Sziasztok, kicsit szánalmasnak és kicsinyesnek érzem magam a ti történeteitek olvasgatása után…vagyis előtte is de most még inkább, az én „történetem” nem ennyire brutális, őszintém mondom, erős nők vagytok, hogy mindezt túléltétek. De valakinek mégis el kell mondanom, ki kell beszélnem-írnom magamból. Aki tud róla, legjobb barátnőm és a barátom, de csak nagy vonalakban, úgy érzem kényelmetlen nekik a téma, ők pedig valószínű azt gondolják el akarom felejteni, ezért nem is hozzák szóba.
20 éves vagyok, velem most szerda hajnalban történt egy szórakozóhely mögötti szabad strandon, szóval elég friss. Nem érzem, hogy az én hibám lenne, nem félek a férfiaktól, nem remegek a félelemtől de valami mégsem stimmel azóta. Egyszerűen nem tudok vidám lenni, sivárságot érzek csak, ürességet, hogy nekem minden mindegy, és ezt nem tudom hova tenni, mert alapvetően mindig mosolygok és felvidítom a körülöttem lévő embereket, én szoktam a társaság bohóca lenni…
Barátaimmal mentem előbb az egyetem éttermébe, ahol szerda esténként buli van, de 3kor zár így a töltés túloldalán lévő „fakultatív tanszékére” szoktunk még átmenni szórakozni. Nem is volt kedvem,nem is ahhoz öltöztem, farmerban voltam papucscipőben és pólóba, még smink sem volt rajtam, csak egy kis iszogatással és baráti beszélgetéssel indult, de végül meggyőztek, hogy tartsak velük. Egy darabig még együtt voltunk, aztán valahogy eltűntek, de nem aggódtam, mikor mennek haza mindíg meg szoktak keresni és szólni, én meg szeretek táncolni, könnyen feltalálom magam nélkülük is. Nem ittam egyáltalán sokat, és mégis sok mindenre nem emlékszem. a tanszéki szórakozóhelyen is már alig voltak, mikor átmentem valakivel, akivel párszor már táncoltam más bulikban, és haza is szokott kísérni, pedig tudja, hogy van barátom, de azt mondta, ő meg a testőröm, mert olyan kis törékeny vagyok, ő meg egy igazi mackó. Na, most még ő sem tudott megvédeni. Talán vécére ment, nem tudom, mikor valaki magához húzott, hogy táncoljunk. Ezután már csak arra emlékszem, hogy kint vagyunk hátul a padoknál, felkap, majd valamiben elesik és borulunk mind a ketten. Borzalmasan fájt mindenem, legalább 3x annyit nyomott mind én és kb 2m volt, én meg csak 160cm és 40 kiló. mondtam neki, hogy szálljon le rólam, és hogy nem normális, de felfektetett a padra, egy mozdulattal lehúzta rólam a harisnyát a nadrágot és a bugyit és óvszer nélkül be akarta dugni, de benga állat volt ős is a szerszáma is, nekem meg már akkor nagyon fájt, ordítottam vele, hogy ne csinálja óvszer nélkül, gondoltam míg ő keresi én elfutok, de nyugtatgatott, hogy nem leszek terhes, én meg csak kiabáltam vele, hogy ne csinálja, de nem hagyta abba. aztán valahogy kibújtam alóla, felrántottam a nadrágom míg ő összeszedte magát és rohanni akartam, de elkapott, leráncigált a partra, és azt mondta, hogy akkor szopjak, fogta a fejem és én azt tettem amit mondott, nem ütöttem, nem haraptam, nem ordítottam és nemtudom miért nem. A hajamat rángatta, lezsibbadt a szám, mert túl nagyra kellett nyitnom, a fogaim folyamatosan súrolták, és élvezte. Aztán még 2x megkíséreltem menekülni, de mindíg visszarángatott és a számba dugta. Akkor már alig láttam a könnyeimtől, és nem érdekelt hogyan, csak szabaduljak alapon tényleg igyekeztem minél előbb kielégíteni, aztán amikor egyre hangosabban nyögött egyszer csak felpattantam és rohantam ahogy csak bírtam a homokban, de végül újra utolért, megfogta a lábam én pedig ráestem egy kiálló cölöpre épp a medencecsontommal. Itt megint kiesett egy rész, a következő kép, hogy a tulaj jön ki gázpisztollyal a kezében az szemét meg álló farokkal menekül. Besegített miközben én begomboltam a nadrágomat, és leültetett, de én menni akartam és mentem is de nem jutottam messze, le kellett ülnöm a járdaszegélyre. 3 perc alatt ott volt a rendőrség majd a mentők is, faggattak,elkérték a diákomat, szidták az ilyen állatokat,és nyugtatgattak, hogy biztos meglesz, ismerik és már régen szúrta a szemüket csak tegyek feljelentést. Én meg csak haza akartam menni, de erősködtek, meg hogy üljek be a mentőbe én meg azt mondtam tartsák meg a diákomat nem érdekel, elindultam nélküle. A híd lábánál utolért a menőautó, és megígérték, hogy nem lesz vizsgálat és feljelentést sem kell tennem, csak felír az orvos egy esemény utáni tablettát, így velük mentem. Mire jött a nőgyógyász ott voltak a rendőrök is, győzködtek és telefonon fényképet mutogattak, hogy „ugye ő volt az?” de nem tudtam megmondani, annyira fáradt voltam, hogy hunyorítanom kellett, de nem emlékeztem az arcára és ezért nem is igyekeztem annyira, úgy éreztem jobb is ha nem tudom. Benn volt a szobában két nővér, két rendőr, két mentős és a nőgyógyász, és mind 30 alattiak lehettek, engem néztek, én meg remegtem, csupa seb és homok voltam, fáradt (már 3 napja alig aludtam) és szégyelltem magam…borzasztóan szégyelltem azért is, mert épp műszakváltás volt, reggel 6 óra én meg csak makacskodtam és nem akartam azt tenni amit mondanak. Az orvos végig komoly és rideg volt míg írta az ambuláns lapot, kérdezte mitől véres hátul a gatyám és kész ő többet nem is szólt hozzám. Megkaptam a receptem és elmentem…sosem voltam ott, így az is legalább 10 perc volt mire kikeveredtem a kórházból, majd egy órás (amúgy fél óra csak nem bírtam gyorsan menni) sétával az éppen munkába igyekvő reggeli tömegben koszosan, megalázottan, tele sebekkel visszamentem a koleszba, ahol a szobatársam még békésen aludt… Elmondtam nagy nehezen a barátomnak is mi történt de csak telefonba tudtam, mert 120kmre volt tőlem.. azt hiszem ő is sírt, sokáig csak hallgattunk… Megértem, ha ezek után, így selejtesen már nem kellek neki, könnyen mondja telefonon keresztül, hogy szeret, ha meglát már máshogy fog rám nézni akár akarja akár nem… Most itthon vagyok, a szüleim is haragszanak rám, mert „morcos” vagyok, de nem mondhatom el nekik… Az Escapelle tablettától meg tegnap szédültem, hánytam és még most is nagyon gyenge vagyok, ahol ráestem a cölöpre be van dagadva, mindenem kék zöld lila és/vagy sebes, és kicsit vérzek is… a számat fél óránként kiöblítem hideg vízzel de még mindig érzem azt az ízt, és undorodom magamtól.  Köszönöm, hogy elmondhattam még ha nem is olvassa senki, jólesett…