Sziasztok, kicsit szánalmasnak és kicsinyesnek érzem magam a ti történeteitek olvasgatása után…vagyis előtte is de most még inkább, az én „történetem” nem ennyire brutális, őszintém mondom, erős nők vagytok, hogy mindezt túléltétek. De valakinek mégis el kell mondanom, ki kell beszélnem-írnom magamból. Aki tud róla, legjobb barátnőm és a barátom, de csak nagy vonalakban, úgy érzem kényelmetlen nekik a téma, ők pedig valószínű azt gondolják el akarom felejteni, ezért nem is hozzák szóba.
20 éves vagyok, velem most szerda hajnalban történt egy szórakozóhely mögötti szabad strandon, szóval elég friss. Nem érzem, hogy az én hibám lenne, nem félek a férfiaktól, nem remegek a félelemtől de valami mégsem stimmel azóta. Egyszerűen nem tudok vidám lenni, sivárságot érzek csak, ürességet, hogy nekem minden mindegy, és ezt nem tudom hova tenni, mert alapvetően mindig mosolygok és felvidítom a körülöttem lévő embereket, én szoktam a társaság bohóca lenni…
Barátaimmal mentem előbb az egyetem éttermébe, ahol szerda esténként buli van, de 3kor zár így a töltés túloldalán lévő „fakultatív tanszékére” szoktunk még átmenni szórakozni. Nem is volt kedvem,nem is ahhoz öltöztem, farmerban voltam papucscipőben és pólóba, még smink sem volt rajtam, csak egy kis iszogatással és baráti beszélgetéssel indult, de végül meggyőztek, hogy tartsak velük. Egy darabig még együtt voltunk, aztán valahogy eltűntek, de nem aggódtam, mikor mennek haza mindíg meg szoktak keresni és szólni, én meg szeretek táncolni, könnyen feltalálom magam nélkülük is. Nem ittam egyáltalán sokat, és mégis sok mindenre nem emlékszem. a tanszéki szórakozóhelyen is már alig voltak, mikor átmentem valakivel, akivel párszor már táncoltam más bulikban, és haza is szokott kísérni, pedig tudja, hogy van barátom, de azt mondta, ő meg a testőröm, mert olyan kis törékeny vagyok, ő meg egy igazi mackó. Na, most még ő sem tudott megvédeni. Talán vécére ment, nem tudom, mikor valaki magához húzott, hogy táncoljunk. Ezután már csak arra emlékszem, hogy kint vagyunk hátul a padoknál, felkap, majd valamiben elesik és borulunk mind a ketten. Borzalmasan fájt mindenem, legalább 3x annyit nyomott mind én és kb 2m volt, én meg csak 160cm és 40 kiló. mondtam neki, hogy szálljon le rólam, és hogy nem normális, de felfektetett a padra, egy mozdulattal lehúzta rólam a harisnyát a nadrágot és a bugyit és óvszer nélkül be akarta dugni, de benga állat volt ős is a szerszáma is, nekem meg már akkor nagyon fájt, ordítottam vele, hogy ne csinálja óvszer nélkül, gondoltam míg ő keresi én elfutok, de nyugtatgatott, hogy nem leszek terhes, én meg csak kiabáltam vele, hogy ne csinálja, de nem hagyta abba. aztán valahogy kibújtam alóla, felrántottam a nadrágom míg ő összeszedte magát és rohanni akartam, de elkapott, leráncigált a partra, és azt mondta, hogy akkor szopjak, fogta a fejem és én azt tettem amit mondott, nem ütöttem, nem haraptam, nem ordítottam és nemtudom miért nem. A hajamat rángatta, lezsibbadt a szám, mert túl nagyra kellett nyitnom, a fogaim folyamatosan súrolták, és élvezte. Aztán még 2x megkíséreltem menekülni, de mindíg visszarángatott és a számba dugta. Akkor már alig láttam a könnyeimtől, és nem érdekelt hogyan, csak szabaduljak alapon tényleg igyekeztem minél előbb kielégíteni, aztán amikor egyre hangosabban nyögött egyszer csak felpattantam és rohantam ahogy csak bírtam a homokban, de végül újra utolért, megfogta a lábam én pedig ráestem egy kiálló cölöpre épp a medencecsontommal. Itt megint kiesett egy rész, a következő kép, hogy a tulaj jön ki gázpisztollyal a kezében az szemét meg álló farokkal menekül. Besegített miközben én begomboltam a nadrágomat, és leültetett, de én menni akartam és mentem is de nem jutottam messze, le kellett ülnöm a járdaszegélyre. 3 perc alatt ott volt a rendőrség majd a mentők is, faggattak,elkérték a diákomat, szidták az ilyen állatokat,és nyugtatgattak, hogy biztos meglesz, ismerik és már régen szúrta a szemüket csak tegyek feljelentést. Én meg csak haza akartam menni, de erősködtek, meg hogy üljek be a mentőbe én meg azt mondtam tartsák meg a diákomat nem érdekel, elindultam nélküle. A híd lábánál utolért a menőautó, és megígérték, hogy nem lesz vizsgálat és feljelentést sem kell tennem, csak felír az orvos egy esemény utáni tablettát, így velük mentem. Mire jött a nőgyógyász ott voltak a rendőrök is, győzködtek és telefonon fényképet mutogattak, hogy „ugye ő volt az?” de nem tudtam megmondani, annyira fáradt voltam, hogy hunyorítanom kellett, de nem emlékeztem az arcára és ezért nem is igyekeztem annyira, úgy éreztem jobb is ha nem tudom. Benn volt a szobában két nővér, két rendőr, két mentős és a nőgyógyász, és mind 30 alattiak lehettek, engem néztek, én meg remegtem, csupa seb és homok voltam, fáradt (már 3 napja alig aludtam) és szégyelltem magam…borzasztóan szégyelltem azért is, mert épp műszakváltás volt, reggel 6 óra én meg csak makacskodtam és nem akartam azt tenni amit mondanak. Az orvos végig komoly és rideg volt míg írta az ambuláns lapot, kérdezte mitől véres hátul a gatyám és kész ő többet nem is szólt hozzám. Megkaptam a receptem és elmentem…sosem voltam ott, így az is legalább 10 perc volt mire kikeveredtem a kórházból, majd egy órás (amúgy fél óra csak nem bírtam gyorsan menni) sétával az éppen munkába igyekvő reggeli tömegben koszosan, megalázottan, tele sebekkel visszamentem a koleszba, ahol a szobatársam még békésen aludt… Elmondtam nagy nehezen a barátomnak is mi történt de csak telefonba tudtam, mert 120kmre volt tőlem.. azt hiszem ő is sírt, sokáig csak hallgattunk… Megértem, ha ezek után, így selejtesen már nem kellek neki, könnyen mondja telefonon keresztül, hogy szeret, ha meglát már máshogy fog rám nézni akár akarja akár nem… Most itthon vagyok, a szüleim is haragszanak rám, mert „morcos” vagyok, de nem mondhatom el nekik… Az Escapelle tablettától meg tegnap szédültem, hánytam és még most is nagyon gyenge vagyok, ahol ráestem a cölöpre be van dagadva, mindenem kék zöld lila és/vagy sebes, és kicsit vérzek is… a számat fél óránként kiöblítem hideg vízzel de még mindig érzem azt az ízt, és undorodom magamtól. Köszönöm, hogy elmondhattam még ha nem is olvassa senki, jólesett…
megerőszakolták
Hatan erőszakolták meg a 14 éves lányt
A hat fiatal egyelőre szabadlábon van, nemi erőszakkal és kiskorú megrontásával gyanúsítják őket. Hat férfi becstelenített meg egy 14 éves tinédzserlányt Iaşi megyében. A tettesek egy mezőre hurcolták az áldozatukat, aki éppen a diszkóból tartott hazafele. Ott sorra megerőszakolták a lányt, majd elengedték. A kétségbeesett tinédzser az egyik barátját értesítette telefonon a történtekről, aki azonnal hívta a rendőrséget – írja a Manna.ro internetes oldal.
Az egyik gyanúsított édesanyja azt állítja, hogy a lány önként feküdt le a férfiakkal, hiszen pénzt kapott a menet után. A nyomozók egyelőre várják a törvényszéki szakorvos jelentését az időközben megvizsgált lány állapotáról.
Akinek kedve támadt megerőszakolhatta a lányokat
Magdolna nővérek volt a címe annak a filmnek, mely hat éve világszerte éles vitát váltott ki a katolikus egyházon belül és kívül. Peter Mullan skót rendező alkotása egy ír apácák által fenntartott iskoláról szól, ahol brutális testi fenyítés, tudatos megalázás, szexuális visszaélés tette pokollá a bentlakó fiatalok hétköznapjait. Akkor mindenki azt találgatta: a rendező szerint megtörtént eseten alapuló filmben mennyi a valóság, és mennyi az – akár egyházellenes szándékkal hozzáköltött – fikció.
Az élet a napokban adta meg a minden kétséget kizáró választ. Írországban május 20-án került nyilvánosságra az a jelentés, mely a gyermekek elleni visszaéléseket vizsgáló, Sean Ryan ügyész vezette állami bizottság tízéves munkáját összegzi. A testületet Bertie Ahern korábbi miniszterelnök hozta létre egy 1999-es, a Magdolna nővérek alapjául is szolgáló dokumentumfilm okozta botrány következményeként. Az alkotásban az apácák által fenntartott intézmény egykori lakói számoltak be megaláztatásukról – élesen megosztva a társadalmat. Sokan minden szavukat készpénznek vették, mások viszont azzal vádolták őket, hogy a kései anyagi kártérítés reményében festik múltjukat a valóságosnál sötétebbre.
A vizsgálatot az egykori diákok szavahihetőségének tisztázására, és a katolikus egyház becsülete miatt is el kellett indítani. Az utóbbi években rendre előkerültek hasonló történetek, ám mindenre kiterjedő tényfeltárás nélkül nem lehetett megállapítani, hogy mennyi az igazság a szórványosan előkerülő vádak mögött, és hogy a visszaéléseket mennyiben lehet elszigetelt, vagy éppen a katolikus oktatási rendszerben mindennapos jelenségnek tekinteni.
Az 1930-as évektől a kilencvenes évekig tartó időszakot vizsgáló 2600 oldalas, 250 egyházi intézményre kiterjedő jelentés mellbevágó egyértelműséggel állapítja meg: a brutális testi fenyítés, a lelki, érzelmi terror, a szexuális erőszak gyakori volt a katolikus bentlakásos intézményekben. Egyes iskolákban rabszolgaként dolgoztatták a gyerekeket, az ütlegelést rituális jelleggel és különös kegyetlenséggel alkalmazták, máshol a fojtogatás, víz alá nyomás és a fenyítés egyéb, megalázónál megalázóbb példái kerültek napvilágra.
A legkínosabb esetek azonban a szexuális kizsákmányolás fogalomkörébe tartoznak. A bizottság megállapította, hogy az élet különösen két szerzetesrend: az egyházi iskolák többségét működtető Keresztény Testvérek nevű férfitársaság, illetve az irgalmas nővérek intézményeiben ért fel sokak számára máig ható rémálommal. Az utóbbi évtizedekben ugyanis a két közösség tagjai közé több pedofil, illetve perverz hajlamú ember férkőzött – vagy időközben vált azzá -, akik közül sokan évekig, évtizedekig háborítatlanul zaklathatták a fiúkat és lányokat. Több ezres nagyságrendben váltak bizonyítottá azok az esetek, amikor a szerzetesek, illetve az intézmény világi munkatársai, látogatói megerőszakolták, alkalmi vagy rendszeres szexuális szolgáltatásokra kényszerítették a rájuk bízottakat.
Jobbára olyan intézményekről van szó, melyeket a társadalom perifériáján élő fiatalok – szétesett családok gyermekei, megesett gyereklányok, munkakerülők, bűnözői háttérrel érkezők – nevelésére, illetve munkára szoktatására hoztak létre még a XIX. században. Ezek, az egyes esetekben afféle dologházként működő, a társadalom látó- és érdeklődési körén kívül eső iskolák sokszor egy Isten háta mögötti településen voltak, ahol a külső ellenőrzés nélküli összezártság kinek-kinek a rosszabbik énjét hozta felszínre. Ez a fő oka annak, hogy az első hallásra hihetetlennek tűnő esetek éveken keresztül különösebb következmények nélkül megtörténhettek.
A másik magyarázat leginkább a szerzetesnők által fenntartott intézmények hétköznapjainak árnyoldalaira világít rá: ha egy itteni lány nemi vagy fizikai erőszak áldozata lett, és jelentette az esetet az iskola elöljáróinak, gyakran még ő kapott fenyítést – hogy legközelebb kétszer is meggondolja, merjen-e panaszkodni.
A vizsgálat során a szerzetesek azzal védekeztek: az ügy azért fajulhatott idáig, mert nem volt tudomásuk a botrányos esetekről. A bizottság azonban megállapította, hogy az illetékes egyházi vezetőknek tudomással kellett bírniuk a visszaélésekről – de ők mégsem a helyzet rendezésében, hanem elhallgatásában mutatkoztak érdekeltnek. Ha pedig egy-egy pedofil szerzetes ügyét már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni, legfeljebb áthelyezték egy másik iskolába, vagy világi tanárként folytatta tevékenységét – és sok esetben bűnös üzelmeit.
Nem véletlen, hogy az ír püspökök egymás után adják ki nyilatkozataikat, melyekben mélységes megdöbbenésüknek és szégyenüknek adnak hangot, s egyházuk nevében töredelmesen bocsánatot kérnek az áldozatoktól. Emellett hangsúlyozzák, hogy a jövőben szigorúbban veszik a pedofil eseteket, az eddiginél komolyabb beszámolási kötelezettséget írnak elő az egyházi illetékeseknek (a püspökök már eddig is kötelesek voltak jelenteni az ilyen ügyeket a rendőrségnek), és ügyelnek rá, hogy a papok és fiatalok ne lehessenek együtt kétes, ellenőrizetlen körülmények között.
Ez azonban már eső után köpönyeg. Különösen azok után, hogy kiderült: a bizottság jelentése nem jár semmiféle büntetőjogi következménnyel. Már csak azért sem, mert a Keresztény Testvérek rendje 2004-ben egy nyertes per következtében elérte, hogy a Ryan-bizottság jelentésében – a személyiségi jogokra hivatkozva – ne szerepeljen az elkövetők neve. „Dühös vagyok és elkeseredett. Úgy érzem, becsaptak, átvertek. Soha fel nem téptem volna a sebeimet, ha tudom, hogy ez lesz az eredménye” – fakadt ki az egyik áldozat, mások pedig a bizottság sajtótájékoztatóján adtak hangot elégedetlenségüknek.
A kárvallottak ugyanakkor nem maradtak kártérítés nélkül. Az ír kormány eddig 12 ezer áldozatnak fejenként átlagosan 90 ezer dollár kompenzációt fizetett, aminek ellentételezéseként vállalniuk kellett, hogy további követelést nem támasztanak az állammal vagy az egyházzal szemben. (Az ír katolikus püspökök összesen 175 millió dollárral szálltak be a kártérítésbe – mely összeget sokan keveslik.)
Az ír egyháznak a jelek szerint nem azt kell a leginkább felróni, hogy szerzetesei között ferde hajlamú egyének is feltűnnek – hiszen ilyen esetekre a bizottság jelentése szerint az állami intézményekben is volt példa. A katolikus közösségek legfőbb felelőssége abban áll, hogy – az egyes ügyek miatt kipattanó botránytól tartva – elhallgatták a jelenséget, szemet hunytak megtévedt társaik magatartása felett, mígnem az egész ügy nemcsak rájuk, de az egész ír egyházra, sőt közvetve a világ összes katolikusára hullt vissza sokszorosan.
Európa egyik legkatolikusabb országa ezzel alaposan feladta a leckét XVI. Benedeknek. Most sokan arra kérik a pápát, vizsgálja felül az ír szerzetesrendek működését, mások pedig arra emlékeztetnek: miként tavalyi Egyesült Államok-beli látogatásán hangsúlyosan bocsánatot kért az amerikai egyházban elharapódzó pedofilügyek miatt, most is ideje volna hasonló gesztust gyakorolni
Nemi erőszak
Megerőszakoltak egy 21 éves lányt! Mererőszakoltak egy 11 éves gyereket! Megerőszakoltak egy óvodás korút a parkolóban! Naponta megy a licit, ki tud vadabb erőszak sztorikról beszámolni. Az ember borzong, majd elfelejti. De mi van, ha a saját bőrünkről van szó? Mi lehetünk áldozatok? Segítünk, hogy ennek kicsi legyen az esélye!
A nyár a bulik és a könnyed szórakozások ideje, s ilyenkor hajlamosak vagyunk sokkal lazábban venni az életet. Ilyenkor jön el a bulizós kalandok ideje is, s sokszor mehetünk bele óvatlanul olyan veszélyhelyzetekbe, amelyeket nem tudunk kézben tartani, kontrollálni. Különösen a fiatalabb korosztályba tartozó nők vannak veszélyeztetett helyzetben, s így a tájékozottság, tudatos viselkedés nagyon fontos lehet.
Tehet-e róla az áldozat?
A köztudatban sokszor hamis kép él arról, hogy miért is alakul ki a nők elleni erőszak, s milyen viselkedés generálhatja a bántalmazást. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy az áldozat, mintegy „kiprovokálja” az erőszakot, az öltözködésével, vagy a viselkedésével. Ez a nézet teljes mértékben hamis lehet, hiszen a nő által mutatott viselkedés megítélése nagyon szubjektív dolog a férfi részéről.
A tömeg védelmet ad?
Az életkor sem mindig behatárolható, hiszen van rá példa, hogy akár hajlottabb korú nők is válhatnak nemi erőszak áldozatává. Hamis biztonságérzetet adhat, ha a fiatal nők ketten, vagy hárman mennek bulizni, közlekednek a sötét utcán. Ez nem mindig megoldás a bántalmazás elkerülésére, hiszen találkozhatnak olyan „csoportokkal”, akik könnyűszerrel elbírnak majd velük.
Milyen helyzetek rejtenek veszélyeket?
Ha meg szeretnénk védeni magunkat, akkor érdemes egy kis gyanakvással kezelnünk azokat a helyzeteket, amelyek veszélyeket rejthetnek magukban. Ha új ismerősünk jóképű, kedvesnek tűnik, s látszólag az életvitele is rendben van, az még nem jelent garanciát arra, hogy elmehetünk vele egy kihalt helyre, mivel ezzel teljes egészében rábízzuk magunkat. Ebben az esetben nincs garancia arra, hogy nem fog visszaélni a helyzettel.
Nem a kriplik a nemi erőszakot elkövetők!
Sokan azt hiszik, hogy az olyan férfiak követnek el nemi erőszakot, akik egyébként nem tudnak szexuális partnerre szert tenni, következésképpen nincs más megoldás a számukra ahhoz, hogy a szexualitást megéljék. A valóság azonban azt mutatja, hogy az erőszakos szex és a bántalmazás gyökere nem a kielégületlenségben keresendő, ez a viselkedés inkább egyfajta „erőfitogtatásnak”, „hatalmi játszmának” fogható fel, a nők rovására. Továbbá helytelen azt gondolnunk, hogy „csak azt lehet megerőszakolni, aki ezt akarja is”, hiszen az, hogy a nő izgalmi állapotban van-e, nem előfeltétele annak, hogy a behatolás megtörténjen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokkal kevesebb erőszak történik szórakozóhelyen, vagy annak a közelében, sötét utcán, mint a nők lakókörnyezetében, vagy éppen a saját otthonában.
Ebből az is következik, hogy nagyon gyakran – az erőszakos esetek többségében – a nemi erőszak előre megtervezett, s nem is idegen férfiak hajtják végre, hanem olyan emberek, akiket a nő ismer, vagy esetleg még a rokonai is.
Melyek azok a viselkedési formák, amelyekkel még nagyobb veszélybe sodorhatjuk önmagunkat?
– Éjszaka, a sötét utcán közlekedve mindenképpen sokkal nagyobb kockázatot vállalunk fel, különösen, ha a környék kihalt, s nincs kitől segítséget kérnünk.
– Új ismerősünkkel nem célszerű már az első alkalommal olyan helyre mennünk, ahol „bármi megtörténhet”, – ha egyelőre még nem akarjuk a szexet az illetővel. Arra, hogy megismerjük Őt, érdemes néhány óránál több időt szánnunk.
– A „divatos” drogok, növelik a szexuális erőszak esélyét, ilyen értelemben is áldozattá válhatunk, ha használjuk ezeket, vagy használókkal töltjük együtt az időnket. Eleve kiszolgáltatott helyzetbe, állapotba hoznak, nem lesz nehéz a kárunkra bántalmazást elkövetni.
– Figyeljünk azokra a „trükkös” módszerekre is, amelyek mostanában tapasztalhatóak. Az italba kevert drogok meg fognak minket fosztani a döntési szabadságunktól. Ne igyunk olyan italokat, amelyeket nem a szemünk láttára töltöttek ki a bontatlan üvegből!
– Az erőszak lehetőségét sokszor a kapcsolati rendszereink tükrében kell átgondolnunk. Általánosságban véve jó szabálynak fogható fel, ha olyan férfiakkal, akiket nem tudnánk elképzelni szexuális partnerként, – nem akarunk velük intim kapcsolatot kialakítani, – viselkedjünk egy kicsit távolságtartóbban, s gyanakvóbban. Ha egyedül tartózkodunk a lakásban, akkor ne engedjük be őket. Ez vonatkozhat az olyan emberekre is, akik különböző „ürügyekkel” próbálhatnak meg bejutni a lakásunkba. Az olyan személyektől, akik valamilyen hivatalt képviselnek, kérjünk igazolványt! Ha a lakásunkat, gépkocsinkat áruljuk, ne egyedül legyünk, ha a vásárló érkezik.
– Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba! Mérjük fel reálisan a lehetőségeinket, előre gondoljuk át, hogy mit tennénk veszélyhelyzetben. Ne gondoljuk azt, hogy „úgyis meg tudom magam védeni”. Vagy: „miért pont engem támadnának meg?”
– Ha önvédelmi fegyvereket szeretnénk magunknál tartani, akkor gondoljuk végig, hogy valóban tudjuk-e ezeket használni? Különösen veszélyes szerszám a kés, hiszen ezt nagyon komolyan és akár életveszélyes következményekkel fordíthatják ellenünk!
– Ne szálljunk be idegen autóba, vagy ne hajoljunk be idegen személygépkocsi ablakán. Ha az autós érdeklődik, esetleg térképet mutogat, ne közelítsük meg, inkább hagyjuk, hogy az autós kiszálljon a térképével, és odajöjjön hozzánk.
Mit tehetünk, hogy elkerüljük, vagy kezelni tudjuk az erőszakos helyzeteket?
– Közlekedjünk óvatosabban az éjszakai órákban. Kérjük meg a barátainkat, hogy ajánljanak egy megbízható taxist, aki éjszaka dolgozik. Kérjük el a számát, s mindig ugyanazt a taxist hívjuk, hogy vigyen minket haza. De talán a legjobb, ha valamelyik családtagunkkal megbeszéljük, hogy értünk jön a bulira!
– A gázspray megítélése nagyon sokféle. Jól jöhet, de ha olyan támadás ér minket, amelyre egyáltalán nem tudtunk felkészülni, akkor nem sokat ér. Akkor sem fogjuk tudni használni, ha váratlanul, valamelyik ismerősünk, vagy barátunk támad meg minket, a saját otthonunkban. (Zárt térben ez nem is túl jó ötlet, mivel a gáz bennünket is megríkathat)
– Foglalkozzunk egy kicsit gondolatban a támadás esélyével! Próbáljuk képzeletben lefuttatni a várható eseményeket, s ez sokat segít majd abban, hogy egy konkrét helyzetben reális döntéseket hozzunk!
– Az önvédelmi, vagy harcművészeti tanfolyam nagyon sokat segíthet, ám itt is figyelembe kell vennünk néhány dolgot! Az edzőterem nem egyenlő a valós veszélyhelyzettel! Vagyis próbáljuk meg ötletesen megoldani saját védelmünket!
Ha még gyakorlatlanok vagyunk az önvédelemben, akkor ne próbáljuk meg a legbonyolultabb ütéseket/rúgásokat kivitelezni!
Keressünk inkább sebezhető pontokat, amelyeket viszonylag könnyebb eltalálni. Ilyenek lehetnek például:
1. a lágyék minden férfinál első számú pont a legsebezhetőbb testrészek között. Viszonylag könnyű is ide rúgni, hiszen nincs magasan, könnyen eltalálhatjuk. Ha a támadónk már a földre lökött/nyomott minket akkor a kezünkkel is megcélozhatjuk ezt a testrészt, s erőteljes húzással, csavarással támadhatjuk meg.
2. A szemek is kiemelt helyet képviselnek az érzékeny testrészek között. Ezeket inkább a kezünkkel/ujjainkkal támadhatjuk meg, de ha kicsit gyakorlottabbak vagyunk az önvédelemben, akkor a könyökünk is nagyon hatékony fegyver lehet ebben az esetben.
3. A térd, sípcsont is nagyon tud fájni, ha erőteljesen rúgjuk meg őket.
Ne hősködjünk, ha nincs esélyünk!
Vegyük figyelembe azt is, hogy milyenek az adott erőviszonyok! Három-négy erőteljes támadó esetén nyilvánvaló, hogy nem kerülhetünk ki győztesen a helyzetből. Ha néhány hónapja már gyakoroljuk az önvédelmet, harcművészetet, attól még ne gondoljuk azt, hogy esélyünk van megvédeni magunkat. Itt már elképzelhető, hogy ront a helyzeten, ha agresszíven ütünk, rúgunk. Ekkor már a puszta túlélésünk lehet a cél, tehát ne hergeljük feleslegesen a támadóinkat.
Ha már megtörtént a baj, akkor nagyon fontos, hogy megtegyük a következő lépéseket. Természetesen a hatóságokhoz kellene fordulnunk, de ezzel fel kell vállalnunk a vizsgálat komoly lelki terhét. Segíthetnek szervezetek akiknek ez a célja. Ezen túl mindenképpen érdemes önmagunkért megtennünk azt, hogy keresünk egy pszichológus szakembert, s az Ő segítségével dolgozzuk fel lelki szinten, ami történt.
Nagyon sokat segíthet az is, ha olyan közösséget, klubot keresünk magunknak, ahol hasonló helyzetet megélt nőket találhatunk. Az Ő tapasztalataik, megoldási stratégiáik segíteni fognak minket abban, hogy további életünket ne határozhassa meg a bántalmazás emléke.