Az igazgató közvetlenül a lány mögé lépett, a paddle felületét ráhelyezte a popsi leghúsosabb részére, majd lendületet vett és teljes erővel lecsapott a széles célpontra. Susant áramcsapásként érte az első ütés; nem gondolta volna, hogy ez így tud fájni. Az ütés ereje az egész testét megmozgatta, ha nincs előtte az asztal, akkor simán orra esett volna. Hangosan felkiáltott és minden erejét össze kellett szednie, hogy kezével ne próbálja meg védeni az izzó felületet a következő ütéstől. Mr. Kerwin egy pillanatig kigyönyörködte magát a paddle hatásában.

Egy pillanatig azt hitte, hogy a lány felpattan, de a kezdeti sokk után Susan hamar összeszedte magát és pár másodperc múlva ismét az eredeti pozícióban volt: lábai egyenesek, a lehető legszélesebb terpeszben, felsőteste az asztalon.
– Nagyon bátor – jegyzete meg a férfi, miközben másodszor is lecsapott.
Ez alkalommal már a lány tudta, mire számítson, így sokkal jobban el tudta viselni a fájdalmat. Persze most sem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson, de a pozícióját tartani tudta. Pedig ha lehet, akkor ez még jobban csípett, mint az előző. Mr. Kerwin szinte ugyanarra helyre ütött, mint először, és azon a részen, ahol az első ütés alkalmával a bőr becsípődött a lyukakba, most szinte kibírhatatlan égető érzést okozott. A negyedik ütés után már kibukott a sírás a lányból és ezután már csak arra vigyázott, hogy a kezeit nehogy hátra vigye. A büntetés második felében egyre hosszabb szünetek kötötték össze az egyes ütéseket. A lány minden alkalommal felkiáltott, felemelkedett az asztalról, hátra tolta a csípőjét és hosszú ideig fészkelődött, amíg sikerült a fájdalmat elviselhető szintre csökkentenie.

A férfi minden esetben türelmesen kivárta, amíg Susan felveszi ismét az eredeti helyzetét, és közben élvezettel figyelte a bemutatót: az összehúzódó, kitárulkozó félgömböket, a reszkető combok közül kikívánkozó nőiességet és magában az izmok játékát.
A büntetés végül befejeződött. A férfi letette a paddle-t Susan mellé az asztalra, és bal kezét ráhelyezte a zokogó lány derekára. Jobbjával megérintette a szinte lángoló félgömböket, és addig simogatta, amíg Susan sírása le nem csillapodott.
– Túl vagy rajta, kislány.
– Ha… ha ez ennyi… – szipogta Susan -, ennyire fájdalmas…, akkor a többiek hogyan bírták ki?
– Nos, igazság szerint ez is hozzátartozott a teszthez – felelte az igazgató, miközben ujjai el-elkalandoztak a lány remegő combjai közé. – Te sokkal erősebb ütéseket kaptál, mint a többiek. De most már rendben van – tette hozzá, lágyan rápaskolva a mélyvörös testrészre.
Susan nyögve felegyenesedett, és miközben fájdalmasan sziszegve magára erőltette a bugyiját, egy pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy talán nem is olyan jó, ha valaki elöljáró. De rögtön el is dobta a gondolatot és már mosolyogni is tudott, mikor kilépett az irodából.

Susan Wilson éppen egy hete volt a St. Adrian leány középiskola elöljárója. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a gyűlölt iskolai egyenruha megváltozzon; a sokkal kényelmesebb és elegánsabb viselet miatt a többiek szinte istenítették. Persze nem volt mindenki körében ilyen népszerű, főleg a végzősök nehezteltek rá. Eddig ugyanis még nem volt rá példa, hogy az elöljáró ne a legidősebbek közül került volna ki. Susan tudta, hogy sok baja lesz még emiatt. A végzősök háborogtak a döntés miatt, főleg az dühítette oket, hogy egy „kis pisis” megfenyítheti bármelyiküket, ha úgy látja jónak. Persze nyíltan nem merték kimutatni, mit is éreznek, de Susan többször is visszahallotta sértő megjegyzéseiket.
A lány elhatározta, hogy minél előbb kenyértörésre kell vinni a dolgot, mivel addig nem lesz igazi tekintélye. Ezután szinte kereste, hogyan tudná valamelyik idősebb lányt elkapni és megmutatni mindenkinek, ki az úr az iskolában. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a végzősök egy csomó privilégiummal bírtak. Így például nekik már nem volt kötelező az egyenruha, használhattak – kis mértékben – sminket, és sok egyéb szabály alól is felmentést kaptak.
Egy hét elteltével úgy látta, rámosolygott a szerencse, az egyik alsós sírva kereste meg, hogy két nagylány zsarolja. Susan tisztában volt vele, hogy ilyen esetek előfordulnak az iskolában, az erősebbek gyakran terrorizálják a kisebbeket, és nem is fordított volna nagyobb figyelmet a dolognak, ha nem a végzősökről lett volna szó. Így viszont elérkezettnek látta az időt. Megnyugtatta a lányt és megkérte, hogy segítsen neki.
Délután elrejtőzött az egyik osztályba és onnan figyelte, amint Linda Winner és Charlotte Palance megérkezik. Nem sokkal utánuk belépett az alsós is és elkezdődött az előadás. A két idősebb havi tíz fontot követelt, aminek a fejében „védelmet” ígértek.
Susan ismerte az megzsarolt lányt és tudta, hogy a szülei nagyon gazdagok, nem jelentene neki gondot fizetni. Már éppen elő akart lépni a rejtekéről, hogy lecsapjon a zsarolókra, amikor érdekes fordulat következett. Linda egy favonalzót vett elő a táskájából:
– Amiért pedig szemtelenkedtél velünk – mondta a rémült áldozatának -, most egy kis jómodorra tanítunk.
– Mit… mit akartok?
– Ó, semmi különöset – nevetett fel Charlotte -, csak kiporoljuk a bugyidat egy kicsit. Az iskolában mi vagyunk a legidősebbek és mindenkitől elvárjuk, hogy tiszteljen minket. Megértetted?
– De ehhez nincs jogotok! – háborodott fel az alsós. Nem vagytok elöljárók.
– Az lehet, hogy az új szépfiúnak megtetszett az a kis ribanc és ot jelölte elöljárónak, de az iskola szokásai mellettünk állnak.
– És mi vagyunk erősebbek – tette hozzá Charlotte. Ribanc Susie nem tud megvédeni, ez a nagy helyzet.
Ebben speciel nem volt igaza, mivel Susan bármikor közbeléphetett volna. De úgy vélte, hogy a kis pimasz alsós valóban megérdemel néhányat a seggére, nem fog megártani neki. Másrészt forrt benne a düh, és magában megfogadta, hogy a „ribancért” külön is megfizet.

Charlotte megragadta az alsós karját és az egyik padhoz vezette. Az áldozata nem mert ellenkezni. Az idősebb lány lenyomta a felsőtestét a padra, felhajtotta a szoknyáját, és feszesre húzta a bugyiját. Az előkészületek alatt Linda lágyan ütögette a vonalzóval a tenyerét, majd közelebb lépett és lecsapott. A megütött lány felkiáltott és megpróbált felemelkedni, de Charlotte nem engedte. Még egy tucatszor csapott le a vonalzó, mikor végre a síró lány felkelhetett.
– Most elmehetsz – mondta Linda. Remélem, ez jó lecke volt a számodra. Legközelebb számíthatsz rá, hogy a bugyid is lekerül. Kotródj innen!
Mikor az alsós elmenekült, a két lány elégedetten mosolygott össze. A vigyor viszont hamar lehervadt az arcukról, mikor előlépett Susan.
– Linda Winner és Charlotte Palance! – szólalt meg Susan. – Mit nem kell látnom?
– Nocsak, az iskola új ribanca! A két lány közül Linda tért magához hamarabb és gúnyosan vigyorogva fordult Susan felé.
– Csak nem leselkedtél?
– De igen, és mindent láttam. Ezért mindketten büntetést érdemeltek. Hat-hat ütés a paddle-val, azt hiszem, ez megfelelő fenyítés lesz, nem gondoljátok?
– Nem fogsz elfenekelni bennünket, te kis szemét! – háborodott fel Linda. Ha sokat ugrálsz esetleg a te segged fog megfájdulni!
– Egyébként sem csináltunk semmit – kapcsolódott hozzá Charlotte.
A szőkés, hosszú hajú lány kevésbé volt magabiztos, mint társa.
– Az a kis pisis csak azt kapta, mit megérdemelt.
– Nem különösebben érdekel, hogy kiporoltátok az alsós bugyiját, ha ti nem teszitek meg, akkor később én magam vertem volna el. Itt nem róla van szó, hanem rólam és persze az elöljárói tiszteletről. Az iskola megköveteli, hogy a munkámat jól végezzem, amit ti akadályoztok. És most jó okot szolgáltattatok nekem.
A két végzős kicsit elbizonytalanodva nézett egymásra, majd ismét Linda volt az, aki hamarabb reagált:
– Na gyere, kis ribanc, próbálj meg elfenekelni! Susan merészen közelebb lépett és hivatalosan hangon megszólalt:
– Linda Winner! Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre!
– Majd ha fagy! – nevetett fel Linda, keresztbe fonva karját a melle előtt.
– Szóval ellenszegülsz az elöljárónak?
– Okos észrevétel!
– Rendben. Charlotte Palance! – fordult Susan a másik lány felé.
– Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért hat ütésre ítéllek! Hajolj előre!
Charlotte tétován pillantott társára, és mozdulatlan maradt.
– Charlotte Palance! Engedelmeskedj vagy ellenszegülsz az elöljáródnak?
Linda mosolyogva nézte az új elöljárót és ez bátorságot öntött a másik lányba is. Charlotte megrázta a fejét, és ugyanazt a testtartást vette fel, mint a társa. Susan lágyan elmosolyodott.
– Hogy ti milyen buták vagytok!… Most szépen bejöttetek a csőbe.
– Mit?… – értetlenkedtek a végzősök.
– Nem értitek? Nekem ilyen esetben csak arra van jogom, hogy a szoknyátokra… bocs, a ti esetekben a nadrágotokra verjek itt és most hat ütést ezzel a kisebb paddle-val szinte meg sem éreztetek volna. És ami ennél is fontosabb, senki sem tudta volna meg, hogy mi történt, nem lett volna tanúja a dolognak. Így viszont az igazgató elé kerül az eset.
Tudjátok, ez mit jelent?

Egyrészt ellenszegültetek, ami az egyik legsúlyosabb bűn, ennek büntetése nádpálca! És a verést a többiekkel együtt kapjátok meg pénteken délután. Remélem ezen a héten sok vétkező lesz, sok néző vesz részt az előadásotokon. Nagy örömet szereztetek nekem.

Folyt. köv.