a bútorokon… és a bugyi. Letettem a szobrot arra a rózsaszínű asztalra, amely piperedolgok széles választékát kínálta, és bátran vetekedhetne néhány drogériaüzlet összesített kínálatával. Lehetséges, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, leleményes marketing-szakemberek kitalálták: minden, a nők által használatos, általam csak pipere néven ismert, kenhető, szórható, pamacsolható anyagnak legyen rózsaszínben pompázó tubusa-tégelye-flakonja? Úgy tűnt, a gyártók ezt a létező, speciális keresletet is igyekeznek kielégíteni.
Engem is ki kellene elégíteni!
Megmozdult, kinyitott egy fehér fogantyús szekrényajtót, és a temérdek polc egyikéről kiemelve egy – rózsaszín – pólót, magára húzta.
– Megvárjuk Mariannt? – Inkább kijelentette, mint kérdezte, megrázta dús haját, majd valamit láthatott arcomra kiülő csalódottságomból: – Vagy csináljunk addig valamit?
Megtorpanva a süllyesztett szekrénynél, tétován nézett rám.
Sajnáltam, hogy ilyen hirtelen eltüntette a meredező ciciket, amikor a látványtól én is meredezni kezdtem.
– Beszélgessünk addig… – javasoltam. Helyet foglaltam a plüssállatok között, és mutattam Tündének azt a pontot, ami szorosan mellettem van, s ahová szeretném, ha leülne. – Nem vennéd le mégis azt a pólót?
Mire megtette a 4-5 lépést, ismét lekerült a cicikről a takarás, és szabályos ívben, az egyik sarokban landolt.
– Tetszem? – kérdezte.
Azt hittem, ez valami vicc, csak én nem ismerem fel a rejtett humort. Kinek nem tetszene?
Hangjában őszinte érdeklődés csengett, és még valami: szomorúság? Ki érti a női lelket? Az is lehet probléma, ha tetszik?
– Ühüm – bólintottam, mire „gondolhattam volna” típusú arckifejezést kaptam válaszul. Ezt ki tudja megfejteni? – Baj?
– Dehogyis…
– Mindened tetszik… – pislogtam a cicijeire, és örömmel felsoroltam volna mindent, ami látható rajta, vagy amit pillanatnyilag rejtve tartott, de éreztem, hogy ez nem fogja feldobni.
Mit várhat tőlem? Talán azt kellett volna hazudnom, hogy nem tetszik?
Csupasz vállára tettem a jobbomat, s egészen magamhoz húztam. Hozzám simult, de közeli szemeiből még mindig azt olvastam ki, hogy valamivel nincs megelégedve.
– És nem elég, hogy nagyon szép vagy, szexis, vonzó meg ilyenek, hanem aranyos, kedves…- Láttam a szemében, hogy alakul a dolog! Ezt akarta hallani?
– Nem szeretem azokat a pasikat, akik csak a külsőt nézik – bökte ki, immár a szokásos hangszínén, a megszokott sebességgel. Hurrá, minden rendben! Ezek lehettek a varázsszavak: kedves, aranyos…
Tettem még hozzá, ha már ez dobja fel a hangulatát:
– Kellemes társaság vagy, vidám, érzékeny, figyelmes…
Tényleg így van, minden szót őszintén mondtam, hiszen ezek a tulajdonságok jellemzők rá… és nem hinném, hogy én mondtam volna ilyet neki először, de csillogó szemekkel hallgatta, és baj karjával hátulról, jobbjával elölről átölelt.
A pucér szoborra tévedt a tekintetem. A miniatűr, réz Tünde is mosolygott.
A nagyon is élő, testmeleg Tünde csókra nyújtotta ajkait.
– Senkinek nem meséltem még el – kezdte a hosszú, omlós csók után -, hogy minden alkalommal, mind a négyszer, amikor rövidebb-hosszabb ideig meztelenül álltam a szobrász előtt, annyira, de annyira kívántam! Ahogy helyettem a készülő vázlatot, majd a szobrot simogatta, éreztem, hogy mindjárt a lábam szárán fog végigcsurogni izgalmam jele… Szűz voltam még, de csak egy szavába került volna, és odaugrom hozzá, lehúzom a nadrágját… Hányszor elképzeltem!
– Mi volt az a szó, amit nem mondott? – Kezdtem már érteni, nem is olyan bonyolult a női lélek.
– Azt mondogatta, hogy micsoda formák, micsoda feszes test, milyen hamvas, meg… mit-tudom-én… csak azt nem hallottam, hogy kedves vagyok! Utána mondhatta volna már, hogy finom a puncim és bármi mást is, szerettem volna azt is hallani, csak ne a szépségem miatt kívánjon, hanem magam miatt! Érted ezt?
– Persze, hogy értem. De neked is meg kell értened, hogy csak szép nőnek kíváncsiak a belső tulajdonságaira…
– Tudom… – felelte dacosan.
– Fordítva már működik: ha megismersz egy kellemes egyéniséget, akkor esetleges külső hibáival együtt is érdekel.
Felszabadultan, vidáman szorított magához, és ismét csókolóztunk. Feszes cicik nyomódtak hozzám, tenyerem becsúszott a bugyi pántja alá. Vetkőztetett.
Rajtam már nem volt semmi, bugyija a térdéig húzva, amikor – zajt hallva – az ablakhoz szaladt:
– Jöhetne már!
Tényleg! Mennyi idő telhetett el azóta, mikor Mariann telefonálta, hogy mindjárt jön?
– Bizton nem akar zavarni bennünket, azért nem siet. – Ha nem szólok semmit, akkor is jól láthatóan és érthetően demonstráltam szándékomat.
Tünde nem is vette le a szemét a szándékomat ágaskodva jelző demonstrációmról, míg odaléptem mellé az ablakhoz. Megmarkolta, úgy néztünk kifelé most már ketten.
– Figyelj helyettem is! – figyelmeztetett, és leguggolt elém.
Nem értettem ennek a mondatnak a jelentőségét, hiszen Mariannak vélhetően semmi kifogása nem lenne az ellen, ha mi hasznosan töltjük el a várakozás hosszú perceit. Sőt, talán élvezettel hallgatná a részletes beszámolót.
– Nagyon aranyos vagy! – mondtam incselkedve, mire először teliszájjal nevetett, majd kicsit abbahagyva a kedveskedést:
– Most már elhittem, hogy nemcsak a szépségemért kellek, nyugodtam mondhatod, hogy ügyesen cumizok! – És folytatta.
Egy hatalmas ezüstszürke autó lassított, vadonatúj rendszámmal, bekanyarodott a ház elé, szinte érezni a gyári szagát…
– Mariann! – kiáltottam fel.
Abbamaradt, amit Tünde eddig a lábaim előtt guggolva művelt, együtt néztük, ahogy Mariann kiszáll, körbejárja a kocsit és a bejárathoz lép.
– Most nézitek meg a születésnapi ajándékomat, vagy utána? – lépett be egy perc múlva a szobába.
– Már láttuk az ablakból, majd később lemegyünk… – mondtam gyorsan.
Legférfiasabb testrészemet kézfogással, számat röpke csókkal üdvözölte, megsimogatta Tünde egyik bimbóját, és felváltva nézett bennünket.
– Miről maradtam le? Gyorsan be akarok kapcsolódni!
Tilos a szerelmünk, de őrült és szenvedélyes
Soha ilyen finom, mégis erőteljes szenvedélyt nem éreztem korábban, soha, senkire nem vágytam annyira, mint arra az idegen férfira, akinek még az arcát sem láttam, akivel egyetlen szót sem beszéltem, akiről semmit sem tudtam.
Különösebben nem szerettem a bulikat, ezért eléggé tartózkodóan fogadtam, amikor a húgom, Ági szólt, hogy a vőlegénye, Péter munkatársa bulit rendez, és szívesen várnak minket is Zolival. A végén kénytelen-kelletlen mégis igent mondtam, mert Zoli, a párom szerint otthon ülővé váltam, de mindig nehezen találtam fel magam új, ismeretlen társaságban.
– Gondolj bele, csak Ágit és Pétert ismerjük majd…
– Réka, ne izgulj folyton! Majd akkor új emberekkel ismerkedsz meg. Inkább állj nyitottan ezekhez a bulikhoz – puszilt meg Zoli.
– Jó, de ha Péter kollégái is olyan unalmasak, mint ő maga, akkor ígérd meg, hogy korán lelépünk – kértem, és ő mosolyogva bólintott.
Úgy indult az összejövetel, ahogy elképzeltem. A társaság fele nem is ismerte egymást, erőltetett témák, erőltetett nevetgélés. Zoli persze gyorsan feltalálta magát, Péter kollégáival mindenféle extrém sportokról beszélgetett, én pedig jobbára Ági és Péter mellett álldogáltam. Tulajdonképpen csodálkoztam a húgomon, amiért már három éve kitartott Péter mellett. A fickónak jó a humora, szereti a sportot, de különösebben nem volt vagány, sem jóképű, pedig Ágit mindig a különösen jó kiállású, kicsit megbízhatatlan pasik vonzották. Ezért volt teljesen meglepő számomra, amikor fél éve megtartották az eljegyzésüket. Ági reklámügynökséget működtetett, kreatív volt és nem tudott megülni a fenekén, Péter pedig közgazdászként valami jó unalmas munkahelyen dolgozott.
Svédasztal volt, a vacsora után odasodródtam Zoli mellé, hogy a fülébe súgjam: felőlem akár le is léphetünk. Ő visszasúgta, hogy legalább fél órát még bírjak ki… Zoli ott állt a nappaliban, a helyes kis bárpultnál (a házigazda erre volt a legbüszkébb), majd felült a legszélső bárszékre. Én elmentem a mosdóba, és pont végeztem, amikor vaksötétbe borult a lakás… Alig találtam vissza a nappaliba, a kezemmel kellett kitapogatnom az utat. A fal mellett haladtam, elmentem néhány nevetgélő ismeretlen mellett, mire a bárpulthoz értem. A kezemmel kitapogattam, hol lehet a legszélső bárszék, és hozzáértem Zoli térdéhez. Nem láttam őt, csak a testét éreztem, mert koromsötét volt.
Csók az idegennel: Odaléptem hozzá, magához húzott, először talán félve, aztán olyan szorosan, hogy úgy éreztem, belém szorul a levegő. Átsuhant egy furcsa képzet az agyamon, de nem tudtam igazán realizálni, mert azonnal megcsókolt. És én azonnal tudtam, hogy nem Zoli érinti a nyelvével annyira érzékien a számat. El kellett volna szakadnom tőle, de beleolvadtam a karjába, a csókjába, nem törődve azzal, hogy felgyulladhat a villany. Úgy éreztem, azonnal kigyullad, lángra lobban a testem, a bőrömön felborzolódtak a pihék, a gerincem fölött fura bizsergést éreztem, és szenvedélyesen viszont csókoltam az idegent.
Halványan éreztem a kölnije illatát, a bőrömön a bőrét, éreztem a csókját, ami olyan szenvedélyes, olyan forró és olyan finom volt, amilyent addig sosem éreztem. Közben sejtettem, hogy bármelyik pillanatban visszajöhet az áram, hallottam, ahogy körülöttünk emberek nevetgélnek, valahol az előszobában mintha öngyújtó lángja villant volna, de én egy másik világban jártam. Hihetetlen volt, de egy vadidegennel csókolóztam, és valahol azt is tudtam, hogy – ha megtehetném – azonnal az övé lennék. Vágytam rá, hogy érezzem a kezemmel, milyen megérinteni a hátát, a hasát, a mellét…
Mélyen lélegeztem, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne nyögjek fel, amikor ajkával beszívta az ajkamat, mintha teljesen magába akarna szippantani. Mielőtt még teljesen elveszítettem volna az eszemet, egy utolsó eszméletre téréssel a végső ájulás előtt eltoltam magamtól és odébb léptem. Kihátráltam a nappaliból, arra, amerre az öngyújtó lángja villanhatott korábban, és éreztem, hogy nem vagyok teljesen magamnál. Soha ilyen finom, mégis erőteljes szenvedélyt nem éreztem korábban, soha, senkire nem vágytam annyira, mint arra az idegen férfira, akinek még az arcát sem láttam, akivel egyetlen szót sem beszéltem, akiről semmit sem tudtam.
A mosdó felé botorkáltam, és mire megtaláltam a kilincset, már fel is gyulladt a villany. Gyorsan beléptem a kicsiny helyiségbe és belenéztem a tükörbe. Furcsa, de elég vállalható képet láttam. Csillogott a szemem, mintha csak könnytől lenne ilyen fényes, az erős csóktól kipirult a szám, az arcom. Legalább két percig folyattam a csuklómra a hideg vizet, mielőtt elhagytam volna a mosdót. Össze kellett szednem magam, leginkább gondolatban, mielőtt újra elindultam a nappali felé.
Ki lehetett az a férfi?
A hideg rázott, borzongtam, amikor arra gondoltam, most majd meglátom, ki volt az a férfi, aki ilyen ismeretlen érzéseket, ilyen szenvedélyt tudott egyetlen érintés után előcsalogatni belőlem. Nagy levegőt vettem – és beléptem. A bárpultnál néhány lány ácsorgott – és a három bárszék szabad volt. Csalódottságot éreztem.
– Csakhogy előkerültél – fogta meg a karomat hátulról Zoli.
– A mosdóban voltam…
– Elég durva volt ez az áramszünet, hát nem fura, ma már szinte senki nem gondol arra, hogy gyertyával is lehetne világítani?
– Nagyon fura – feleltem szórakozottan, és a szememmel az ott lévőket pásztáztam. Vajon ki lehetett a titokzatos idegen? Már nem volt kedvem hazamenni, inkább meg akartam fejteni a rejtélyt. Az nem lehet, hogy ez a találkozás egyetlen alkalomra szólt! Szemekre, pillantásokra vadásztam, ugyanolyan csillogó szempárra, mint az enyém, de nem jártam sikerrel. Ágival, Péterrel többször összeakadt a tekintetünk, de olyan férfi nem volt, aki ugyanazt a feszült kíváncsiságot sugározta volna, mint ami bennem volt. Végül hazamentünk, még Ágiéktól sem búcsúztunk el.
Attól kezdve gyakran ébredtem arra az éjszaka közepén, hogy álmomban egy titokzatos férfival szeretkezem, aki az arcát mindig eltakarta előlem. Lassan úgy éreztem, hogy kezdek megbolondulni, mert ez a kép már napközben is előjött, és már munka közben is arra az idegenre gondoltam. Megfordult a fejemben, hogy szólok a húgomnak, térképezze már fel, kik voltak ott a bulin, de meglehetősen furcsa lett volna ez a kérés. Sokat tépelődtem, végül úgy döntöttem, elmondom Áginak, mi történt velem azon a bulin.
Este, munka után szaladtam fel a húgom lakásába. Ági ajtót nyitott, megpusziltam és elindultam befelé. Péter a nappaliban ült, laptoppal az ölében, felnézett rám, elmosolyodott, letette a laptopját az asztalra és felállt.
– Helló, Réka, a buli óta nem is találkoztunk – mondta. – Jól éreztétek magatokat? – kérdezte, miközben hozzám lépett, hogy puszit adjon.
Már éppen válaszolni készültem, amikor belém szorult a szó. Ahogy a bőre a bőrömmel érintkezett, úgy éreztem, mintha elektromos viharba kerültünk volna. Szinte láttam, ahogyan pattogtak körülöttünk a szikrák, és az egész testemen végigfutott a sürgető szexuális vágy. Ezt csak fokozta az alig érezhető, mégis felismerhető illat. A kölnije. A bőre. A szája az arcomon.
Mintha lassított filmfelvétel lett volna, mintha percekig tartott volna, amíg két puszit adtunk egymásnak, holott az egész csupán két-három másodpercig tarthatott, de én akkor már bizonyosságot éreztem. A szemébe néztem, és láttam, ahogy kitágul a pupillája. Biztosan tudtam, hogy ő is ezekben a másodpercekben jött rá, kit ölelt olyan szenvedélyesen azon a bulin. Zavart, kíváncsiságot és – bármilyen furcsa is – erőteljes szexuális vágyat éreztem. Álltunk ott, néztük egymást, hitetlenül, kívánva, csodálkozva, szenvedélyesen, zavartan.
Aztán valamit nyögtem a buliról, Áginak is mondtam valamit, már akkor sem tudtam, hogy mit, és utána végképp nem emlékeztem rá, mint ahogyan arra sem, hogy miről beszélgettem velük legalább egy órán át, csak arra, hogy mielőbb el akartam tűnni, ám Péter tekintetétől mégsem tudtam igazán szabadulni.
Döbbenetes felfedezés: Zavarom csak fokozódott, amikor eljöttem tőlük. Mit tegyek? Azonnal el kell felejtenem azt az éjszakát, azt az ölelést, azt a csókot… Csakhogy nem tudtam kiverni a fejemből. Éjszakánként már volt arca annak a férfinak, akivel álmomban szeretkeztem, a munkahelyemen jobbára csak álmodoztam róla, hogy felhív. Persze tudtuk egymás számát, de én nem hívhattam őt, meg aztán ő a húgom vőlegénye, nekem pedig ott van Zoli… Aztán Péter egyszer csak rám csörgött, mondván, szeretne elkérni Zolitól egy DVD-t. Megígértem neki, hogy másnap beadom hozzájuk, de azt mondta, hogy inkább találkozzunk munka után.
Amikor beléptem a kávézóba, és megláttam, ismét átjárta a bőrömet a forróság és a vágy. Letettem az asztalra a DVD-t és nem szóltam. Ő is csak annyit kérdezett:
– Mi ez közöttünk?
– Ösztön. Vágy. Kémia – csúszott ki a számon, és csak néztem őt.
Nem tudom, mennyi idő alatt értünk a lakására, nem tudom, elhangzott-e egyetlen szó is közöttünk az odavezető úton, de azt tudom, hogy valósággal felgyulladt, egymásba olvadt a testünk az ágyban. Figyelmes volt, erotikus, szenvedélyes, és sosem éreztem még olyan, az egész testemre, és szinte az agyamra is kiterjedő kéjt, mint amikor Péter magáévá tett.
Csak utána kezdtünk beszélgetni. Simogattuk egymás testét, csókoltuk egymást, és elmeséltük, miként éltük meg az „egymásra ébredést”, hogy ilyen vágyat egyikünk sem érzett még… És ahogy beszélgettünk, azt kezdtem érezni, hogy ez a pasi nagyon érdekes. Izgalmas. Tartalmas. Legszívesebben hetekig ott maradtam volna az ágyában, hogy beszélgessek és szeretkezzek vele.
Egy év telt el bujkálással, szakítással és újrakezdéssel, egy év, és ezalatt rádöbbentünk, hogy ez nem csupán ösztön, nem csupán vágy, nem csupán kémia. Hanem egészen más. Érzelmileg megérintettük egymást – ez az az érzés, amit sok ember hiába keres egész életében. Szerelem. Szerelem, amit nem akarunk elengedni, elszalasztani. Még akkor sem, ha ezzel két embernek – Áginak és Zolinak – fájdalmat okozunk a döntésünkkel, és ha ők talán sosem fognak megbocsátani nekünk.