A pornóban a történetet gyakran letudják néhány jelmezzel, hiszen csak a helyzet a lényeg, utána úgyis mindig ugyanoda torkolnak az események. (És igen, ez most egy szóvicc volt a torokkal.)
Mert ugye milyen csavart várhatunk attól a sztoritól, ami úgy kezdődik, hogy a leizzadt pizzafutárnak nem tud borravalót adni a lenge otthonkában unatkozó háziasszony? Jó, hát lehet, hogy leugranak az ATM-ig, és útközben illedelmesen elbeszélgetnek a tranzakciós adó bankpiacra gyakorolt hatásairól, de akkor az már nem is pornó, hanem inkább a Monetáris Tanács kihelyezett ülése. A pornóban ugyanis bármilyen hétköznapi helyzet irgalmatlanul aktusban végződik, az események mindig egy irányba haladnak, mint elszabadult TGV a Csalagútban. Dovernél meg ugye jön az arcra élvezés.
A Magánórákban ráadásul nem vacakolnak nagyon a helyzetek felskiccelésével sem, diáklányok vannak, meg tanárok. Esetleg bűvészek, nem egyértelmű, hogy a talárba bújtatott nagy faszú, sittes arcok kit is alakítanak valójában. A cselekmény ugyanis kimerül annyiban, hogy egy angol kúriában (igen, ez is szóvicc, ha nem is szándékos) pár húszas évei végén járó nő dupla copfba köti a haját, térdzoknit és kockás szoknyát vesz, aztán néhány megfáradt, talárba bújtatott pornós nagyon megadja nekik. Ez ugye lehet a Solo, avagy Szodoma százhúsz napjának vágott verziója, de akár a Harry Potter szexparódiája is. És a végéig nem derül ki, hogy mégis ki tanít és mit, meg amúgy is, ezeknek a nőknek már nem nagyon van mit tanítani. Legfeljebb újból és újból bemagolják kicsit ugyanazt a leckét.
Az elnyújtott, vagy inkább alaposan dokumentált események közepette sehogy sem derül ki, hogy akkor milyen iskola is ez: annyi biztos, hogy szakiskola, hiszen szemmel láthatóan nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra, mint az elméletre. A tanári karból és a diákokból ítélve ez egy olyan műintézmény, ahol karosszéria-géplakatosnak képeznek át műkörömépítőknek. Az élethosszig tartó tanulás, meg a munkaerő piaci kihívások ugyebár.
Annyi fix, hogy egymás után pörgetik a különböző felállásokat (szinte lehetetlen nem áthallásos állítmány tenni ilyen témában) a két férfi egy nő koreográfiától a négy nő egy férfi pózokig. És igen, ez az a film, ahol el lehet gondolkozni a klasszikus pornódilemmán, miszerint hogy most akkor minek is számít, ha egy heteroszexuális férfi egy másik heteroszexuális férfival közösen erőlteti be a péniszét egy nő szájnyílásába. Ez már semjénzsolti értelemben vett eltévelyedés, vagy egyszerűen csak az egyik oldalról falánkság, a jobbik végéről meg a mindent gátlást átszakító érzelmek kényszere?
Ha valaki túlságosan prűd ahhoz, hogy ezen a kérdésen rágódjon (ez van, nem lehet elkerülni, a magyarban minden jelentheti azt is) a pár perces jelenetek alatt megszemlélheti a vidéki angol kúria ódon berendezéseit a baldachinos ágytól az antik fali szőttesig. Ez utóbbi azt a jelenetet ábrázolja, amikor a fogműtét után lábadozó Schwarzenegger találkozik a kecskelábú Schmuck Andorral, és ennek örömére egy tálból cseresznyéznek.
A film egy kicsit olyan, mintha Peter Jackson rendezte volna, na jó, nincsenek benne szőrős lábú hobbitok, meg monumentális csatajelenetek, ellenben a játékidő azért a Gyűrűk Urát idézi. A majdnem két és félórás játékidő midössze öt élethelyzetet bont ki, olyan hétköznapi eseményeket, mint amikor két férfi hirtelen megkíván három nőt, és a lányok nemhogy nem menekülnek mocskos szatír felkiáltással, de igazi bóknak veszik azt a mondatot, hogy idézném: áll a faszom, harapj rá kurva. És akkor jön itt minden, olyan is, amit még gyerekzárral védett kábelcsatornán sem lehet: mélytorok, dupla anál, és egy csomó olyan dolog, amibe még Ron Jeremy is belepirulna.
A történet csúcspontján a teljes osztályt berendeli a géplakatosok dékánja, vagy ki. A lényeg, hogy négy nőt rak helyre egy férfi, akinek talárja van, de diplomája nincs, az fix. Persze a vizsga sokáig tart, a lányok meg unatkoznak, ezért valamivel el kell foglalniuk magukat. Még szerencse, hogy vizsgára mindig visznek magukkal némi szőlőcukrot, olvasnivalót, meg egy kétkezes műbránert. Függöny, némi nyögés, a diplomaosztóra már sajnos nem maradhatunk.
kritika
Buttsluts
Még mindíg igen nagy sikernek örvendenek a POV stílusban forgatott anál filmek az Evilangeltől. Ismerhettek, hogy nekem is nagy kedvenceim ezek, főleg mikor olyan új felfedezettekkel ismerkedhetünk meg mint a mostani Buttsluts c. ópuszban. Itt van nekünk Chastity Lynn, aki magában garancia a mélytorkos kemény análra, de a kis vörös Dani Jensen is brutál jó csaj, Sheena Shaw és Sierra Sanders előtt pedig nagy karrier áll, mert szintén keményen jó csajok és bevállalnak bármit.
A kis vörös Dani Jensen csábos pillantásaival már régebbi filmekben is megvett magának. Három éve tolja, már 100 film felett jár. Idén váltott át a kemény análozásra és milyen jól tette :) Nagyon bírom az ilyen folyamatos karriert, habár manapság aki már most kezdi, annak egy ilyen film a bevetés, nem lehet évekig leszbizgetni, meg maszti videókban szerepelni. Daninak brutál jó feneke és fincsi puncija van, épphogy csak egy picit szőrös mindenhol, amit mostanában brutál szexinek tartok, olyan mint a borosta … ráadásul eredeti vörös! Grrrrhhhh .
Egy buttpluggal kezdi a jelenetet, majd Mike bemelegítésnek kinyalja a fenekét. Rohadt jó teste van a csajnak és punciilag és fenékileg is hibátlan ! Aztán jön egy kis orvosi műszerrel való baszkódás, amit mindíg bénának tartottam, bevilágít neki, meg ilyenek. Egy kis elmaradhatatlan mélytorkozás után jöhet az akció :)
Szuper kis közeliket sikerül csinálni a hd kamerával és láthatóan élvezi az análozást Dani kisasszony, még a lába is remeg.
Hátsó pózból sem tágul ki olyan igazán Gape-esen, de azért befogadja a brét bátran, ráadásul kézzel masztizik az egész jelenet alatt. Rohadt jó jelenet, simán végig lehet nézni az egész 50 percét. Éljen Dani Jensen !
Második jelenetnek egy remek párost sikerül összerántani; Chastity Lynn a kis perverz vékonyka csajszi már régóta a kedvenceim egyike, kap maga mellé egy másik tapasztalt csajszit Holly Michaels-t. Elég extrém dolgokat művelnek, a legextrémebbet ki is vágtam videóként. Nézzétek meg. ezdetnek cukorkát nyomnak egymás fenekébe majd ott szétroppantva kicsorgatják a másik szájába. Ennél már csak az a keményebb, amikor a mélyrorkozás során összegyűjtött közös nyálat Chastity fenekébe öntik aki onnan vissza engedi egy pohárba amit persze visszaönt a saját szájába, majd a másik lányéba. Király mi ? :)
Az anál szett is kiváló, megcsinálnak mindent amit csak kell. Hibátlan, kihagyhatatlan jelenet !
Harmadik jelentünkben Sheena Shawt teszi meg Mike, aki szintén majdnem anál szűznek számít, eddig egyetlen jelenete volt fenékszex a 14 filmje közül. Az anal lessonsban is Adrianoval küldte, itt is elég brutálisban nyomják együtt, ráadásul Penny Pax nevű feltörekvő kis kedvencemmel aki már régóta nyomja az extrémet a Kink.com-on (ő is megér majd egy posztot, mert elég perverz kis szőkeség).
Megy itt minden jégkocka a fenékbe, saját nyál pohárba gyűjtése, fenéklyukba öntése, aztán úgy nyállal a fenékben farokba ülés. Próbáljátok ki otthon a barátnővel/feleséggel, nem olyan extrém dolog ez, sőt elég hétköznapi, biztos belemegy az asszony :) Aztán pedig egy olyan majdnem egy órás menet, amiből nem is tudok kiemelni pillanatokat annyira tökéletes minden másodperce. Talán az egyik legjobb anal szett amit láttam ! Jegyezzük meg a csaj nevét ! Sheena Shaw.
Utolsó jelenetnek ismét két lányt választ be Mike, akik ugyancsak -nem is kell mondanom- igen igen tehetségesek :) Kettejük közül Sierra Sanders az aki rohadtul bejön nekem, habár kicsit nagy a feneke, de még éppen jó. A 4 közül ez talán a leggyengébb szett, de csak azért, mert én a kisseggű csajokat szeretem, akikat alaposan ki lehet tágítani, itt nem nagyon láthatunk gape képeket, viszont a sok-sok nyál a nemi szerveken talán kárpótol. (Pornolover)
Rég nem látott orgazmus a Csak szexre kellesz című filmben
Még nem kell keresztet vetnünk a romantikus komédia műfajára. A Csak szexre kellesz ékes bizonyíték rá, hogy ha az írónak és a rendezőnek van humora, és a színészek kiválasztásánál nem csak a mell- és bicepszméret esik latba, még mindig lehet szórakoztatót alkotni ebben a sablonokba szorított műfajban is.
Szívesen kezdeném azzal, hogy ha egy vígjátékban Beverly Hills 90210- és Fel-utalás is van, akkor az csak jó lehet, de sajnos nem mondanék igazat. Frappáns dumák sok komédiában vannak, de ezek önmagukban még nem adnak el egy filmet. Amitől a Csak szexre kellesz működik, az minden bizonnyal a dörzsölt komédiaveterán, Ivan Reitman (Szellemirtók, Hat nap, hét éjszaka, A szuper exnőm) és a forgatókönyvet jegyző Elizabeth Meriwether párosa. Meriwether (még) nem egyike azoknak a hollywoodi szakembereknek, akik évtizedek óta pumpálják ki magukból a könyveket: a huszonéves lány már több színdarabot írt, de ez volt az első nagyjátékfilm-forgatókönyve. Úgy képzelem, ő hozta a filmbe a frissességet, lendületet, Reitman pedig rutinosan dirigált, hogy mindig tökéletes legyen a színészek és a vágás ritmusa.
Félreértés ne essék, a Csak szexre kellesz-t is a hollywoodi romantikus komédiák szívecske alakú sablonjával formázták: van egy világszép lány meg egy hihetetlenül jóképű fiú, akik kapnak mindenféle mondvacsinált akadályt az útjukba, hogy csak a játékidő századik percében lehessenek egymáséi. Akit ez a műfaj totál hidegen hagy, ne üljön be erre a filmre sem. De a Csak szexre kellesz kiemelkedik műfajtársai közül, mert olyanok csinálták, akik tényleg a szívükön viselték, hogy mi kellemesen töltsük azt a száz percet. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen jobb a humorérzékük, mint kollégáik többségének.
Már a szereposztás is ihletettebb a megszokottnál. Nyilván a két főszereplő csak extravonzó színész lehet, de a pinduri, törékeny Natalie Portman (1,6 m) és az amerikaifocista-alkatú Ashton Kutcher (1,9 m) párba állítása eleve komikus. (És még az is kedves öniróniaként jön át, amikor a filmben többször expliciten rámutatnak erre a poénra: „Ooooolyan magaaaaas!”). És a két színész nagyon szerencsés ponton találkozik: a nem éppen komikusi vénájáról ismert Portman végre mer egy kicsit bohóckodni, Kutcher viszont sokkal természetesebb, és így jelentősen szimpatikusabb, mint amilyennek eddig láthattuk.
Két régi ismerőst játszanak, akik szinte véletlenül egy ágyban találják magukat, és utána a lány javaslatára szexcentrikus kapcsolatba kezdenek. Hogy a lány az, aki harminchat órás műszakokban dolgozik, és nem óhajt párkapcsolatban élni, és a fiú az, aki először kezd el bociszemeket meregetni a lányra, 2011-ben talán nem forradalmi újítás. Viszont a szexuális vágyak felvállalása Hollywoodban még mindig az. Üdítő, hogy ebben a filmben a figurák tényleg, a lehető legtermészetesebb módon ráindulnak egymásra, és a szex végre nem olcsó poénforrás, ami rosszkor támadó erekciók, eltévedt vibrátorok és primitív poénok formájában bukkan fel. A figurák nyíltan beszélnek is a szexről, és ha nem is teljesen indokolt, hogy már pár perccel a játékidő kezdete után elhangzik a „megujjazhatlak?” kérdés, ez valahogy mégis felszabadító.
A központi páron kívül legalább két kötelező eleme van az ilyen filmeknek: a vicces haverok-barátnők kórusa és a pszichológiai magyarázat. Utóbbi, mint általában, itt is papírvékony, és a film egyetlen kínos jelenete az, amikor a lány anyukája felmondja az amatőr diagnózist, mire Portman kábé így felel: „Ja, oké, akkor többé nem leszek ilyen.” Ennyit a terapeutákra kidobott dollárezrekről. Ami viszont a humoros mellékszereplőket illeti, sokkal több nevetést szállítanak, mint amennyit az elején várunk tőlük. Kutcher két haverjának (Jake M. Johnson és Ludacris) néha szexista, de inkább csak aranyosan bárgyú beszólásai egyre viccesebbek lesznek, Portman két lakótársnője (Mindy Kaling és Greta Gerwig) pedig iszonyú pontosan hozza azokat a gesztusokat, amikkel fokozzák a komikumot. A legerősebb mellékszereplő viszont Lake Bell, aki egy Kutcherbe halálosan szerelmes, szuperneurotikus kolléganőt alakít, és minden jelenetet zsebre tesz, amelyikben csak feltűnik.
A Csak szexre kellesz nem mond semmi olyat a párkapcsolati parákról, amit ne hallottunk volna százszor, nem helyezi új megvilágításba a női szexualitást, és még csak a romantikus komédia műfaji határait sem próbálja feszegetni. Egyszerűen csak működik.
Moziszex: Gryllus Dorkát megdugják egy párszor, Látogatás
Gryllus Dorka sikertelenül próbálta bevenni a mozikat új filmjével. A Németországban élő magyar színésznő a Látogatással alig pár száz nézőt vonzott, de Dorka mégsem keseredett el. Nagy várakozással indult a mozik meghódítására a Gryllus Dorka főszereplésével készült Látogatás című film. A színésznő az osztrák– magyar koprodukcióban készült pszichothrillerért sokat vállalt, hajlandó volt ledobni fehérneműit, és számos erotikus jelenetben szerepel. Úgy tűnik azonban, hogy a film ezzel együtt sem elég vonzó a nézők számára: az első héten megdöbbentően kevesen, mindössze háromszázharminckilencen vettek jegyet a hatvankét vetítésre, azaz egy-egy előadáson átlagosan öt és fél néző ült.
– Azok az ismerőseim, akik látták a filmet, elégedetten beszéltek róla, tetszett nekik. Talán a nagyon nagy meleg vagy a labdarúgó-világbajnokság lehet az oka, hogy csak ennyien nézték meg a Látogatást, jóval kevesebben, mint reméltük – árulta el a színésznő, akit azonban nem keserítenek el a lehangoló adatok.
– Ausztriában és Svájcban is elkezdték már vetíteni, reméljük, sikerrel. Ráadásul meghívtak minket az egyik legrangosabbnak számító moszkvai filmfesztiválra, ahol versenyben vagyunk a Szent György-díjért, utána pedig a Karlovy Vary-i fesztiválra utazunk. Talán, ha mindkét seregszemlén jól szerepelünk, többen lesznek kíváncsiak a filmre Magyarországon is – tette hozzá Gryllus, aki a nyáron Németországban forgat egy krimit, majd ősszel Mátyássy Áron rendezésében a Weekend című alkotás főszerepében áll kamera elé.
Tartalom: Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy eldugott vidéken, közvetlenül a Fertő-tó partján. Húsvét hétvégéjén Thomas bécsi barátai, Heinrich és Éva llátogatására készülnek. Az idilli környezetben tervezett hétvégét azonban a környéken eltűnt gyerekekről érkező rémhírek árnyékolják be. A feszült hangulatban a külsőség nem tartható fenn többé, igazán egyikük sem látszik megfelelni annak a képnek, melyet a hétvége kezdetén mutatott magáról. Éva és Heinrich folyamatosan olyan kijelentéseket tesz, mely megingatja Szonja Thomasról kialakított személyes képét. Mi igaz, és mi hamis? A határok egyre inkább elmosódnak. Weboldal: Latogatasfilm.hu
Kritika: Pejó Róbert a Dallas Pashamende óta német tévéfilmeket rendezett, és ez látszik is a Látogatás-on: a gyerekgyilkossággal megspékelt Fertő tavi húsvét hétvégét profin vezényeli le, de a négy főhős közt fel-felparázsló feszültség és a kicsiny holttestek után kutató helikopter zaja koránt sem spannol fel minket, mindez csak finoman, a háttérben duruzsol, nehogy megzavarja a vasárnap délutáni sziesztánkat.
Thomas (Merab Ninidze) és Sonja (Gryllus Dorka) tó fölé épült, csodás lakába vendégségbe érkezik Thomas két régi barátja, Heinrich (Andreas Lust) és Éva (Ursina Lardi). Érdekes módon mind a négyen tökéletes magyarsággal beszélnek (csak a szájuk tátog máshogy), pedig hát tudjuk, hogy csak Sonja lehet közülük magyar. Pár perccel később meg azon csodálkozunk el, hogy Thomas még alig vezette körbe a pofás házban régi barátait, Éva máris szenvedélytől tüzelve csavarodik a testére. Ezt Sonja is furcsállja egy picit, de aztán felülemelkedik az ügyön – ahogy később más, ennél lényegesen nyugtalanítóbb dolgokon is. Mind a négy színész teszi a dolgát becsülettel, de kicsit lapos ez a látogatás. Hiába derülnek ki régi titokfélék, hiába kerül elő piros gumicsizma és gyerekgyilkolós snuff videó, mindez takaréklángon bugyborékol csak, ami egy thrillerhez bizony kevés. Azért unatkozni éppenséggel nem unatkozunk, mert irigykedve elnézegetjük a menő kérót, akit pedig ez nem köt le, az megpróbálhatja fejben számolni, hogy Gryllus Dorka hányszor öltözik át a hétvége során. Egy rövid jelenet erejéig éreztem némi izgalmat: amikor Sonja és Éva éjszaka a nádasban futnak egy kört, bár itt meg zavart Pohárnok Gergely elszabadult kamerája. A Látogatás-t nyugodtan meg lehet nézni, ha az embernek éppen van fölösleges másfél órája, de bőven ráér majd akkor, amikor a tévében adják.
[Videók] Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés
Moziszex: Tóth Ildikó és Bodó Viktor – Jadviga párnája
A Jadviga párnájá-ból származó részlet remekül demonstrálja, hogy milyen nehéz lehetett annak idején egy jó kis spontán szexet összehozni, amikor a hölgyek még minimum hat szoknyát viseltek és különféle borzalmas harisnyával is rendesen fel voltak szerelve. De Jadviga (Tóth Ildikó) és Ondris (Bodó Viktor) nászéjszakája nem a szoknyák miatt nem sül el úgy, ahogy a fiatal férj akarná! A fenti együttlét kettejük egész viszonyát sűríti néhány percbe a húzódozástól kezdve az őrült szenvedélyen át a szánalomig. Az a részlet pedig igazi klasszikus, amikor Bodó Viktor arcot mos kedvese fürdővízében. Bár a fenti jelenetből nem ez derül ki, de Jadvigát alakító Tóth Ildikó a filmben tud felszabadultan is szeretkezni, csak egy megfelelő partner kell hozzá (nézd meg!). Ha már a Jadviga párnájá-nál tartunk, kötelező megemlíteni (az akkor elsőfilmes) Hámori Gabi nem túl hosszú jelenetét Bodó Viktorral, melyben egy igen ritkán látott fordított pozitúrával kápráztatják el a nagyérdeműt
Tartalom: Nincs boldogabb ember a legénybúcsúját és lakodalmát tartó Ondrisnál, hiszen legszebb álma teljesült be: elnyerte szerelmének, apja gyámleányának, a Németországban taníttatott Jadvigának a kezét, és hazacsábíthatta ezt a delejesen vonzó, de veszedelmesen titokzatos nőt. De hamar elkezdenek összekuszálódni a szálak…
Kritika: Házasságra készül a szlovákok lakta kis falu egyik birtokosa, Ondris. A fiatal férfi Jadvigát, a külföldön neveltetett és nővé serdült szépséget vezetheti az oltár elé, hogy azután szerelmük beteljesülésének gyönyörűségében fürödve éljenek, amíg az élet közbe nem szól. A Závada Pál regényéből készült film történetéről többet elmondani rosszindulatnak minősülne a nézőkkel és a készítőkkel szemben egyaránt. Aki olvasta a regényt, az kellemeset fog csalódni, hiszen Deák Krisztinának sikerült a lehető legtöbbet átmentenie a mű alapjaiból, bonyolult történetéből, felkavaró érzelemvilágából, ügyes fordulataiból, drámaiságából és hitelesen megrajzolt környezetéből. Valljuk meg, ez keveseknek szokott sikerülni, általában a jól megírt regények döbbenetesen lehangolókká válnak, ha a filmszalagra kerülnek, nem így ebben az esetben.
A film tengernyi érzelem egyetlen metamorfózisa, egy nagy szépségáradat, amelybe pontosan annyi drámát, vidám pillanatot, elgondolkodtató képsor préseltek az alkotók, hogy épp csak meg ne fájduljon az ember gyomra. Néhányszor olyan félelmetes kötéltáncot járnak a giccs és a művészet határán, hogy erősen meg kellett fognom a székem karfáját, ha nem akartam ki és leesni. Ez persze korántsem baj, sőt, a magyar filmalkotókra egyáltalán nem jellemző merészségről tanúskodik, megpróbálták a kommerszebb szórakoztatást vegyíteni a művészi érzékenységgel, és úgy látszik ehhez az alapregény a lehető legmegfelelőbb táptalaj volt. A színészek legjobb tudásukat olykor láthatóan túlszárnyalva teremtik meg az emberi alakok hiteles képét, mindenkinek vannak gondolataik, érzéseik és ami a legfontosabb meglehetősen teljes személyiségük, ami olyan határozottan látszik a jelenetekben, hogy képesek vagyunk pillanatok alatt azonosulni mindenkivel, persze, csak ha elég nyitottak vagyunk. Minden elismerésem Tóth Ildikóé, aki Jadviga figurájába annyi érzékiséget és nőiséget öntött, hogy külön fejezetté vált minden színrelépése. Az Ondrist alakító Bodó Viktor is megtett mindent, ami tehetségéből kitelt, sajnos meg kell állapítani, hogy az a tehetség kicsit véges, remélhetőleg tud még a későbbi szerepeiben alakítani színészi érzékenységén, s akkor egy igazán erős karakterszínésszé válhat majd.
A mű egyetlen hibája a túl merev kameraállásokban keresendő, Balogh Gábor operatőr igazán felfedezhette volna kamerájával a remekül díszletezett szobákat, az eredeti környezetet, a szereplők apró arcmozdulásait. Összességében azonban a Jadviga párnája egy szépen elkészített mű, hiteles rajz, erőteljes karcolat, amely az emberi lét nehézségeiről szól, megközelítőleg abban a formában, ahogyan azt a Körhinta vagy az Emberek a havason tette. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt pár év magyar filmművészetének egyik legjobb alkotása.
[Videók]
De Sade pennája
Forgószék és irónia a Bárkában. Bemutatták be a Bárka színházban Doug Wright darabját, mely a hírhedt De Sade márki életének elmegyógyintézetben töltött éveiben játszódik, aki az 1700-as évek második felében a szexualitást, a perverziót egyfajta romlottságot megidéző filozófiába csomagolta, és a közönségnek obszcén regényeiben feltálalta.
A szadizmus, mint fogalom, az ő nevéből származik, és amellett, hogy perverzióit kiélve másokat is romlásba döntött, csak olaj volt a tűzre regényeinek koránt sem szalonképes történetei, az akkori képmutató társadalom szemében. E sajátos figura, akinek élete vetekszik különböző gyilkosok és népirtók sorsával, közel sem mutat velük hasonlóságot, hiszen Sade valahol az őrület, a kéj, a testi és lelki örömök birodalmának törékeny egyensúlyát próbálta megalkotni: először talán csak ösztönből, később aztán egyre tudatosabban. A tudatosság vezetett később teljes erkölcsi és filozófiai mélypontjához, ami az ő esetében a tökéletes esszencia saját lényének és életének teljessé tételében.
Wright darabja a márki életének azon pontján játszódik, amikor a király védelme nevében diliházba zárják. A király védelme Sade esetében kissé ironikus színezetet kapott, ugyanis arról volt szó, hogy nemesi származása miatt nem volt ildomos őt csak úgy börtönbe zárni, így kapta meg a király védelmének titulusát, ami persze ugyanúgy rabságot jelentett. A márki esetében a védelem a társadalomra értendő, mivel Sade-ot a romlottsággal tették egyenlővé, s olyan emberként tekintettek rá, akinek semmi keresni valója az társadalomban. Sade életének tetemes részét töltötte börtönökben és a már említett charentoni elmegyógyintézetben.
Bárka már korábbi bemutatói kapcsán is bebizonyította, hogy Seress Zoltán igazgatásával a színház végre új vizekre hajózott, és az utóbbi évek darabjainak nehézkes alapértelmezéseiből, egy koncepcióban gazdagabb, de mégis a periférián egyensúlyozó színházzá alakult. Kellett a vérfrissítés, és kellett a repertoár újraértelmezése, hogy a színház kilábaljon abból a művészi idegenkedésből, mely az utóbbi években egyre inkább előtérbe került.
A március 13-i bemutató is ehhez az új szellemiséghez igazodott, amiben a márki igazsága és törvénye egyfajta önpusztító vetületként izzott végig az előadáson. A történet lényegében az alkotás, a szabadság iránti olthatatlan vágy, és annak sötétebb árnyalataink értelmezése. Vajon joga van-e az embernek saját lényének kibontakoztatásához, ha ezzel egy másik embernek okoz szenvedést? Vajon a perverz örömök filozófiája az emberi jellem szerves részét képezik, vagy ez csak az őrület egy holtága? De Sade (Mucsi Zoltán) és az intézet abbéja (Telekes Péter) ellensúlyozza a vallás és filozófia e kettőségét, a jó és gonosz egyszerűbb, és mégsem felszínes értelmezését, és a minduntalan győzedelmeskedő gonosz mindent elsöprő erejét. Ám vajon mindig a gonosz győzedelmeskedik? Az abbé szentimentalizmusa koránt sem az, bár annak tűnik első látásra; és a márki obszcenitása sem velejéig romlott. Két ember indul el egy közös úton, melynek során megvívják csatáikat, közben formálódnak, ám amíg a márki mindinkább kiteljesedik, mindinkább erősebbé válik, addig az abbé természetéből fakadóan visszaretten, és elkerülhetetlen bukása is inkább az irónia felszínén tartja, mint a tragédia mocsarába rántja le. A márki és az abbé küzdelme, mely a fogoly „műveinek” tartalmából ered, csak látszólagos vita: itt filozófia és racionalizmus kardoskodik egymással, emberség, és embertelenség pro és kontra. A darab adta két színész közötti párbeszédek dramaturgiája a színháztörténelem egyik izgalmas adaléka, és a Sade-ot megformáló Mucsi Zoltán karaktere a gúny és humor, a pökhendiség és társadalmi kritika állandó pocskondiázásából táplálkozó egyvelege. A történet „folyékonysága” abból ered, hogy a márkit, bármily ellentmondásos is a személyisége, nem lehet megtörni. Amikor az abbé elveszi tőle a pennáját és a papírjait, a márki más eszközökhöz nyúl: lepedőre írja műveit, melyhez a bor szolgál tintául, a csirkecsont meg pennául. És mikor a márkit megfosztják ruháitól is – melyekre a lepedők elkobzása után saját vérével írta történeteit – meztelenül, de nem legyőzötten áll az abbé előtt. A művészetet – legyen az bármennyire is sarkított – nem lehet elhallgattatni. Az erkölcstelenség és erkölcsösség örök dilemmáját szintén nem lehet elhallgatatni. E dilemma lényege maga az ember, saját individualizmusa.
A darab sok rétegének mindegyike hordoz magában némi elégtételt mindegyik szereplő számára. Az elme gyógyintézet újonnan kinevezett igazgatója korrupt: hogy felesége kedvében járjon, csodálatos kastélyt épített neki, persze az anyagiak beszerzése koránt sem saját zsebéből történik. Amikor a történet elején felkeresi a márki felesége, már sejteni lehet, hogy az igazi csata az igazgató és a márki között fog végbemenni, az abbé csak közvetítő lesz, mégis a márki vele „küzd” meg, de az igazgató személye e láthatatlan küzdelemben is formálódik, saját erkölcsi mércéjének megfelelően. Ő képviseli azt a fajta társadalmi tömböt, akik be akarják tapasztani a márki száját, levágni a kezeit, hogy művei ne születhessenek meg, melyekben a vágy és kegyetlenség kézen fogja az olvasót, és magával rántja. Hogy ez művészet? Az igazgató értékrendje megegyezik ebből a szempontból az átlag ember véleményével, mégis a darab végén a márki győz, ha győzelemnek lehet hívni ezt a sajátos sorsot, és annak beteljesedését. Wright történelmi hiteltelenségének (a márkit nem darabolják fel, hanem 1814-ben, 74 évesen éri utol a halál) oka maga a mondanivaló: egy elmét nem lehet ténylegesen megtörni, a látszólagos megoldások csak féligazságokká érnek, aztán megrekednek saját dimenziójukban. Eszközök ezek, ami nélkül nehezen, vagy ami még rosszabb, tévesen értelmezhető sade-i koncepcióval találná magát szembe a néző.
Sade szentimentalizmusa Wright darabjában a Parti Nóra által megformált varrónő képében testesül meg, ám mégis, a márki „látszat”-vonzalma nem tud beteljesedni, hiszen saját filozófiájának csapdájába esne. Nem arról van szó, hogy a márki képtelen az érzelmekre, csak nála ezek a fogalmak önnön igazságának és lényének szimbólumában érlelődnek. Hogyan lehetne megérteni bárkit is, ha nem vagyunk olyanok, mint ő?
A már említett Parti Nóra játéka igazi alakká csiszolta saját szerepét, nem húzódik meg az erős jellemmel megáldott márki árnyékában. Az igazgatót megformáló Seress Zoltán pedig szépen, lassan kibontva szerepét, a márki büntetéseivel arányosan bukik el a szemünk előtt, ami megint csak Sade győzelmét sugallja. Spolarics Andrea, aki Sade feleségét alakítja, különös színt visz a történetbe. Ő a márki egyik áldozata, hiszen, mint Sade feleségét, a társadalom kirekeszti, ugyanúgy, mint a márkit. Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, vajon milyen lesz Mucsi Zoltán Sade márkija – valahogy nem tudtam ennek a nagyon karakteres színésznek a munkásságából kiragadni egy momentumot, amivel behelyettesíthetném a márki szerepét, így meglepetésként ért, amit a színpadon, és körülötte tapasztaltam. Mucsi játéka pimasz és kérkedő, olyan, mint maga a márki, ami talán az utóbbi évek egyik legjobb megformálása volt a magyar színpadokon – ha különleges alakokról beszélünk.
Az előadás több szempontból is rendhagyó volt. A színpad előtt, egy kis folyosót meghagyva, forgószékek voltak elhelyezve, és elrendezésük már sejtette, hogy a rendezetlen, semmilyen mértani formát és rendet nem követő ülőhelyek is részei a darabnak. Az előadás alatt a színészek a terem minden oldalán feltűntek, a közönségnek pedig csak forognia kellett, és követni az eseményeket. A valós színpad Sade cellája volt, a vele szemben, az amúgy világosításként funkcionáló „karzat” pedig az igazgató irodája, vagy az őt megcsaló feleség paráználkodásának a színhelye. A két oldalt futó folyosó tulajdonképpen a színészek mozgásterét képezték. Minimális díszlet, ám mégsem érződik rajta a nihilizmus.
Egy ember és egy történet találkozása a De Sade pennája című darab. A találkozás lehet metaforikus, és lehet tényleges, kézzel fogható mérce saját értékrendünkből fakadóan. Sade a mai napig nehezen értelmezhető és zavarba ejtő személyiség. Irodalmi munkásságát egyesek elismerik, mások említésre méltónak sem tartják, filozófiai fejtegetéseiről nem is beszélve. Ám érdekes momentum, hogy Sade jó száz évvel korábban felismerte a nagy filozófusok előtt, hogy a szexualitás irányítja az embert, és nem fordítva – írja a Naplivág.